igaz történetek szülésről, születésről

1120. nap: A tüske bennem maradt (Zsófi születése)

Megjelent: 2013. okt. 29.

Egyéves volt Ármin, amikor Zsófi fogant. Nagyon boldogok voltunk. Őt áprilisra vártuk. A várandósság könnyen és jól telt. Most egy másik orvoshoz jártam ugyanarra a klinikára, mert az előző sajnos elment. A 39. heti ultrahangon kicsinek mérték Zsófit, ezért az orvosom aggódott, hogy valami baja lehet. Javasolta, hogy feküdjek be. Én elutasítottam. CTG-t csináltak, az jó lett. Megnézte a magzatvizet, az is tiszta volt. Panaszom van? Nincs. Behívta konzultálni a várandós ambulancia vezetőjét is, aki egyetértett velem, hogy nyugodtan hazamehetek. Aztán egyik pillanatról a másikra megváltoztatta a véleményét, és ő is azt mondta, hogy maradjak. Titkos jelet adott a másik? Nem tudom. Végül megegyeztünk, hogy jöjjek vissza másnap reggel, és megindítják a szülést.

Otthon éjjel ébren voltam, és elhatároztam, hogy nem egyezem bele. Reggel hosszan sétáltunk az esőben, és minden egyéb praktikát bevetettünk, hátha magától is kibújik Zsófi – de nem bújt. Reggel a CTG megint tökéletes volt, panaszom semmi. Mondtam, hogy nem látom értelmét egy mai szülésindításnak, de az orvos sajnos meggyőzte Marcit, így nekem is lázadozni kezdett a lelkiismeretem: mi van, ha tényleg ezen múlik? Mi van, ha az önfejűségem miatt baja esik a babának? Elvittük Ármint a nagyszülőkhöz. Ármin lázas volt: mamaszül-láz. Adtam neki puszit, és visszamentünk a klinikára.

Adatok kikérdezése, vizsgálat – a méhszáj bő kétujjnyira volt nyitva –, borotválás, beöntés: a múltkor ez nem volt. Nagyon utáltam. Az orvosra várva járkáltunk a szülőszoba folyosóján. Nem szerettem ezt az érzést. Mintha műtétre készítenének elő. A múltkor olyan volt az egész, mint egy ünnep, most nem. Még ekkor is ezen bosszankodtam. Ha még egy napot adnak, Zsófi magától is megszületik.

Burokrepesztés után gyorsan fájások indultak. Marci kezébe kapaszkodva guggolva elég jól haladtunk. A szülésznő egyszer benézett, mondta, hogy majd bejön később és megnéz. Mondtam, hogy szerintem nézzen meg most rögtön. Felfeküdtem az ágyra, és valóban, már látszott a baba feje.

Néhány tolófájás és gátmetszés után megszületett Zsófi. Marci vágta el most is a köldökzsinórt. Amikor pólyában visszahozták, próbáltam a szemébe nézni, de akárhogy forgolódtam (háton fekve), nem volt megfelelő a helyzet. Boldog voltam, hogy egészséges a kislányom, a súlya éppen három kiló volt (az ultrahangot nem súlymérésre találták ki), egyáltalán nem volt elmaradott semmilyen szempontból.

Zsófi születése is, mint minden születés, szép volt, de a tüske bennem maradt: miért nem hagyták meg nekünk azt az egyetlen egy napot, hogy ne aggodalommal és műtétszerűen, hanem a maga idejében és módján születhessen meg a kislányom?

Z. L.

Ármin > > >
Judit > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.