igaz történetek szülésről, születésről

569. nap: Teljesen ösztönlényként cselekedtem (kisfiunk világra jötte)

569. nap: Teljesen ösztönlényként cselekedtem (kisfiunk világra jötte)

A 40. hétben jártam már, úgy hittem, eddigre biztosan kibújik már a második babám, mert az elsőszülöttem a 39. hét elején született meg. Egy dologban azonban biztos voltam, a terminust nem fogja megvárni a babám.

Szombati nap volt, este társaságba készültünk, akikkel kéthetente egy délutánt együtt töltöttünk gyerekestül. Amikor hazajöttünk, már nem igazán tudtam befogadni semmit. Teljesen csak befelé figyeltem már. Nem tudtam egy könyvet sem a kezembe venni, a férjemhez is alig szóltam már. Beültem egy nagy kád vízbe, és élveztem a meleg víz simogató hatását. Aztán lefeküdtünk aludni.

Éjfél körül kósza kontrakciókat kezdtem érezni. Elő is vettem az órát, kb. húszpercenként jöttek a fájások, közte mindig újra és újra elszenderedtem. Három körül, amikor már elég rendszeresek és gyakoriak voltak a fájások, azon kezdtem gondolkodni, vajon belefér-e, hogy reggel hét körül szokott ébredni a másfél éves kislányom, vagy fel kell őt kelteni. Aztán öt körül már hat-nyolc percenként jöttek a kontrakciók, és 30-50 másodpercig tartottak. Ekkor ébresztettem fel a férjemet, hogy valószínűleg pár órán belül megérkezik a második gyermekünk, és ő mérte a kontrakciók hosszát. Felhívtam ötkor Ágit, hogyan érzem magam. Kértem, jöjjön hat körül. Jolit, a doulámat már a férjem hívta, mert én már nem voltam képes telefonálni.

A kislányom felébredt a zajokra, apukája felöltöztette és átvitte nagymamához, hatra már vissza is ért. Még mielőtt elindult, engedett nekem egy kád vizet, én pedig beültem a simogató meleg vízbe. A férjem visszaért, tíz perc múlva megérkezett Ági, és bejött hozzám a fürdőszobába. Beszélgettünk és tréfálkoztunk két kontrakció között. Joli hét körül érkezett meg. Nem zökkentett ki a segítők érkezése.

Olyan jó volt magamat átadni a testemnek, mindent a testemre hagyni, nem gondolkodni. Tudtam, hogy a testem tudja, mi a teendő. Imádkoztunk egyet a férjemmel, és hálát adtunk Istennek, amiért újra itthon születhet meg a kisbabánk.

Olyan hét körül, Joli érkezése körül a kontrakciók már kétpercenként jöttek, olykor egymásba is értek már. Mondta Ági, hogy ez most valószínűleg nem fog 12 óra hosszat tartani. Ági, Joli és a férjem felváltva öntözték a pocakomat illóolajos vízzel, ez jó volt. A kontrakciók pedig egyre intenzívebbek, hevesebbek lettek, érdekes ívük volt. A kontrakció a háromnegyedénél volt a legerősebb, meg is jegyeztem Áginak, milyen érdekes ez. Kapaszkodtam Joli kezébe. Szorítottam a kezét, és annyira éreztem, hogy velem van. Erősít. Adja azt az erőt, ami csak nő adhat nőnek.

Geréb Ági azt tanácsolta anno az első szülésem folyamán, hogy engedjem át magamon a fájdalmat. Ne belefeszüljek, hanem engedjem át magamon. Na, az akkor nagyon nehéz volt, de mégis, amikor sikerült megcsinálni, akkor haladt igazán tovább a szülés.

Ez alkalommal TUDTAM, hogy fájni fog, de azt is tudtam, hogy ki fogom bírni. Első alkalommal csak a megingathatatlan hitem volt meg abban, hogy háborítatlanul világra tudom hozni a kisbabám, ez alkalommal már a bizonyosságom is meg volt. Egy gyermeknek már életet adtam. Olyan nagyon jó volt ezzel az önbizalommal ülni a kádban, és igen, átengedni magamon a kontrakciókat. Nem akartam már harcolni velük, tudtam, hogy ennek a fájdalomnak célja és értelme van. Nem úgy, mint anno a vesegörcsnek, amit az első gyermekemmel várandósan a 36. héten éltem át.

A kontrakciók lassan kinyomássá alakultak. Nem akartam nyomni, hanem egyszerűen nem tudtam „nem nyomni”. Ki akartam szállni a kádból és bemenni. Segítséggel sikerült is, és végigterültem az ágyon oldalt fekve. Aztán állva vajúdtam tovább. Szerettem volna szülőszéken szülni, mint anno a kislányom születésekor, de most szülőszék híján voltunk. Ági és Joli mondták, hogyan tartsam magam, hogy a szülőszékhez hasonló pozíciót vegyek fel, de én akkor már azt sem tudtam, melyik a jobb lábam, és melyik a bal. Egyszerűen nem értettem az instrukciókat. Teljesen ösztönlényként cselekedtem. Belekapaszkodtam állva Joli nyakába, majd később a férjemébe, és úgy éreztem, nem bírom már tovább. A kisbabám annyira feszített odabentről, hogy úgy érzetem, szétszakadok. „Valaki segítseeeen!! Nem bírom tovább!! Kint van már a feje, kint van már a feje?” Ági és Joli folyamatosan dicsért, hogy mindent nagyon jól csinálok. Erre nagy szükségem volt.

Aztán egy erőteljes kinyomás után kibújt a baba feje, és a következő kontrakcióval az egész teste. Végül reggel nyolc órakor született meg a második babánk. Végigfeküdtem az ágyon, és abban a pillanatban a kezemben volt a kisfiunk. Az ő nemét sem tudtuk előre, ezért kisfiú- és lánynévvel is készültünk. A kisfiunk két órával a megszületése után már ügyesen szopizott. A lepény arról tanúskodott, hogy másodszülöttünk teljesen éretten érkezett közénk, akár már hamarabb is kibújhatott volna.

Hálát adok Istennek, hogy a második babánk is otthon, háborítatlanul jöhetett a világra.

Köszönöm a segítséget és a támogatást nektek, Ági és Joli.

K. A.

Első gyermekünk születése >>
Harmadik gyermekünk születése > > >
Negyedik gyermekünk születése > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.