1615. nap: „Feküdj fel a hullámokra!” (Lukács születése)
Előszó: Annak idején írtam, megírtam a szülés után nem sokkal a gyerekek szüléstörténetét. Azóta az a honlap nem üzemel, sajnos. A történetek elvesztek. Most, hogy harmadik gyerekem szülésére készülök, úgy éreztem, a történetek leírásával hozzájárulok a belső készülődéshez.
Már a hatodik hónaptól határozottan tudtam, hogy otthon szeretném világra hozni első gyermekem. Nem volt bennem félelem, pedig 14 évvel ezelőtt furának tartották ezt az emberek, talán volt is bennem egy ilyen lázadás, de azt is éreztem, ez a magánügyem, nem a kórházba való.
Félelem persze volt bennem, de ez csak később derült ki, szülés közben. Februárra vártuk, és ő a kiírt időpont előtt jelzett is, hogy jönne. Egyedül voltam otthon, a kis házban, az erdő szélén. Szóltam a páromnak, hogy lassan induljon, mondta, hogy összeszedi a barátnőmet, akit kértünk, hogy legyen velünk, és jönnek. Közben értesítettem a bábát is.
Egész éjjel vajúdtam, ébren virrasztottam az izgatottságtól, hogy valami történik, nem tudtam aludni. Reggel jött Ági, két doulával, megnézte, hol tartok, és úgy döntött, később visszajönnek. Nem haladtam… A félelmeim gátoltak. Azok a félelmek, amikről nem is tudtam. Nem tudtam együttműködni a testemmel, a babámmal, a fájásokkal, nem volt közöttünk kommunikáció.
Az ágyon ültem, feküdtem egész nap. Kint a másik szobában zajlott az élet, kajaszag terjengett, ez persze zavart. Nem ettem, inkább ittam. Ők meg váltották egymást mellettem. Egyszer Ági tanácsára kisétáltam a teraszra, jólesett a hideg levegő, a változás.
Már a délutánból is sok óra eltelt, Ágit hívtam, maradjon velem. Mire gondolok, kérdezte. Az álmom járt az eszemben, amit előző éjjel álmodtam. Marilyn Monroe egy viharos tengerparton a vízben állt, talán úszott, aggódtam és kiabáltam: „Gyere ki!” Hangomat elnyomta a tenger morajlása. Ági erre azt mondta: „Feküdj fel a hullámokra!” Csak néztem rá, nem értettem, ezzel mit akar. Aztán hozzátette: a fájások azért jönnek, hogy megnyissanak. Ekkor értettem meg, hogy amit mindaddig csináltam, az a fájások ellen ment, félelmemben hátrafelé mentem előre. Onnantól kezdve együttműködtem a fájásokkal, a fájások fokozatosan, egyre erősödő ritmusával. Már befelé figyeltem.
Nemsokára egy vizsgálat során megrepedt a burok. Kicsivel később az egész társaság ott ült az ágy mellett az aprócska szobában. Az ágy magas volt, azon ült a párom, a hónaljamnál tartott. Guggoltam, és két nyomásra kicsusszant Lukács. Elképesztő boldogság volt a kezembe venni, magamhoz ölelni, azonnal szopni kezdett. Az éjszakát átaludtuk.
Másnap néztem a falon az indiai képet, közepén Brahma egy lótuszban fekszik, fölötte az egész indiai pantheon, namasztéban tartja a kezét, akkor az jutott eszembe, nini, tapsolnak az új jövevénynek.
Még nem volt neve, csak lánynévvel készültünk, két hét múlva kapott nevet, Lukács lett, jó volt rajta ennyit gondolkozni.
G. É.
Véletlenül kiválasztott mesék.
- 1253. nap: Ne nagyon terjesszem, hogy nem fáj annyira (Lillian szülése)
- Day 387: A mother is born (Eszter’s birth)
- 583. nap: Nekünk vele törődnünk kell
- 713. nap: Első veszteség – otthon
- 1051. nap: Mért nem maradt velünk?
