igaz történetek szülésről, születésről

1608. nap: „Otthon szűletést csoda”

Megjelent: 2015. márc. 1.

Furcsa pár. Yvon külföldi, valamit pöntyög magyarul. Judit jól beszéli Yvon anyanyelvét is, hol franciául, hol angolul beszélnek. Judit elegáns, fiatal, szép. Yvon jóval idősebb lehet. Fehér ruhában vannak. Yvonon látszik, hogy tud valamit. Mindkettőjüknek első gyermeke születik.

Egy barát házaspárt hívtak meg a szülésükhöz, így én egyedül megyek. Téli hajnal, sötét van. Könyvek, kelmék, szőnyegek, gyertyák, zene. Ideális külső körülmények. Judit nyugodtnak látszik, de a kisugárzása nem az. Rendszertelen kontrakciói vannak. A belső vizsgálat is azt mutatja, hogy még csak most kezdődik a tágulási szak.

Beszélgetés, kávézás, melegedés. Egy kis mosogatás, szívhanghallgatás. Reggeli. Yvonnak el kell mennie egy időre, vár rá egy csoport. Ebédre visszaér. Pihenés. Juditon már jól látszik, amikor 10-15 percenként meglepi egy-egy kontrakció.

A háziak szép koncertet adnak a vendégeknek. Judit játszik, Yvon kíséri. Összhang. A darabok alatt sűrűbben jelentkeznek a méhösszehúzódások. Ilyenkor Judit abbahagyja a zenélést, Yvon megvárja. Ott folytatják, ahol abbahagyták. Mint egy igaz barátságot, akár ha ki-kimarad öt-tíz év. Mintha mi sem történt volna.

Vége a darabnak. Kint megint sötét van. Rövidek a nappalok. Vagy hosszú a vajúdás? Pont tizenkét órája érkeztem.

Judit végre kezd kivonulni a társasági életből. A barátnője meg én kísérjük. Masszírozást, borogatást kér. Alig észrevehető ritmusos mozgásba kezd. Elindul végre valamerre, egyre egyértelműbben.

Aztán megtorpan, vizsgálatot kér. Még csak félút. Azt hittük mindannyian, többet megtett már. Újabb órák. Újabb küzdelem a fájdalommal, valami hatástalan, határtalan fájdalommal.

Megint vizsgálatot kér, bár maga se hiszi, hogy sokat haladt. Tényleg nem. Alig valamit! Csalódik. Megint rendszertelenné, ritkává válnak a kontrakciói. Beszélgetni kezdünk – a két házaspár meg én, arról, ami történik.

Kis idő múlva Judit mindenkit kiküld rajtam kívül, a házaspárból a férfit hazáig küldi. Megint kérdezi, mi lehet az oka, hogy nem tágul. Mondok pár dolgot a tapasztalataimból. Ahogy így mondom, mintha, de nem, mégsem, nem emlékszik, hogy vele bármi történt volna azok közül a traumák közül, amiket én fölsoroltam. Nagyokat hallgatunk. Judit méhe egyszerre újra dolgozni kezd. Hívja Yvont. Kimegyek, magukra hagyom őket.

A konyhában ülünk, beszélgetünk, a szobába gondolunk. Várakozunk. Már másnap van, fél kettő is elmúlt.

Egyszer csak odabent Judit fölkiált: „Megvan!” A gyerek? Beszaladunk. Nem, nem a gyerek. Az emlék, amit elfelejtett úgy, hogy nem is tudta fölidézni. Most megvan! Kiskorában történt. Egy férfival. Igen, egyre több részlet jut eszébe. Hogy felejthette el? Ennyi évig nem is gondolt rá! És akkor se jutott eszébe, amikor soroltam neki ezt-azt! Meghallgatjuk. Átöleljük hárman, három felől. A baba pedig elindul kifelé, szépen, határozottan.

A dokumentáció hátoldalán van egy rovat a szülőknek. „Otthon szűletést csoda” – írja itt Yvon.

G. Á.

(Részlet az Inda című könyvből.)

Véletlenül kiválasztott mesék.