igaz történetek szülésről, születésről

1859. nap: Önkívületben és halálfélelemben

1859. nap: Önkívületben és halálfélelemben

Kisfiam kilencnapos túlhordás és három nap kórházi tartózkodás után jött a világra.

Éjfél körül kezdődtek a fájásaim kb. félóránként, de eléggé rendezetlenül. Kétujjnyira voltam nyitva ekkor. Az éjszakát a vajúdóban töltöttem, kaptam beöntést.

A fájások reggel nyolcra se nagyon sűrűsödtek, de ekkor már tízujjnyira nyitva voltam. Ekkor burkot repesztettek annak érdekében, hogy hátha sűrűbbek és erősebbek lesznek a fájások tőle. Nem történt tízig semmi változás, ezért úgy döntöttek, bekötik az oxitocint. Eddig a pontig vidáman nevetgéltünk.

Az infúzió bekötése után kb. fél órával olyan nagyon felerősödtek és besűrűsödtek a fájásaim, hogy semmilyen fájásszünetet nem éreztem, tehát soha nem tudtam egy percre se lazítani és a maradék öt órát önkívületben és halálfélelemben üvöltöttem végig!!! Nem kelhettem fel a szülőágyról!

A kisfiam lilás szürke színben született, és nem vett magától levegőt, amikor szabaddá tették a légutakat, felsírt. Szerintem mind a ketten traumán estünk át.

Elvitték megfürdetni és megvizsgálni. Ekkor lelki fájdalmat éreztem, majd onnantól kezdve, hogy 15 perc után megkaptam, semmit.

Hónapokig semmit nem éreztem iránta, csak kötelességből életben tartottam.

A kórházi ellátás is csapnivaló volt. Nem akarták kicserélni az összevérzett ágyneműmet, bunkón leoltottak, hogy hogyan mertem szülés után összevérezni, és a lefejt anyatejemet se akarták odaadni azzal az indokkal, hogy az biztos nem az enyém, innen nem lehet csak úgy anyatejet elvinni.

Ezek után úgy döntöttünk, hogy magánkórházba megyünk legközelebb.

Sz. S-B. X.

Kislányom születése > > >

 

 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.