igaz történetek szülésről, születésről

1094. nap: Vándorúton, családban I. (Ideális kismama lehettem volna a magyar szülészeti gyakorlatban)

Megjelent: 2013. okt. 3.

B. fiunk D-ben fogant és született. Már nagyon vágytunk rá. Előtte sok barátnőm, munkatársam szült (Magyarországon), sok mindent összeolvastunk a várandósságról és a szülésről, így méltán éreztük, hogy felkészülten vágunk bele az új kalandba.

Az első meglepetést az első orvosi látogatás meg is hozta. A családorvosnál kellett jelentkezni, aki miután megtudta, hogy vágyott csemetéről volt szó, az első kórházi vizsgálat időpontját a 12. hétre célozta be. Emlékszem, nagyon felzaklatott, micsoda felelőtlenség, hogy addig senki sem figyeli a magzatot. Nagy üggyel-bajjal ki is harcoltam egy soron kívüli ultrahangvizsgálatot, amit végül szemrehányás nélkül, de láthatóan kizárólag az én megnyugtatásomra el is végeztek. Aztán a kórházban kiderült, hogy ott is „csak” egy szülésznővel beszélgetünk minden alkalommal, aki mérőszalaggal méregette a pocakom (még havonta sem), és egy fából készült tölcsérrel hallgatta a baba szívhangját. A Doplert egyetlen egyszer, az első vizsgálatnál használta, akkor én is hallhattam. Viszont J., a férjem, aki minden látogatásra elkísért, megtanulhatta tőle a fatölcsér használatát.

Ezeken a beszélgetéseken nagyon komfortosan éreztük magunkat, minden kérdésünkre őszinte választ kaptunk, így bizalmunk fokozatos növekedésnek indult a másik ország ismeretlen várandósgondozási szokásai iránt. Orvost mindvégig nem láttunk (az ultrahangos vizsgálatot sem ők végezték rajtam, mivel minden rendben alakult). A gondozást végző szülésznő elmondta, hogy talán találkozunk a szülésnél, ha éppen ügyeletes lesz, és éppen ráér.

A szülés várható ideje előtt nem sokkal körbenéztük a kórház alternatív és egyéb szülőszobáit, otthonosak és bizalomgerjesztőek voltak. Viszont azt hiszem, akkor tudatosult bennem, hogy mi vár rám, és elkezdtem félni a közelgő szüléstől. Talán csak nem ismertem be magamnak, ezért találtam ki mást, hogy – mivel a természetes fájdalomcsillapítást (amennyiben igényelte valaki), azaz az akupunktúrát előbbre helyezték az orvosi módszereknél –, a tűszúrásoktól félek. Gyorsan meg is beszéltünk egy soron kívüli beszélgetést a szülésznővel, meg is szurkált kicsit mindkettőnket (egyáltalán nem fájt), és elmagyarázta, mitől csillapítja a fájdalmat. Ez a 37. héten volt.

Aznap éjjel elfolyt a magzatvíz. Lett is nagy izgalom! Azonnal hívtuk a kórházat. Kérdezték, milyen színű. Áttetsző, tiszta, kicsit rózsaszínes. Összehúzódások vannak? Nem nagyon. Jó, akkor aludjunk nyugodtan, reggel elég lesz bemenni, kivéve, ha a kontrakciók rendszeresek lesznek. Aludni??? Volt már olyan, akinek sikerült ilyen előzmények után?

Reggel bementünk, CTG, semmi különös, menjünk haza, pihenjünk, este jöjjünk, kivéve, ha… Napközben rendszertelen összehúzódások (és kizárólag fekve, amikor nekiveselkedtem volna a pihenésnek). J. készenlétben a munkahelyén. Este bementünk. CTG, semmi jele szülésnek. Jó, akkor menjünk nyugodtan haza. Akkor már egyáltalán nem voltunk nyugodtak, így kikönyörögtük, hogy a kórházban maradhassunk. Elküldtek bennünket a kórház parkjába sétálni.

Hirtelen nagyon erős összehúzódások jöttek, meg kellett állnom. Úgy megijedtem, hogy kiesik a babánk, hogy minden erőmmel szorítottam. Ettől persze még rosszabb lett. Visszamentünk, CTG, gyenge kontrakciók. Kaptunk egy szobát, ahol mindketten ott aludhattunk, valamint vacsorát. Éjfél körül kaptam antibiotikumot a burokrepedés miatt, és elmondták, ha reggel kilencig nem történik semmi, akkor is megyek a szülőszobába, úgyhogy addig pihenjek. Ha jól emlékszem, valami alvássegítőt is kaptam.

Reggel CTG, halovány kontrakciók, szülőszoba. Reménykedtem az alternatívban, de egy orvosilag felszereltebbet kaptam. Ők talán már látták, amire én sokkal később jöttem rá: bármennyire is támogatnak abban, hogy kezemben tartsam a saját szülésem, nehezen számíthatnak rám, elhagytam magam, és én arra vártam, ők segítsenek. Ahogy még akkor is a szülést képzeltem, olvasmányaim alapján. Milyen ideális kismama lehettem volna a magyar szülészeti gyakorlatban!

A szülőszobában J. és egy szülésznő, maga is kismama, voltak velem. Biztattak, hogy mozogjak, sétáljak, vécére menjek, tusoljak. De én ott akkor csak feküdni akartam. Hamarosan oxitocint kaptam és fájdalomcsillapításként gázt. Az összehúzódások erősödtek, a gáztól kettő között néha elszunyókáltam. J-t biztatták, hogy segítsen, amiben lehet, amit kérek, így ő nagyon aktívan részt vett fiunk születésében.

A nap telt, töretlenül biztattak, én fáradtam, és egyre jobban fájt. Szülésznőnk munkaideje lejárt, így jött a következő ügyeletes, kedvesen bemutatkozott, pár szót váltottak, átfutotta az addigi feljegyzéseket. Egyszer csak megkérdeztem, kérhetnék-e epidurális érzéstelenítést. Azt mondta, persze, megnézi, van-e szabad altatóorvos. Lesz hamarosan. Utólag ez is olyan tapintatos fogásnak tűnt. Mert egyszer csak azt mondta, olyan közel a baba, hogy már nem is lehetne.

A szülésznő természetesen próbálkozott gátvédelemmel, így kisebb sérülésekkel megúsztam. Aztán előbújt B. Előmelegített puha takaró várta, az alól kukucskált a hasamon fekve. Leírhatatlan boldogság volt.

Észre sem vettük, mikor tűnt el a szülésznő a szülőszobából. Hárman voltunk ott, ki tudja, meddig. Egyszer csak udvarias kopogás, valaki behozott néhány szendvicset és innivalót, a kenyereken kis szülinapi országzászlók. Letette, gratulált, kiment. Felejthetetlen gesztus volt. Aztán karomban a babával, mellettünk J-vel áttoltak a baba-mama szobába.

B. végig velem volt, még a csecsemőorvos is „házhoz jött” orvosi felszerelésével együtt. J. az éjszakákat kivéve gyakorlatilag végig mellettünk lehetett. Néhány nap múlva rákérdeztünk, mikor mehetünk haza. Bármikor – volt a meglepett válasz. Már csomagoltunk is!

Sokkal később ébredtem rá, már a harmadik babát várva Ágiék szülésfelkészítő információs hetén, milyen döbbenetesen naivak és tájékozatlanok maradtunk még ennek az első szülésnek a végére is. Minden kérdésünkre kaptunk választ, de fogalmunk sem volt, mik az igazán fontos kérdések, amiket fel kellene tennünk. Ennek ellenére mélyen tiszteletben tartották ebben az országban a babánk születését és bennünket is, tapintatosan kísért bennünket végig mindenki, akivel találkoztunk, végig a várandósságban, a szülésnél és még azután is. Bármelyik pillanatban kezünkbe vehettük volna saját sorsunkat, ehhez minden bíztatást és támogatást megkaptunk, de egyszerűen nem erre voltunk szocializálva. B. várása és születése gyönyörű élményként maradt meg bennünk, még ha lassacskán tudatosult is bennünk, mi mindent kaptunk vele együtt.

Geréb Áginak sokkal később küldtem egy fotót a szülés utáni pillanatokról. „De gyönyörű ez a kép – írta –, tényleg látszik, hogy háborítatlanul született, pont úgy néz, mint az otthon születettek!”

J. H.

Második gyermekem születése > > >
Harmadik gyermekem születése > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.