igaz történetek szülésről, születésről

673. nap: Örömmel készültem (Ádám)

673. nap: Örömmel készültem (Ádám)

Örömmel készültem – mint minden anyuka – az első szülésemre. Mégis tele voltam félelmekkel és kérdésekkel is, akkor is, ha ezeket próbáltam távol tartani magamtól. Egyik oka ennek a kórház, ahol „kórságokkal” foglalkoznak, és ma már a gondolatára is összeszorul a gyomrom.

Egy klinikán szültem, de mint kiderült, a szülőszék és egyéb kiegészítők megjelentek ugyan, de használatuk nem magától értetődő. Már az érkezéskor zavartak a vezényszavak és hivatalos formulák, hiszen egy csodálatos utazás kapujában álltam, próbáltam azokra a jelzésekre figyelni, amit a testem küldött – közben pedig azt várták tőlem, hogy adatokat diktáljak és elvárások szerint viselkedjek. „Feküdjön fel! Jöjjön már ki a mosdóból! Hogyan veszi a levegőt?”

A félelem és a bizonytalanság erősödött akkor is, amikor egyedül maradtunk egy szobában, ahol fehér falak, magas ágy és műszerek vettek körül. Hiszen ezen az úton először jártam, nem tudtam, ami történik, az rendben van-e úgy. A párom mellettem volt, de neki ugyanúgy nem volt fogalma ezekről, tehát igazán megnyugtatni sem tudott.

A vizsgálatok fájtak és rendkívül durvának találtam őket. A kitolást éreztem, hogy egyszerűen lehetetlenné tette a fekvő pozíció. Éreztem, hogy az erőm nem hat lefelé. Akkor emlékeztem egy felvételre, ahol ülő pozícióban egészen másképp nézett ki a szülés. Másodpercenként elvesztettem az eszméletemet, és nem is akartam magamhoz térni, mert úgy éreztem, hogy ez elviselhetetlen.

Összeszedtem minden erőmet, és kérlelőre fogtam a dolgot: engedjenek a szülőszékre! A szülőszék maga volt a menny – a számomra megalázó magas pozícióba háton kinyújtóztatott helyzethez képest. Éreztem, hogy a baba elmozdul lefele, és előrefelé haladunk. Így menekültem meg a császármetszéstől, amit már kilátásba helyeztek.

A kórterem hozta a következő megpróbáltatást. Állandó jövés-menés, nyugodt percek nélkül. Amikor éppen sikerült a babát mellre tenni, akkor hozták az ebédet, és eldönthettem, hogy eszem vagy szoptatok, mert a kettő még nem ment egyszerre. A mellem bekeményedett, és senki nem volt körülöttem, aki pár megnyugtató szót mondott volna, inkább csak ijesztgettek, hogy fel kell vágni, ha nem jön ki a tej és ilyen kemény marad.

Teljesen kimerülve jöttem haza a kórházból, egyetlen éjszakát sem tudtam aludni, vagy egy baba sírt, vagy egy lámpa égett, vagy ki-be mászkáltak a hatágyas babás-mamás kórterembe.

M. A. K.
Virág >>>
Anna >>>
Máté >>>
Bence >>>

Véletlenül kiválasztott mesék.

This post is also available in: angol