1746. nap: Csabber Babber
Négy hónapja született meg kislányunk. Családi körben, háborítatlanul. Elmúltak a hasfájós napok, és az életritmusunk kezdett összehangolódni. Telelni készültünk a barátainkkal, pont, mint tavaly ilyenkor, és én émelyegtem, pont, mint tavaly ilyenkor. Biztos a sok karácsonyi eszem-iszom, vagy mégsem??? Felvillant előttem a lehetőség, hogy talán ismét várandós vagyok, de gyorsan elhessegettem.
Hazafelé azért vettünk egy tesztet, hogy az új évet ne bizonytalansággal kezdjük. Másnap reggel kezemben tartottam életem második várandós tesztjét, és pont annyira izgultam, mint az elsőnél, amit Botond nagyfiam érkezésekor csináltam. Ez is pozitív lett, mint a kilenc évvel ezelőtti és hasonló pánik és kétségbeesés uralkodott el rajtam. Más élet, más okok, de hasonló bizonytalanság. Álltam a tesztet szorongatva, és millió gondolat cikázott át az agyamon. Hogy fogom bírni, hogyan fogunk elférni, mi lesz a szoptatással… Csabit is hidegzuhanyként érte a hír, meg kellett mutatnom a tesztet, mert azt hitte, viccelek.
Pár nap múlva lebetegedtem, és több mint egy hónapig nem tudtam kimászni belőle. Influenza. Tizenöt éve nem voltam ilyen kutyául. Persze tudtam az okát: nem barátkoztam meg a pici ember érkezésének gondolatával, és ezért haragudtam magamra.
Teltek a hetek és én sokat rágódtam a jövőn. A szüléstől is féltem kicsit. Luca születése csodálatos élmény volt, de nagyon nehéz is. Aztán kezdett kitisztulni a kép, rájöttem, hogy fantasztikus emberek állnak mellettem, akik biztosan segítenek majd, és magamban is egyre jobban bíztam. Más is megbirkózott már hasonló helyzettel, akkor nekem is menni fog. Megbékéltem a helyzettel, az influenzám elillant, és én végre elkezdhettem örülni.
Innentől kezdve minden olyan volt, mint egy éve. Izgalommal vártam a kis jövevényt, figyeltem a rezdüléseit, beszélgettünk. Nagyon nyugodt baba volt, túl nyugodt, néha napokig nem éreztem, hogy mozogna. Átfutott rajtam, hogy esetleg meggondolta magát, amiért nem örültem először, amikor tudomást szereztem róla. Aztán forgolódott egy kicsi, és én megnyugodtam. Ezt a játékot elég sokáig játszottuk.
Közeledett a nyár vége és a 36. hetes vizsgálatom. Minden rendben volt az ultrahangon, a vérvizsgálat eredményét csak jövő hétre vártuk, de ráértünk, hiszen még legalább két hét van hátra, vagy akár több is. Mindkét gyerekem 38 hétre született, de Csabesz talán annyira kényelmes, hogy ő még maradna, akár tovább is. Ha már a városban voltam, gondoltam, beszerzem a szüléshez szükséges kellékeket.
Másnap reggel Luca hét óra körül kelt, ahogyan szokott, és rögtön cicit követelt magának. Szoptatás közben elkezdett görcsölni a hasam. Nem tartott sokáig, de nagyon erős volt. Felkeltünk és nemsokára újabb görcs érkezett. Mire Csabi elkészült és kislányunk reggelit kapott, már többször is görcsöltem és nagyon pocsékul éreztem magam. Felhívtam anyukámat, hogy jöjjön át és vigyázzon Lucára, mert én egyre kevésbé éreztem, hogy tudok rá figyelni. Biztos voltam benne, hogy csak jósló fájásaim vannak és még messze a szülés, Csabit is elküldtem dolgozni.
Egy óra múlva viszont jöhetett is vissza, mert ekkor már erős, rendszeres fájásaim voltak. Amint hazaért és meglátott, hívta is Csodálatos Bábánkat, aki elég messze volt ekkor tőlünk, de mondta, hogy azonnal pakol és jön. Utólag mesélte, biztos volt benne, a hangokból ítélve, hogy már csak a babát fogja megvizsgálni.
Elkezdődött a pakolás, takarítás, készülődés. Nekem minden nagyon gyors volt, még mindig nem hittem el, hogy elkezdődött, és már lassan a finisben voltunk. Itt voltak a nagyfiúk is, és néha felszaladtak, hogy lássák, hol tart a dolog, aztán mentek vissza játszani. Ők is izgultak, főleg Botond fiam, aki Luca születésénél nem volt jelen, mert épp táborozott, így kicsit megijedt, amikor fájások közben látott.
Csabi többször beszélt Bábánkkal, megnyugtatott, hogy fél óra múlva megérkezik. Nekem már tolófájásaim voltak, de nem mertem elengedni magam. Őt meg akartam várni, nélküle nem megy! Amikor megláttam Csodálatos Bábánkat, hihetetlen nyugalom áradt szét bennem, tudtam, hogy most már minden rendben lesz.
Gyorsan megvizsgált, és javasolta, menjek el vécére. Nem volt egyszerű mutatvány eljutni odáig, de sikerült. Pár perc után valami kirobbant belőlem, és nagyot csobbant a kagylóban. Azt hittem, belepottyant a pici, de csak a magzatvíz volt. Ezután nem mertem visszaülni, de igazán nyomni sem. A mosógépbe és Csabiba próbáltam kapaszkodni, de a lábaim és a kezeim egyre kevésbé tartottak. Nagy nehezen kinyögtem, hogy le szeretnék térdelni.
Csabi tartott, és egy pillanat múlva már Csodálatos Bábánk köszöntette is a kis jövevényt. A feje már kint volt, és a következő nyomásnál a test is kicsúszott. Anyukám a pelenkákat és kisruhákat vasalta közben, mert még semmi nem volt előkészítve Csabesznak. Még csak dél volt, és én már a pici emberkével ültem a kanapén. Megszoptattam, és közben a méhlepény is távozott. Készült egy kép ezekben a pillanatokban, Csabesz a mellemen alszik, közben a méhlepényes tál mellettünk, a köldökzsinór még nem volt elvágva, és én nevetek. Nem gondoltam, hogy így is érezheti magát az ember gyermekszülés után. Hihetetlen energiák szabadultak fel bennem. Legszívesebben körbeszaladtam volna a falut, és minden házba bekiabáltam volna, hogy milyen csodálatos nap ez a mai!
Megebédeltünk, Luca felkelt délutáni alvásából, örömmel köszöntötte kisöccsét ő is és a fiúk is. Csodálatos Bábánkat visszaengedtük saját családjához, bár jó lett volna még a közelünkbe tudni, beszélgetni. Anyukám is hazaindult, így magunkra maradtunk, mi, heten.
Békés és nyugodt volt az este.
G. H.