igaz történetek szülésről, születésről

8. mese: Busók hozták (Gergely születése)

8. mese: Busók hozták (Gergely születése)

Február 14-re voltam kiírva. Teljesen eseménytelen terhességem volt. A napján az egész család elment itthonról, én pedig csüggedten ültem a fotelban és vártam. Mivel aznap este nem történt semmi, így pihenni tértem.

Vasárnap farsangolás volt, és délután a párommal bejártuk a várost, mivel busójárás volt. A mászkálás meghozta az eredményt. Hajnalban jósló fájásokra ébredtem. Reggel első út a kórház volt, egy NST-re, hogy megnézzük, mi a helyzet.

Hétfő hajnalban megint előjöttek a fájások, igaz, nem rendszereződtek, de már erősebbek voltak, mint előző este.

Kedden még egy nagy kört tettünk a városban… mondván, a busók elűzik a telet… nekünk elhozták a szülés beindulását. Azt is mondhatnám, hogy az utolsó ágyúdörgésnél már nem jósló fájásaim voltak. Itt már rendszeres tízpercesek voltak.

Hazaérve, lepihenve már egyre jobban lerövidültek. Párom felfújta a labdát, amire este hétkor ráültem, és egészen hajnali fél egyig ott voltam. Közben szépen hárompercesre rövidültek a fájások. Felhívtuk a bábát éjfél környékén, hogy akkor mi most indulnánk a kórházba, mert ott jobb lenne.

Mire odaértünk, addigra előkészítette az alternatív szobát, bementünk, és folytattuk tovább a masszírozást, a labdázást. A dokim megvizsgált, és azt mondta, hogy háromujjnyira kitágultam, megnyugtatott, hogy jól haladunk. Négy óra körül burkot repesztett a kérésemre, hogy jobban haladjunk. Szerencsére a magzatvízzel minden rendben volt.

Az elkövetkezendő órákban feküdtem, ültem, labdáztam, vízben is voltam. De sajnos alig akart tovább haladni a dolog (én már elvesztettem az időérzékem, csak az elmondottakra tudok hagyatkozni). Rettenetesen fájt a derekam, illetve a csípőm, mintha kalapáccsal vertek volna, semmi nem esett jól. Aztán végül még egyszer visszamásztam a kádba, és ott kb. egy órát voltam, ahol sikerült pihenni egyet.

Sajnos a dokim nem tudta tovább húzni a dolgot, mivel kezdtem teljesen elfáradni, ezért át kellett mennem a rendes szülőszobába, ahol bekötötték az oxit. Itt is csinálhattam mindent, ha tudtam volna, leginkább szenvedtem és könyörögtem, hogy vége legyen, mert a derekam majd ki akart szakadni a helyéről.

Aztán egyszer csak megtörtént a csoda, eljött a kitolás. Hatalmas megkönnyebbülés volt számomra. Visszamásztam az ágyra, és hárman (Párom, Doki, Bába) segítettek nyomni. Aztán egyszer csak azt mondták, hogy kint van a feje. Számomra inkább egy éles fájdalom volt (itt repedtem el), majd gyorsan metszettek is, és jöhetett a végső nyomás…

Aztán minden megszűnt hirtelen, amikor azt mondták, kisfiú. Párommal ketten tudtuk, hogy fiú lesz, de hát mégiscsak akkor volt ez biztos, amikor kint volt. Rám tették, és megláttam a szemét, egyből elfelejtettem mindent. Bár nem tartott sokáig, hogy rajtam volt, mégis sokat jelentett.

Akkor derült ki, hogy azért volt ilyen hosszú, sok és talán kellemetlen, mert rövid volt a köldökzsinór, nem tudott rendesen a fejecskéjével beilleszkedni. Ennek következtében lett egy kis púp a feje búbján.

Párom elvágta a köldökzsinórt, majd elment a babával. A lepényt már kinyomták belőlem, és elkezdtek összevarrni… nagyon sokáig tartott… nagyon.

Mikor kész voltam, visszamehettünk az alternatívba egy kicsit hármasban. Végül irány a szoba pihenni és feltöltődni. Később meghozták Gergelyt, aki végig velem volt. Teljesen új élmény volt a kisfiammal együtt aludni, egy ágyban.

Sz. E.

 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.