igaz történetek szülésről, születésről

1845. nap: Lehet, hogy meghal? (Jankó születése császármetszéssel)

1845. nap: Lehet, hogy meghal? (Jankó születése császármetszéssel)

Abban az évben április 10. nagypéntekre esett. A város nyüzsgött a húsvét előtti izgalomban. Munka után érkeztem a budai kórházba. Timi az előző nap befeküdt, hiszen már két héttel túllépte a kiírás napját. Vittem magammal kártyát, mert az előző nap Timivel megbeszéltük, hogy kártyázunk majd unaloműzőként.

Öt óra körül érkeztem a kórházba. A szülőszoba előtt Timi tolóágyon, fehér lepedővel letakarva, csak a válla és a feje látszott ki. Tekintete elgyötört, kétségbeesett. Már csak engem vártak. A doktornő gyorsan elmagyarázta, hogy császármetszést kell végrehajtani, mert félő, hogy nem bírná ki a normál hüvelyi születést. Még a belegyezésemet is kérték a császármetszéshez.

Zsibbadtan álltam, kórházban egyébként sem érzem túl otthonosan magam. Papás szülést terveztünk, és most nem lehetek ott Timivel. Nehéz volt látnom őt, ahogy eltolják. Láttam, hogy fél.

Leültem a zöld ruhámban a váróteremben és vártam. Közben a szülőszobából nyögés és gyereksírás hallatszott. Aztán hosszú ideig semmi. Közben egy nővérke megkérdezte, hogy hogy fogják hívni a kicsit.

Aztán kihozták végre Jankót fehér lepedőbe csavarva. Nem sírt. Ölembe adták és otthagytak vele kettesben. Szép tiszta volt. Ügyelnem kellett, hogy a fejéről ne csússzon le a lepedő, nehogy megfázzon. Egyből a szemembe nézett és csak néztük egymást. Elmondtam neki, hogy én vagyok az apukája, és majd mindent megmutatok neki, amit szépnek és fontosnak tartok. Megható percek voltak, most is könnyezek, ahogy emlékszem.

A gyermek még a karomban volt, amikor eltolták előttünk Timit, fehér lepedővel letakarva, csak a feje látszott. Nagyon sápadt volt, szeme csukva, és nyögött. Megborzongtam, egy pillanatra átfutott bennem: lehet, hogy meghal? Aztán megnyugtattak, minden rendben, másnap mehetek látogatni.

Megkönnyebbülve, boldogan indultam haza. Az utcáról felhívtam a szüleimet az örömhírrel, majd egy barátomhoz siettem, mert nem tudtam egyedül maradni avval az érzéssel, ami bennem volt.

Z. Zs.

Véletlenül kiválasztott mesék.