1031. nap: Semmihez sem hasonlítható, fájdalmasan gyönyörű érzés (Edgár)

Este már tudtam, hogy reggelre megszületik. Így is kicsit tovább maradt, talán tíz nappal is. Elalvás előtt erőteljes fészkelődésbe kezdett, pedig az azelőtti napokon már alig moccant. Egyértelmű volt: elég volt ott benn, készülődik. Arra nem emlékszem, a magzatvíz mikor folyt el, csak arra, hogy nagyon gyorsan történt minden. Egymásba folytak a fázisok.
A tolófájások nagyon intenzívek voltak, és miközben ringatóztam a valószínűtlenül forró vízben, egészen bizonyosan éreztem, hogy ez az utolsó. Hogy nem lesz több gyerekem, hogy ezt a semmihez sem hasonlítható, fájdalmasan gyönyörű érzést utoljára élem át. És egyedül akartam lenni ezzel az érzéssel egy kicsit; jól érezte Balázs.
Az utolsó előtti tolófájásnál, amikor bújt ki a kis fejecske, a kezemmel követtem az útját, segítettem, hogy a gát engedjen. És akkor azt hittem, hogy mindjárt megszületik, mert Berta így született, hogy utána csusszant is ki teljesen. De ő nagy volt, kellett még egy utolsó lökés. Ez kemény volt, még kiabáltam is. Balázs karjaiba érkezett, ő látta meg először.
Büszke és boldog voltam és rettenetesen fáradt. Azonnal mellre tettem, és ő rögtön szopni kezdett. Bár tudtuk, hogy fiú lesz, azért végigsimítottam a lábai között, hogy tényleg fiú-e.
Ági viccelődött, hogy jó, hogy ilyen gyorsak voltunk, mert délelőtt színházba megy a gyerekeivel. Még megvárták a lepényt, rendbe tettek, megszeretgettek minket. A babát pici rugós mérlegen egy lepedőbe lógatva lemérték, tényleg nagy volt, négy kiló felett.
K. E.
Berta születése anyaszemmel > > >
Berta születése apaszemmel > > >
Edgár születése apaszemmel > > >
Kincső születése anyaszemmel > > >