1279. nap: Egy rendhagyó szüléstörténet nagyapám tollából apám születéséről
Magam csak másnap, szerdán este fél hétkor láthattam legfrissebb fiamat, ablakon keresztül. Most a csecsemőket külön teremben tartják a mamáktól, és csak szoptatáskor hozzák nekik oda.
Tovább
1278. nap: Megbábulva
Hova is megyünk? Hogy csöppentem ide? Nem is én csöppentem, valami engem csöppentett ide. Csak így lehet. Az autó megy magától. Nincs kérdés. Előre.
Tovább
1277. nap: „Jó kis fájás!” (Artúr születése apaszemmel)
Én azt gondoltam, hogy még nem vagyok kész levezetni egy szülést, ami nekem úgy tűnt, bármelyik percben megtörténhet, ezért rábeszéltem Anyát, hogy akkor most rögtön hívja Ágiékat.
Tovább
1276. nap: Oxigén (Artúr)
Apa, ülj le egy székre gyorsan, én az öledbe, tépem a nadrágod négykézláb, és ordítok, ordítok úgy, ahogyan soha sem gondoltam, hogy valaha fogok. Mert itt nincsenek kérdések, csak a folyamat van, és fáj nagyon, és végre érzem, hogy jön a feje és megkoronáztatik, és tényleg éget, úgy, ahogyan mondták.
Tovább
1275. nap: Vele lett kerek a családunk (Ábel születése)
Úgy érzem, ha nem kaphattam volna lehetőséget a szülésre két császár után, nem vállaltam volna a negyedik császármetszést, és most sokkal, de sokkal szegényebbek volnánk.
Tovább
1274. nap: Még az unokáim is sokszor fogják hallani (Lehel születése)
Mint utóbb kiderült, kevesebbet kiabáltam, mint ahogy emlékeztem rá, de arra tisztán emlékszem, hogy nagyon sokat óbégattam a branül miatt… Pokoli fájdalmaim voltak, de engem valahogy mégis az a rohadt branül zavart a kézfejemben.
Tovább
