igaz történetek szülésről, születésről

897. nap: Szeretetből jöttél e világra (Hanna)

897. nap: Szeretetből jöttél e világra (Hanna)

Május közepe volt, babám akkor már bármikor születhetett számításaim szerint. Anyuék és testvéreim épp nálunk töltötték az estét. Közösen ünnepeltük másik két, májusi gyermekem szülinapját. Anyu búcsúzóul megkérdezte, mi lesz a neve. Fiú nevet mondtam, de lányt nem. Nem tudtam mit mondani.

Utána este elmentem egy színházi bemutatóra abba a kis színházba, ahol még én is játszottam, mielőtt anya lettem. A Rómeó és Júliát játszották. Önfeledten néztem a darabot, amikor nagyot fickándozott bennem a gyermek, és egy hang azt súgta: „Hanna”. Csordultig telt a szívem. Emlékszem, azon az estén szerelmes lettem. Nem valakibe, nemcsak a magzatomba, hanem az egész világba. Tele lettem életerővel, vidámsággal, ujjongással. Szaladtam végig a városon, hogy elérjem az utolsó, éjféli buszt. De akkor azt hittem, hogy akár repülni is tudok. Gyönyörű és különleges volt az éjszaka.

Reggel a harangszó keltett. Alig tettem néhány lépést, valami furcsa pukkanás a hasamban, és folyni kezdett a magzatvíz. Tiszta volt. Örültem, hogy itt az idő, elkezdődött. És ő ugyanaz a gyermek, akit kilenc hónappal ezelőtt megkíséreltem megölni, akinek a létezésén egyáltalán nem tudtam örülni, csak sírni. Fájások még nem jöttek, de úgy gondoltam, ez most pont így jó. Legalább rendbe rakhatom az amúgy mindig rendetlen lakást. Nyugodtan megreggeliztünk a gyerekekkel, szépen felöltöztettem és útnak indítottam őket apukájukkal a nagymamához.

Egyedül maradtam. Ücsörögtem az összehajtogatott törülközővel a lábam között. Felhívtam Ágit, hogy elmondjam, mi van velem. Másik Ági vette föl, és mondta, hogy Ági külföldön van, és ő sem tud kijönni hozzám, mert szülésnél van. „Hát jó – mondtam –, akkor esetleg ha egy doula jönne, nekem úgy is jó lenne.”

H2

Nem ígért semmi biztosat. Gondoltam, úgy is úgy lesz minden, ahogy jön. Jöttek is a kontrakciók. Nagyon élveztem. Éreztem, hogy minden jó és tökéletes: az egész teremtett világ. Árad felém valami végtelen jóság mindenfelől, és én csak lebegek ebben súlytalanul. Éreztem, hogy velem vannak Ágiék. Nem ott, de velem.

Mennyit időzhettem ebben az időtlenségben, nem tudom. De amikor telefonált a doulám, hogy ő jönne, hova is kéne jönnie, akkor épp fájásszünetben voltam, és el is kezdtem szépen magyarázni az utcákat, de az átment egy hosszú és mély „hááá” kiáltásba. Ő türelmesen végighallgatva csak ennyit válaszolt: „A hangokból ítélve már nem is érdemes rohannom.”

Azért jött, igaz, addig tényleg megszületett Hanna. Apukája fogta és adta a kezembe. Gyönyörű volt.

Nem maradt más, csak az Örvendezés. LÉTEZEL!

H. Zs.

Ágota > > >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.