igaz történetek szülésről, születésről

1312. nap: Valódi vízválasztó (Mirkó születése)

1312. nap: Valódi vízválasztó (Mirkó születése)

Illatos májusi délután. Pünkösd vasárnap. Nyugalom, pihenés. A munka pár hete már letéve, kellemes szabadságérzet. Óriási pocak! Két nappal a kiírt dátum után.

Otthoni mozizás, vígjáték, Molière életéről. Filmnézés közben fura görcsök. Direkt nem ettem a lecsóból, mert attól mindig görcsöl a hasam. Mi lehet? Ez már az? Fájás? Hm. Mindegy… nem fáj annyira, nézzük tovább a filmet.

A film végén megmértük az időt, ötperces fájások voltak, kezdtek szabályosan jönni. Csináltam egy jó meleg fürdőt magamnak, jólesett. A fájások pedig csak nem múltak! Nincs mese… ez már az… hívni kell a szülésznőt.

Ő azonnal beparancsolt a kórházba. Elindultunk. Olyan nehezen indultam… olyan nyugodt és szép napos volt a délután, ezerszer inkább mentem volna csak úgy egyet sétálni a városban, de nem lehetett. Elérkezett a pillanat… a valódi vízválasztó gyerek- és felnőttlét között. Féltem és izgultam. Tudtam, hogy itt most vége lesz valaminek, és elkezdődik egy új élet. Nem tudtam, készen állok-e rá. Féltem… a szüléstől, az anyaságtól, a kisbabától. Mit hogyan fogok? Tudom-e majd, mit kell tennem? Közben meg már vártam, hogy kiderüljön, kicsoda van bennem, milyen az én, a mi gyermekünk!

Ahogy beértünk a kórházba, rájuk hoztam a frászt, mert kérdezgettek mindenfélét, én meg lazán válaszoltam, hogy hát éjszaka bugyit kellett cserélnem, mert kijött belőlem egy kis folyadék, nem sok, csak egy kicsi. Ettől úgy bepánikoltak, hogy kezdtem magam szarul érezni. A szülésznőm jól le is cseszett, hogy miért nem szóltam. Miért nem jöttem be? Én meg gondoltam magamban, jött volna a fene, hogy lemaradjak a filmről?

„Jól” megvizsgáltak… kiömlött belőlem a maradék magzatvíz. Beöntés, zuhanyzás, irány a szülőszoba.

Szép, egyenletes fájásokat éreztem, homeobogyókat adagolt Niki, a választott szülésznőnk, a dokink pedig Záhonyból(!) visszafordult, hogy velünk lehessen. Sínen volt minden.

Kérdeztem a szülésznőt, hogy mikor lesz olyan, hogy nem lesz szünet a fájások között, hanem megállás nélkül fáj. Ő nevetett egyet, hogy olyan nem lesz! Nem voltam túl tájékozott, és azt hittem, ott majd elmondanak szülés közben mindent… hogy mi történik bennem, mik a fázisok stb… Jó lett volna tudni.

Viszont azt tudtam és kértem is, hogy nem szeretnék semmilyen beavatkozást, főleg nem oxitocint, szeretnék természetesen szülni. (Az orvos a terhesgondozáson erre a témára annyit mondott, hogy megérti, de nem kéne visszamenni az erdőbe szülni.)

Aztán az erősebb fájásoknál kezdtem kétségbeesni és erősebben kiáltozni, mire Niki határozottan rám szólt, hogy ugye nem ezt fogom csinálni, nem akarok kiabálni. Megszeppentem. Hát azt nem lehet? Infúziót kötött rám, azt mondta, ad egy kis nyugtatót. Ne pazaroljam az energiámat, az még kelleni fog. Onnantól elindult a pokol. Kezelhetetlen lett a fájdalom, nagyon szenvedtem. A férjem próbált segíteni, de nem nagyon tudott. Jelen volt. Az is sokat számított.

Szerencsére megjött az orvos, aki egyből felállított. Rá és a férjemre támaszkodva vártunk pár fájást. Amikor pedig visszafeküdtem, egyből éreztem, hogy nyomnom kell. Niki védte a gátamat olajjal, sajnos hiába, az orvos vágott egy kicsit.

Alig nyomtam kettőt-hármat, és kicsusszant Mirkó. Ráncosan, kerek fejjel, csókos meggypiros szájjal, tüsi hajjal, torkaszakadtából üvöltve. Sírtam. Az örömtől. Életemben először olyan mélyről éreztem a boldogságot, ahogy még soha.

Odarakták rám. Olyan furcsa érzés volt! Ő az én gyerekem? A férjem anyukáját láttam benne, nem magamat. Furcsa volt. Máshogy képzeltem. A büszke apuka vágta el a köldökzsinórt.

Frenetikus élmény volt túllenni az egészen, és fogni őt. Most nem bántam, hogy nem mehetek a férjemmel és a barátainkkal bulizni, ünnepelni, ott volt a legjobb… Mirkóval, a közelében lenni.

Magáról a szülésről egészen Ábris születéséig azt éreztem, hangoztattam a fájdalmak miatt, hogy életem legrosszabb élménye volt, pedig majd négy óra alatt megszületett Mirkó. Nagyon gyors volt!

A zárójelentésben láttam, hogy valójában a nyugtató oxitocin volt… Akkor megfogadtam, hogy ha legközelebb szülök, nem választok se orvost, se szülésznőt, hiszen minek.

G. Zs.

Ábris > > >
Félix > > >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.