igaz történetek szülésről, születésről

939. nap: Csukott szemmel, sötétben

Megjelent: 2013. máj. 1.

Délelőtt M-nél egy szénrajzot csináltunk egy bonyolult mintával. Egyszer-egyszer meglepett egy különös érzés, mintha a külvilág eltávolodott volna, a rajzon meg eltévedtem, a vonalak és barázdák igazi útvesztők lettek. És akkor elindult a magzatvíz. Nem is voltam benne teljesen biztos, hogy az volt, annyira hihetetlen, felfoghatatlan, amikor valóban elkezdődik.

Bár ennek a szülésnek több kezdete volt.

Még elmentünk ebédelni együtt a többiekkel. Aztán még névnapi ajándékért, D-nek gesztenyéért és narancsért, és ha már a piacon voltam, akkor még néhány dolgot is megvettem. Tehát jól felpakolva értem haza.

Itthon meggyőződtem róla, hogy tényleg a magzatvíz folyt. Néha éreztem méhösszehúzódást. Hívtam Ágit, aki nagyon örült.

Aznap éjjel, mint sejtettük, nem történt semmi. Olyan mélyet és édeset aludtam, amilyet már régóta nem. A fáradtság kiszállt belőlem. Reggel kisbaba nélkül ébredtünk. A gyerekek már nagyon számítottak rá.

Délelőtt elmentek N-nel piacra, ide-oda, úgyhogy egyedül maradhattam, ami a legfontosabb volt akkor. Festettem. Meg rajzoltam valamit. Megint az az eltévedt érzés. Az egyenes vonalak nem mentek. Túl szálkás, túl férfias. Abba is hagytam.

Délután erősödtek a kontrakciók, és rendszeressé is váltak. Készültünk a közös születésnapi meg névnapi családi ünnepre. Gondolkoztam, szóljak-e Áginak, inkább várok még egy kontrakciót, majd az autóból felhívom.

Ahogy betettem magam mögött az ajtót, „kiegyenesedtem”. Nem jött több kontrakció, csak jóval később, az este alatt háromszor-négyszer, de az jó erősen, és az asztal alatt N. nadrágjába kapaszkodtam. A gyerekeket nem vittük haza aludni.

Ahogy újra becsukódott mögöttem a lakás ajtaja, rendre megérkeztek a méhösszehúzódások. Ücsörögtünk, beszélgettünk, telefon Áginak, aki egy film vágásán dolgozott. Lefeküdtünk, a kontrakciók jöttek szép sorjában, de még egy kicsit összevissza.

A vajúdás egész hirtelen váltott át nagyon erős és rendszeres kontrakciókba. Hívtuk Ágit, hogy jöjjön, és amikor megérkezett, 5 cm volt, és a gyűrű eltűnt. A gyerekszobában voltunk. N. rendet rakott, gyertyákat gyújtott.

Talpon voltam végig, és amikor jöttek a hullámok, a sétálás rohangálásba csapott. A borogatás egészen lent esett jól. Eleinte N. is szaladgált velem, féltett, hogy beleütközöm valamibe. Csukott szemmel róttam a métereket, néha ugyan kipislogtam belülről, de valami más irányított. Csukott szemmel mindent érzékelni, sőt még jobban, még pontosabban.

Azután jött egy pont, amikor azt hittem, hogy a kitolásnál tartunk, és még sem. És akkor ott kicsit elveszítettem a türelmemet. Lehet, hogy bejött a D. születésénél átélt fájdalom és riadalom, ami pont ennél a pontnál történt. Mindenesetre volt egy fél óra, amit nehezen kezeltem. Megijedtem, hogy megint megakad valami, holott én annyira egy sima, dráma nélküli szülésre készültem.

Végigfeküdtem D. ágyán, várakozva, aztán valami mégis megmoccant, jött egy nagy adag magzatvíz, és nyomakodni kezdett a baba. Felálltam, próbálkoztam a térdeléssel is, de az megint nem esett jól, rögtön talpra álltam. Ágit kérdeztem, türelmetlenül, hol késik már. Mondta, minden rendben van, semmi sem késik.

És megint, amikor elfogadtam, hogy még nem tartunk a végén, azzal a picike méhszájjal még meg kell küzdenem, akkor fordult át a „holtpont”, és talán két kontrakció után tényleg jött a kitolás. Egy – érzem, hogy jön lefelé, és azt is érzem, visszamegy egy kicsit. Kettő – kibújik a feje. Megfogom, és olyan pici, hogy azt hiszem, csak a fele. Ági mondja, az egész kint van. Három – kint van az egész baba.

Egy-két lépés hátra, lefeküdtem az ágyra. A baba már ott feküdt az ágyon békésen. Egy-két másodperc, míg magamhoz térek, és utánanyúlok. Béke. Néhány óra múlva egyedül maradunk, és mindhárman ágyba bújunk.

Ági sötétben jött, sötétben ment. Mintha mi sem történt volna, és közben megint változott a világ.

W. A.

Első szülésem > > >
Második szülésem > > >
Harmadik szülésem > > >
Ötödik szülésem > > >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.