igaz történetek szülésről, születésről

Még 1 mese: Békében és szeretetben (Bors születése)

Még 1 mese: Békében és szeretetben (Bors születése)

Régóta tervezem születésünk történetének megírását, arra vártam, hogy elmúljon a mindent átható delírium, hogy tisztán és objektíven mesélhessem el… rájöttem, hogy hiába várok! Mostantól minden perce az életemnek csupa hála, tisztelet, mosoly és bizalom.

Várandósságom kezdetén is csodának éltem meg ezt az állapotot, hogy mire képes az emberi test, micsoda lenyűgöző rendszer.

Sajnos a terhesgondozás során csak az aggodalommal és félelemmel találtam szembe magam. „Biztos, hogy semmi panasza nincs?” „De nem feszül már a hasa?” „Kicsi ez a gyerek!” Legyőzhetetlennek hittem magam, nem is foglalkoztam ezzel, mindenki tegye a dolgát.

Aztán, amikor már a 42. hetet tapostam, a fejem fölé gyűltek a sötét felhők… igaz, hogy kiváló leleteim voltak, mégis megtörtem, mert hazudnom kellett, bujkálnom, félnem, hogy nem szülhetek háborítatlanul, sőt egyáltalán nem szülhetek, mert megcsászároznak, annak ellenére, hogy jól vagyunk. Ugye a protokoll meg a veszélyek elnyomták a szavam. Úgy éreztem, mindenki ellen van.

El kellett jutnom idáig, hogy hirtelen túlcsorduljon bennem minden, hogy egy almafa alatt a földre borulva zokogjak, hogy elengedjem a vágyaim, hogy megtanuljak végre bízni mértéktelenül az életben, akkor ott odaadtam magam. Hagytam és végre történt minden magától… ismeretlen volt az utazás, ami előtt álltunk, de valahogy annyira természetes is egyben, mint egy mindennapi esemény.

Kezdődött a Vajúdással, ami egyre mélyebbre visz a nyúl üregébe, ha hagyod magad, akkor előbbre kerülsz, és elérsz a határaidhoz. Szó szerint meg kell nyílnod, hogy egy élet születhessen rajtad keresztül. Itt már nincsenek földi érzések, fájdalom sincs, a testem darabjaira hullott, de életemben először éreztem EGYségben magam. Létrejött egy szentség abban a szobában, és mindenki ezt segítette.

Sose felejtem el, amit a férjem akkor mondott, azok a szavak fognak halálomkor csengeni a fülemben, sose felejtem el a hozzáértő segítő kezeket, akik bölcsen kísértek minket, emlékezni fogok, mennyit számít az apám jelenléte.

Elérkezett a katarzis, mint a végső akadály, amit le kell küzdeni, az utolsó kapu. A szelíd ringatózásból átalakultam egy ösztönlénnyé, a kitolásnál úgy üvöltöttem, mint egy állat. Megijedtem magamtól, hogy erre képes vagyok, hogy egy üvöltésbe bele tudom sűríteni a múltam, a jelenem, a jövőm, de sikerült és megszülettünk!

borsÁdám ölében ülve általunk, én benned, te bennem, mi lettünk valaki. Ő! A fiunk! Akinek hálával tartozom, hogy általa megtapasztalhattam ezt a valóságot! Akit tisztelek, mert annyit tanultam tőle, és annyi mindenre kell tanítania még, hogy hogyan legyünk Apa, Anya, egy család!

Többé nincs helye a szívemben haragnak, félelemnek! Csak halálos szerelemnek a férjem iránt, akivel ezt együtt közösen átélhettük. Tiszteletnek, mert az élet élni akar. Bizalomnak, mert létezik gondviselés. Mosolynak, mert adhatok a gyermekemnek Gyökereket és szárnyakat, hogy megtanuljon szabad lenni!

Augusztus elsején 2.45-kor üdvözöltük köztünk Borsot, aki három és fél kilósan, 53 centisen, egészségesen született. Nagyon ügyes volt és kíméletes, anyukája is minden sérülés nélkül megúszta.

Azt kívánom, bárcsak mindenki ilyen Békében és Szeretetben születne! Áldás!

K. K.

Buda > > >

 

 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.