igaz történetek szülésről, születésről

1230. nap: Ember született a világra

Megjelent: 2014. febr. 16.

Megszültem a szülésem történetét.

Ma így írtam meg, tegnap egész másként fogalmaztam volna, és a holnap megírt szöveg sem fedné tökéletesen ezt itt. Ezt, ami nem elsősorban a nyákdugóról, a kontrakciókról, a hányásokról, a forró borogatásokról, a vergődésről és a kísérők alázatos önátadásáról szól, hanem a belső, lelki történéseimről, amelyeket már közel öt éve s a halálomig őrzök magamban.

„Az asszony is, amikor szül, szomorkodik, mert eljött az ő órája”

Szomorkodtam, igen. Valakit elengedni nem könnyű. De eljött az óra, amikor engedni kellett. Szomorkodtam: egyedül akartam lenni vele, mielőtt örökre szétválunk, hogy átengedjem a világnak. Befelé fordultam, bevonultam a biztonságos, nyári nap melengette szobába, s a puha félhomályban ringatóztam vele. Jólesett a finom, távolságtartó figyelem, amellyel körülvett az ő apja és az én anyám, ugyanakkor gyengített az aggodalmuk.

A fájdalom körei egyre erősebben húztak-vontak, és amikor Ágiék megérkeztek, már egészen benne voltam az örvényben. Nehéz szülés volt. Nemcsak én éreztem így, hanem mindannyian, akik részesei voltunk ennek a vonszolt vajúdásnak.

A babánk nyakára tekeredett köldökzsinór összefont bennünket: egy emberként lélegeztünk föl vele, amikor megszólalt: le, le, le…

„de amikor megszülte gyermekét, már nem emlékszik gyötrelmeire”

A szétválásunk pillanatát sorsszerűnek éreztem: tudtam, hogy ennek akkor és ott, úgy kellett megtörténnie. Éreztem a vezetettséget, a megmásíthatatlanság erejét. A kínokkal teli kiáltásaimra, a testem feszülésére halványan emlékszem, de a fájdalmat már a szülést követő órában is képtelen voltam felidézni. És azóta sem tudom. Nem megy. Talán ez a kegyelem – hálás vagyok érte.

„mert örül, hogy ember született a világra.”

Azon az éjszakán nem aludtunk. Átéltük a létezés örömét, együtt lélegeztünk az újszülött Emberrel, aki általunk született le a földi világba. Úgy éreztem, annyi erőm van, hogy hegyeket bírnék arrébb tolni, majd megmosolyogtam magam: mi értelme volna? Hiszen ember született a világra. És ehhez fogható csodát, bármeddig élek, nem tudok sem alkotni, sem átélni. Köszönöm!

K. N.

 

Véletlenül kiválasztott mesék.