igaz történetek szülésről, születésről

791. nap: Születés gyertyafényben (Milán története)

791. nap: Születés gyertyafényben (Milán története)

Negyedikén született második kisfiúnk, Milán. Háborítatlanul. Gyertyafényben. Simogató, meleg és biztonságot adó kezek között. Csoda volt.

Otthoni szülésre készültünk. Akárcsak első kisfiúnk megszületése előtt is, újra elmentünk az információs hétre, ami minden szülni készülő párnak fontos, ha megalapozottan szeretne dönteni. Magabiztossá tett engem az az egy hét. Tudtam, hogy képes vagyok megszülni a gyermekemet anélkül, hogy bárki megmondaná, mit KELL tennem. Egyáltalán nem éreztem, hogy BAJ lesz. Számomra a BIZTONSÁGOT a férjem, a legjobb barátnőim és a szaksegítség jelentette, ez utóbbiak történetesen mind nők voltak.

Várandósságom utolsó heteiben kifejezetten vágytam a nők társaságára. Rengeteg energiát kaptam tőlük. Csodálatos a női lélek. A szülés közeledtével képes tökéletesen befelé fordulni és ráhangolódni a közelgő eseményekre, ha nem zavarja mindenféle felesleges vizsgálat és ijesztgetés. Egyre inkább érzi, hogy mire és kire van szüksége. Én legalábbis így éltem meg ezt az igen érzékeny időszakot.

Egy héttel a szülés várható időpontja előtt beköltöztünk a barátnőm pesti házába, ahol szülni szerettünk volna. Kissé türelmetlenül, de a legnagyobb lelki békében vártuk a babát.

A negyvenedik héten már majdnem minden nap jelentkeztek jósló fájások. Amikor a hét utolsó napján hajnali négykor újabb méhösszehúzódásokra ébredtem, nem voltam meglepve. Ezúttal azonban nem múltak el egy óra múlva. Még visszaaludtam. Reggel hét körül, amikor már a nagyfiam és a barátnőm is felébredtek, bizonytalan utalást tettem arra, hogy talán ma lesz a nagy nap. Remegett a hangom, és elsírtam magam. Amikor elkezdődik a vajúdás, egy csapásra minden átértékelődik. Az élet apró-cseprő dolgai fontosságukat vesztik.

Délelőtt a barátnőm elvitte hároméves Kristóf kisfiamat a barátainkhoz, hogy ott várja ki a kistestvér érkezését. Eredetileg azt szerettük volna, ha ő is velünk marad, később mégis úgy gondoltuk, megérdemli az Új Baba, hogy ez a nap csakis őróla szóljon. Később már úgyis mindig mindenen osztoznia kell a testvérével.

A délelőtt folyamán felhívtam Ágit is, hogy elmondjam neki, elindult a szülés. Rám bízta, mikor szólok, hogy jöjjenek. A délelőtt nagyon kellemesen telt. A párommal, Lalival és két barátnőmmel, Györgyivel és Jutkával sétálgattunk a kertben, megebédeltünk és zenét hallgattunk. Kora este beültem egy kád meleg vízbe, ahol egyre kevésbé éreztem jól magam.

Ekkor felhívtam Ágit, hogy szeretném, ha itt lennének, és borogatást adnának, mert nagyon fáj. Közben a barátnőim nekiláttak palacsintát sütni. Minden olyan magától értetődő és természetes volt. Én vajúdtam a szobában, ahol egyetlen mécses égett csak, mellettem Lali, a lányok pedig kint sürögtek-forogtak a konyhában. Csodás biztonságban éreztem magam. Furcsa módon azonban néha elbizonytalanodtam, tényleg vajúdok-e. Ilyenkor Lali mindig megnyugtatott, hogy nem sétálgatnék hosszú órák óta fel s alá a szobában, ha nem így lenne.

Aztán megérkeztek Ágiék is. De jó is volt ennyi nő között lenni, akik már mind átélték a szülést, és tudják, milyen fontos, amit én most csinálok! Éreztem, hogy mindenki rám figyel. Szívhangot hallgattak, vérnyomást mértek, vizsgáltak. Ági azt mondta, még nagyon az elején vagyok, de én tudtam, hogy nem így van. A megérkezésük kicsit megrekesztette az amúgy is lassan hömpölygő áradatot.

Amikor kimentek a szobából, és Lalival egyedül maradtunk, hihetetlen erővel törtek elő a méh-összehúzdódások. Hányingerem lett. Ekkor már megszűnt számomra az idő és a tér, valahol egész másutt voltam.

Ágiék bejöttek, masszírozták a derekamat, ami nagyon-nagyon jólesett. A méhösszehúzódások idején forró borogatást kaptam a hasamra. Két összehúzódás között sétáltam, alatta pedig a férjembe kapaszkodtam. Néha határozottan éreztem, hogy jön a kisbabám lefelé. Egyszer-egyszer körülnéztem, és boldogság járta át minden tagomat. A mécses fényében ültek a földön körülöttem néma segítőim, borogatást készítettek, masszíroztak, vizet adtak. Törődtek velem. Nagyon.

Arra emlékszem, hogy üvöltöttem. Jó volt üvölteni. Ágit kérdeztem, hogy nyomhatok-e, mert kell. Ő azt válaszolta, tegyem azt, amit szeretnék. Milyen jó ilyet hallani! Ekkor már nem bírtam tovább állni. Letérdeltem, négykézláb álltam. Így toltam ki a kisbabámat.

Hallottam, ahogy a jelenlévők, szólongatják, beszélnek hozzá. Jutka azt mondta, 22 óra 15 perc van. Egy pillanatra hihetetlennek tűnt, hogy kibújt. Rám tették bebugyolálva. A köldökzsinór még összekötött bennünket. Megszületett a méhlepény is, majd Györgyi elvágta a köldökzsinórt.

Ágiék még ott maradtak két órán keresztül. Megnézték a gátamat és minden mást, amit kell. Gátvédelemmel szültem úgy, hogy a segítőm, Adria masszírozta orbáncfűolajjal a gátamat.

Miután Ágiék elmentek, palacsintát ettem, ittam egy pohár bort, és még órákig beszélgettünk. Milán kisfiam közben szopizott, kézről-kézre vándorolt, majd mély álomba zuhant, hogy kipihenhesse a hosszú utat.

S. B.

Kristóf > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.