igaz történetek szülésről, születésről

790. nap: Szülés kórházban (Kristóf története)

790. nap: Szülés kórházban (Kristóf története)

Első gyermekünk, Kristóf 19-én született. Eredetileg otthonszülést terveztünk, de másképp alakult.

Tizenkilencedikén hajnalban éreztem az első méhösszehúzódásokat. Kora reggelre ezek már eléggé rendszeressé váltak. Felhívtam Ágiékat. Meg is érkeztek. Ketten voltak. Vérnyomást mértek. Nagyon magas értéket kaptak. Adtak homeopátiás szert, de az sem segített. Vártak egy kicsit, és fél 11-kor elmentek, miután megbeszéltük, hogy az lesz a legbiztonságosabb, ha bemegyünk a kórházba a magas vérnyomás miatt. A magas vérnyomás ugyanis jele lehet például a toxémiának, ami komoly veszélyt jelenthet a babára. Úgyhogy taxival bementünk a kórházba.

Már a taxiban leálltak a kontrakciók, a kórházban pedig teljesen rendszertelenné és enyhévé váltak. Miközben a szülésznő vizsgált, meg is jegyezte, hogy „Hát bizony, ezek még nem jó fájások.” Mivel első gyerekemmel vajúdtam épp, fogalmam sem volt arról, hogy vannak „jó” meg „rossz” fájások. Nekem azért a rosszak is fájtak eléggé. De, ha ő mondja, hát elhittem neki.

Kezdetben egy nagyon kedves szülészorvosnő vizsgált, az ő műszakja azonban időközben lejárt, így átadott egy másik kollégájának. Őt nem szerettem, mert semmilyen sem volt. Csak a legszükségesebbeket közölte velem úgy, mintha épp az adóbevallásomról beszélgetnénk. Miután leborotváltak és megkaptam a beöntést, a kontrakciók felerősödtek. A szülésznő elmondta, hogy pont azért kaptam beöntést, hogy „bedurvuljanak” a fájások. Utasított, hogy tartsam vissza a beöntés után néhány percig a székletemet. Ez legalább annyira nem sikerült, mint amennyire a hányásomat sem a folyosón. Két őrült erős kontrakció közepette megpróbáltam valamennyire lemosni magamról a lábamon végigcsorgó magzatvizet, kakit és a hányást. Viszont szerencsére vajúdhattunk a párommal, Lalival egyedül az alternatív szülőszobában.

Délután kettő-három tájban erősödtek fel úgy istenigazából a méhösszehúzódások. Hánytam, ment a hasam. Nagyon kellemetlen volt minden egyes ingernél végigvonszolni magam a hosszú folyosón a vécéig, ahol a szülésre érkező párok kedélyesen csevegtek. A CTG-vizsgálatok alatt mozdulatlanul kellett lennem, azt hittem, megőrülök. Üvöltöttem, a szülésznő rám szólt, hogy halkabban, mert ez mindenkit zavar, no meg, hogyha így üvöltök, felmehet a vérnyomásom vagy kifáradok a végére.

Fél hat körül beültem a kádba. Ezért meg kellett harcolnunk, mert a szülésznő szerint még nem tartott ott a vajúdás, hogy én már kádba üljek. De engem nem érdekelt. Azt mondtam, hogy beülök, és kész. Nagyon jólesett a forró víz. Lali a kontrakciók alatt tűzforró vizet engedett a derekamra. A kádban sikerült néhány kontrakció erejéig átkerülnöm egy másik tudatállapotba, megszűnt körülöttem a világ, egy másik dimenzióban találtam magam.

A szülésznő azonban hirtelen ott termett, és légzőgyakorlatokat csináltatott velem. Közben elmesélte, hogy ő bizony két nap vajúdás után végül császármetszéssel szülte meg egyetlen kisfiát. Szerettem volna fellökni, vagy tudom is én, mit csinálni vele.

A forró víz azonban rögtön éreztette a hatását: eltűnt a méhszáj! Szülünk, hurrá!

Addig félhomályban voltunk. Amikor megjelentek a többiek, két szülésznő és az orvos, akkor nagy hangzavar támadt, és felkapcsolták a neonfényeket. Felfektettek a szülőágyra. Azt mondták, nyomjak erősen. Nyomtam erősen.

Az ötödik vagy a hatodik nyomásra megszületett Kristóf. Amint kibújt, a hasamra fektették. Lila volt, éber és gyönyörű. Egy igazi csoda! Apukája vágta el a köldökzsinórt.

Amíg a gátmetszés miatti gátsebemet és az orvos hasamra gyakorolt nyomása miatt repedt méhszájamat varrták, addig Kristóf végig az édesapja karjában volt. A varrás több mint egy órát vett igénybe. Én egyfolytában azt kérdeztem, hogy mikor lesz már vége, mert már nem bírom. „Ne türelmetlenkedjen, és ne nehezítse meg azzal a dolgomat, hogy remegteti a lábát.” ‒ válaszolt az orvos.

Miután végre elkészült a varrás, megszoptathattam életem első kisbabáját. Csodálatos érzés volt! Még két órát együtt maradhattunk hármasban.

Mivel azonban féltek, hogy a vérnyomásom ismét felszökik, az első éjszakát Kristóf a csecsemőosztályon, én pedig a gyermekágyas részlegen töltöttem. Nem aludtam semmit. Azon az éjszakán elsirattam az otthonszülésemet.

Másnap reggel azonban rájöttem arra, hogy jóllehet a szülésemben minden olyan előfordult, amit nem akartam és amik miatt otthon szerettem volna szülni, mégis most itt van ez a Csoda, ez az Embergyermek, akit táplálni kell, és fel kell nevelni. A szülés milyensége nem fogja elrontani a mi kapcsolatunkat, és nem fog engem sem tovább kísérteni. És ez így is lett.

S. B.

Milán > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.