igaz történetek szülésről, születésről

21. mese: Szétszakadok (A negyedik babánk születése)

21. mese: Szétszakadok (A negyedik babánk születése)

A 39. héten jártam már, igen nagyon szerettem volna szülni. Mind a három gyermekünk terminus előtt született, így most is erre számítottam. Tíz, illetve hét-hét nappal születtek terminus előtt.

A 39. hét vége felé szerda éjszaka megindult a szülés. Hajnali egykor ébredtem kontrakciókra. Egy órán keresztül figyelgettem a hosszukat, mire úgy éreztem, ez már valóban a szülés lesz. Amikor már négy-öt percenként jöttek a hullámok, felébresztettem a férjemet. Riasztottuk a nagymamát, aki el is jött az öt és fél-, négy- és kétéves gyermekeinkért. Közben is jöttek a hullámok, így a bábákat is hívtuk, mondták, hogy kb. egy óra alatt fognak ideérni.

Beültem egy kád vízbe, amit a férjem jó forróra készített, hisz szüléskor mindig az igazán forró vizet kívántam. Az első furcsaság az volt, amikor mondtam is neki, hogy túl meleg! Hűtöttünk rajta, és a kádban vártam a bábákat. Amikor megérkeztek olyan három körül, egész szociális voltam, így lefeküdtek aludni. És közben leálltak a kontrakciók!!! Kiszálltam a kádból, és nagyon nem értettem a helyzetet. Az ágyon feküdtünk a férjemmel, és abban maradtunk, mi is alszunk egyet.

Hat körül ébredtünk mindannyian Ági telefonjára. Ekkor tudatosult bennem, hogy vakriasztást csináltam! Rosszul is éreztem magam nagyon, de a bábák megnyugtattak, hogy minél többedik gyermek, annál gyakrabban fordul elő az ilyesmi. Jobban nem éreztem magam ettől, hogy kicitáltam őket hiába az ágyukból…

Utána mi aludtunk még egyet a férjemmel. Mi legyen, szülünk vagy mégsem? Hozzuk-e haza a gyerkőket, vagy maradjanak mamánál? Dél körültől újra voltak kontrakciók, kb. félóránként egy, de az intenzív volt. És ez így ment egészen késő délutánig. Felhívtam Geréb Ágit, mit tud nekem mondani? „Minden a legnagyobb rendben, van, aki ilyenkor még két hétig húzza…” Huhhh. Nagy lecke volt ez. Elengedés. Nem tudjuk, mikor. Elindult, kopogtatott egy kicsit, de még nem akar kibújni. Türelmet tanulok.

De akkor mikor? Mikor? Milyen nehéz is ebben a gombnyomásra működtetett világban elengedni azt a gondolatot, hogy a szülést bizony nem mi irányítjuk. És jól van ez így! A Teremtő bölcsebb nálunk!

Na, ekkor engedtem el teljesen a gondolatot, hogy belátható időn belül a kezemben legyen a kisbabám. Délutánra a kánikulát lezáró óriási vihart jósoltak, mégsem volt kérdés számomra, hogy haza kell hoznunk a gyermekeinket.

Pont a vihar közepén sikerült hazavergődni, de olyan áldott vacsora és este következett! Ültünk a tornácon védett helyen, miközben tomboltak a természet erői. Amikor már a dörgés alább hagyott, a gyerkők kiálltak az esőbe. Olyan nagyon jólesett a felfrissülés! Én pedig össze-összegörnyedtem félóránként egyszer.

Hogy van ez, hogy nem szülünk, de mégis vannak kontrakciók? Csak hogy azért teljesen ne felejtsem el, mennyire várjuk őt mindannyian…

Este tíz körül kezdtek erősödni a kontrakciók. Egy órát vártunk még, nehogy megint vakriasztás legyen. 22.45 körül beszéltem a bábákkal, abban maradtunk, fél óra múlva visszaszólok, jöjjenek-e. Olyan iramban erősödtek és hosszabbodtak a kontrakciók, hogy a telefonba már csak annyit tudtam kinyögni: „Gyertek!!!” Ági értette.

Abban maradtunk férjemmel, a gyerkők maradnak. Mire biztosak lettünk abban, hogy ez valóban a szülés, addigra már túl előre haladott volt a szülés…

23.45 körül érkeztek meg Ágiék. Eddigi szüléseimtől totál különböző módon most csak és kizárólag sétálgattam. Beszélgettem Picikével, hogy csinálok neki kijáratot, ő pedig jöjjön lefelé. Olyan rettentő módon vágytam már rá, hogy a kezembe fogjam őt!!!

A hálószobánkban vajúdtam, amikor a nagy ívű kontrakciók jöttek. Mindig egy fűtőtestre hajoltam, ami kb. vállmagasságban volt nekem. A borogatásból csak az esett jól, ami égetően forró volt.

Egyre jobban fájt, én pedig egyre jobban vágytam arra, hogy legalább a burok repedjen meg. A feszítő szétszakadokérzés egyre erősebb lett. Kérdezgettem Ágit, mikor reped meg a burok? Emlékeimben az élt, hogy a burok megrepedése mindig egy kis megkönnyebbedéssel jár a kitolás előtt. Hááát, ez is másképp történt negyedszerre. Iszonyúan szenvedtem, a végén már könyörögtem Áginak, hogy repessze meg a burkot…

Lassan kinyomássá alakultak a kontrakciók. Káromkodtam rendesen, annyira pihenni vágytam volna már. De nem, nincs megállás, újabb hullám jön. Jajjj, mikor lesz már vége??? Letérdeltem az ágy elé, de a jobb lábam újra és újra elzsibbadt, így felálltam és a radiátorra támaszkodtam. Amikor már csak üvölteni tudtam a szétszakadokérzéstől, akkor bújt ki a fejecske, a következő kontrakciónál pedig megérkezett a kisbabánk!

Rögtön végigfektettek a bábák az ágyon, és a kezembe adták a babánkat. Szorítottam, csak öleltem, hogy végre kibújt! „Itt vagy! Olyan nagyon vártunk már! Csakhogy megérkeztél!!!”

Hosszú percek után néztük csak meg, hogy fiunk vagy lányunk érkezett-e. Kisfiú! Kb. 20 perc után a lepény is megérkezett. Harmadik kisfiúnk ügyesen szopizott hamarosan.

A kisbaba felsírására a kétéves fiunk felébredt, de Apa megnyugtatta és visszaaludt. A többiek pedig átaludták az egészet. Reggel a gyerekek ébredés után a baba hangját hallva fedezték fel pici testvérüket. Hatalmas a rajongás és a gondoskodás azóta is.

K. A.

Első gyermekünk születése >>
Második gyermekünk születése >>
Harmadik gyermekünk születése > > >

 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.