1859. nap: Önkívületben és halálfélelemben
Kisfiam kilencnapos túlhordás és három nap kórházi tartózkodás után jött a világra.
Éjfél körül kezdődtek a fájásaim kb. félóránként, de eléggé rendezetlenül. Kétujjnyira voltam nyitva ekkor. Az éjszakát a vajúdóban töltöttem, kaptam beöntést.
A fájások reggel nyolcra se nagyon sűrűsödtek, de ekkor már tízujjnyira nyitva voltam. Ekkor burkot repesztettek annak érdekében, hogy hátha sűrűbbek és erősebbek lesznek a fájások tőle. Nem történt tízig semmi változás, ezért úgy döntöttek, bekötik az oxitocint. Eddig a pontig vidáman nevetgéltünk.
Az infúzió bekötése után kb. fél órával olyan nagyon felerősödtek és besűrűsödtek a fájásaim, hogy semmilyen fájásszünetet nem éreztem, tehát soha nem tudtam egy percre se lazítani és a maradék öt órát önkívületben és halálfélelemben üvöltöttem végig!!! Nem kelhettem fel a szülőágyról!
A kisfiam lilás szürke színben született, és nem vett magától levegőt, amikor szabaddá tették a légutakat, felsírt. Szerintem mind a ketten traumán estünk át.
Elvitték megfürdetni és megvizsgálni. Ekkor lelki fájdalmat éreztem, majd onnantól kezdve, hogy 15 perc után megkaptam, semmit.
Hónapokig semmit nem éreztem iránta, csak kötelességből életben tartottam.
A kórházi ellátás is csapnivaló volt. Nem akarták kicserélni az összevérzett ágyneműmet, bunkón leoltottak, hogy hogyan mertem szülés után összevérezni, és a lefejt anyatejemet se akarták odaadni azzal az indokkal, hogy az biztos nem az enyém, innen nem lehet csak úgy anyatejet elvinni.
Ezek után úgy döntöttünk, hogy magánkórházba megyünk legközelebb.
Sz. S-B. X.
Véletlenül kiválasztott mesék.
- 574. nap: Mint egy nőstény bika (Janka születése)
- 996. nap: Leszakad a derekam
- 466. nap: Tardos, az ötödik
- 793. nap: Nem én táncolok (Cserne)
- 1674. nap: Mandarin avagy a mission impossible
