igaz történetek szülésről, születésről

472. nap: Apaszemmel

Megjelent: 2012. jan. 20.

Első két gyermekem kórházban, második két gyermekem otthon született. Csak saját tapasztalataimról ejtek pár szót.

Első lányom születése előtt fogalmam se volt, hogy mit kéne tegyek a harmonikus érkezése érdekében. Ezért mentőt hívtam, amikor még csak ötperces fájások voltak. A sofőr vérben forgó szemekkel, szolgálatban töltött 26. órája után száguldott át velünk a fél városon, mondván, hogy nem akarja, hogy a kocsiban szülessen a kicsi. A többieknek fékcsikorgatva kellett utat engedniük az agresszív mentősnek. Hiába próbáltam nyugtatni, csak hajtott, mint az állat. Mondtam, hogy ha ezt kibírjuk, akkor még biztos lesz sok időnk, amíg tényleg megszületik.

A szülőágyra lefektették, kérdés nélkül. De csak egy kis ideig lehettem mellette, mert a csak egy kis függönnyel elválasztott szomszéd ágyra is hoztak egy szülni készülő anyukát(!), és ezért „természetesen” engem elküldtek.

Másnap láthattam meg kislányomat az ipari tévén keresztül, előírt látogatási időben, kb. 20 másodpercig, mert többen is kíváncsiak voltak a sajátjukéra. Úgy cserélgették a gyerekeket a kamera előtt, mintha portékát méregetnének a piacon. Nejem is csak az üvegajtón keresztül fogadhatta gratulációm, ahova még másnap is alig tudott eltotyogni a friss varrás miatt.

A gyerekeket egy nagy, gurulós, rekeszes kocsin szállították, mint a kenyeret, élire fordított pólyákban, hogy több ráférjen. Kb. literes cumisüvegből, ki tudja milyen teát nyomtak szegényeknek a szájukba, hogy csöndesebbek maradjanak. Persze, szájpenésszel jött haza.

Otthon a kirendelt nővérke hamar ránk talált, és kioktató, fölényes stílusban kiosztotta nekünk a tuti teendőket. Őt már majdnem kidobtuk, annyira szörnyű volt.

Második gyermekünknél kis finomításokkal, de hasonló élményekben volt részünk.

Ezután nagy snitt következett az életemben, és a sors kegyes ajándékaként megismerkedtünk párommal az otthonszülés lehetőségével. Itt már az egy hónapos felkészítő foglalkozások szakmai alapossága, természetközeli mentalitása, az előadók és a résztvevők embersége olyan baráti melegséggel töltött el, hogy már ez is egy életre szóló csodálatos élményt adott.

Két meglevő gyermek után is olyan képet kaptam a születés körüli jelenségekről, babaápolásról, szoptatásról, magáról a szülés természetéről, módozatairól, a bábák és köztük persze legfőbben Geréb Ági önzetlen alázatos segítségnyújtásáról, például ha úgy esett jól a kismamának, Ági élő támaszként alákuporodott ‒ egy átlagos, kórházi orvos mikor és mennyiért tenne így(?) ‒, amit előtte el se tudtam volna képzelni. Érdekes filmeket láthattunk a változatosságról, az vízben szülésekről, a természetes lehetőségek széles tárházából.

És főleg az a mentalitás, hogy a szülő nő NEM BETEG, akivel csak külső „segítséggel” lehet megszülettetni az utódját, akit az orvosok kegyeskednek megmenteni ‒ ha sikerül, miután veszélybe hozták ‒, hanem a természet által beléprogramozott tudás birtokosa, akit hagyni kell, hogy egészséges ösztöneire hallgatva megtörténjen vele a szülés csodája. Megismerkedtünk olyan statisztikákkal, amikre igazán büszkék lehetünk, például hogy 3000 szülésből háromszor kellett csak gátmetszést alkalmazni…

Többek szerint mondhatom, hogy Ági nagy szakmai tudásának, tapasztalatának köszönhetjük kislányunk életét is, mert a huszadik héten olyan magzatvízszivárgás lépett föl, amivel a kórházi orvosi protokoll szerint azonnal elvennék a gyermeket. Ági ezt a problémát is ‒ egyszerű, ágy lába alá helyezett két téglával és nyugalomra intéssel ‒ tökéletesen „meggyógyította”.

Az otthoni saját tapasztalatok is mind alátámasztották a felkészítőkön látott és elhangzott példákat. Sőt, még felül is múlták azokat. Ágiék minden részletre kiterjedő figyelmességgel tételesen felsorolták, hogy mik kellenek a szülés nyugodt, higiénikus körülményeinek biztosításához eszközökben, olajokban, körülményekben… szellemi és lelki szinten is. Maximálisan kiszolgálták, türelmesen, csöndben kenegették, borogatták, masszírozták páromat, de mindig csak annyira, akkor és ott, ahol az neki jólesett… Folyamatosan műszeresen szemmel tartották a születendő baba állapotát is…

Számomra igen felemelő érzés volt megtapasztalnom, hogy amikor annak eljött az ideje, párom végül is az ágyon ültőmben, ő előttem guggolva, a hóna alatt átnyújtott kezemet fogva természetes módon megszülte gyermekünk.

Ágiék figyelme még arra is kiterjedt, hogy az első törülköző piros színű legyen, amibe bebugyoláljuk őt először, hogy a belső látványra emlékeztető ismerős érzés fogadja öt.

Ezután szintén csodálatos élmény volt látni, ahogy kislányunk egyből a cicire helyezve tudta a dolgát, megkapta a sok értékes ásványt, vitamint, természetes immunerősítőt stb. tartalmazó előtejet, és közben tágra nyílt szemekkel itta magába az édesanyja látványát is, amit mondanak „arany félórának” is.

Többek között ettől is elesnek azok az újszülöttek, akik édesanyját ehelyett foltozni viszik a kis gondosságot igénylő természetes gátvédelem helyett rutinszerűen elvégzett gátmetszések miatt. És babájukat cukrozott műteával itatják, miután fájdalmasan ledugták a műanyag csövet a torkukon, hogy megmentsék őket annak a magzatvíznek az ártalmától, amit kilenc hónapig élveztek, és lesuvickolják őket a természetes úton felszívódó, és védelmet nyújtó magzatmáztól…

Hát ebből, köszönjük szépen, otthon boldogan kimaradtunk. Még egy nagy élmény volt számomra, hogy kb. egy órával a szülés után a bába óvatosan kitapogatta, hogy meddig nem lüktet már a köldökzsinór, és ott én vághattam el azt. A méhlepényt se tépték ki az édesanyából, hanem szépen fokozatosan az is levált, és időben megszületett. Éppen ezért alig vérzett.

Mindez olyan gördülékenyen, szinte beszédhangok nélkül, egy-két mécses félhomályában zajlott, hogy mind a ketten belealudtak. Ezt a nyugalmat semmivel se akartuk megzavarni, ezért egy órán keresztül nem is tűnt fel, hogy tulajdonképpen még nem is tudjuk, hogy gyermekünk kislány-e vagy kisfiú. Egy óra után megkérdeztem Ágiéktól, hogy megnézhetem-e már. Erre azt válaszolták, hogy persze, hisz ő már a mienk, és itt marad velünk.

Negyedik gyermekem és nővérkéje között 21 hónap van, így annyi különbség, érdekesség volt az első szoptatásnál, hogy addigra fölébredt a nagyobbacska is, így egyszerre mind a ketten a saját cicijük birtokában tölthették együtt az „arany félórát”. Ez hány kórházban képzelhető el?

Egész életünkben SZERETETTEL GONDOLUNK RÁJUK, és hálásak leszünk Áginak és csapatának ezekért az élményekért!

CS. L.

 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.