igaz történetek szülésről, születésről

1866. nap: Királyfi születik (Dami születése bábaszemmel)

1866. nap: Királyfi születik (Dami születése bábaszemmel)

Hetek óta majd’ minden nap azzal hív Rebeka, hogy talán „Most!” …erősödő, sűrűsödő kontrakciók, amik rendre elmúlnak és álomba engedik Rebekát.

Szeretetteli izgalommal várjuk a legkisebb születését, minden nap készülve, a sajátjainkat „a, b, c” tervre felkészítve. Aztán jön a torokgyulladás és láz – mozdulni sem bírok, jaj, csak ne most éjjel…

Reggel nyolckor csörög a telefon: „Éjjel erős összehúzódásaim voltak, tudtam, hogy ez már az – mondja Rebeka – aztán elaludtam… délre gyertek…” – Elönt az élet tökéletességének csodája, ismét egy nagyszerű égi szervezés. Miért nem szólt éjjel? …jaj de jó, hogy nem…

Jókat nevetgélünk a telefonban azon, hogy két kórházi szülés után otthon Rebeka kap egy szájmaszkos bábát, hogy szinten tartsuk az eddigi emlékeket. „Majd figyelünk, hogy a baba ne téged lásson meg először” – nevet Rebeka.

Úton vagyunk doulatársammal. Életről és halálról beszélgetünk, családról, gyerekekről, születésről, szülésről.

Norbi fogad, ő Kenesére koncentrál, akinek alvásideje lenne. Rebeka az ágyon ül – ránk mosolyog. Ez a mosoly átsegít azon az aggodalmon, hogy vajon hogyan is viszonyuljunk jól hozzá, aki érzelmileg annyi mindenen ment már keresztül, aki kéri, de elfogadni nehezen tudja az érzelmeket.

Körben ülünk, négyen, asszonyok, anyák, és mesélünk szülésről, születésről, családról, gyerekekről… és nevetünk és nevetünk. Közben látom, ahogy a láthatatlan kontrakciók sóhajokat csalnak Rebeka arcára, s egyre észrevehetőbbé lesznek. Felszabadultan, örömmel lazulunk, s közben lassan előkészülünk.

Kenese persze nem alszik el – három órakor elindul édesapjával a nagytesóért és egy nagy játszóterezésre. Indulásuk előtt a konyhában iszogatjuk a finom, friss gyümölcsnektárt, amikor Rebeka kimondja: „Ez a hangulat jó, ebbe bele tudom engedni magam.” S mi, akik részben vagy teljesen idegenek voltunk eddig, most valami fontos szállal körülvéve ugyanezt érezzük.

Apa s fia kilépnek az ajtón, s Rebekát szinte azonnal lendületes kontrakciók járják át. Masszírozást kér, majd hamarosan borogatást is. Olyan nagyon kér és annyira nagyon jólesően fogadja ténykedésünket, hogy hat láb és hat kéz hamar ritmusra jár, körülvéve őt, aki átengedi magát a szülés erejének.

Nagyon szép és méltóságteljes a csönd, amibe a feltörő sóhajok, a víz csurgása, a mozdulatok neszezése olykor finoman beleszövődik. Rebeka gyönyörű – arcát olykor átszínezi az anyai pír, majd csendben pihen – finomság, nyugalom és erő sugárzik felőle. A tökéletes összhangot időről időre megkoronázza a baba erős, ritmusos szívhangja.

„Elzsibbadt a lábam, pont olyan, mint az epidurál!” – mosolyog Rebeka, s nevetünk újra, mert feltaláltuk az otthoni érzéstelenítés újabb módját.

Valami változott…

Rebeka hamarosan feláll a négykézláb vajúdásból és a pelenkázóra támaszkodik. Csöndben ringatja csípőjét, ring a baba, ring a hasán a forró borogatás, ring a borogatáson a víz, azon K., a doula, Rebeka derekán Rita, aki finom erővel masszíroz.

Valami megint változik…

Rebeka szülőszéket kér s egyre forróbb borogatást, egyre erősebb masszázst. A kontrakciók ereje kéri a hangját, ami közvetíti az élet egyre hevesebb megnyilvánulását. Pukk… és folyik a víz – zöldes, de árnyalata régebbi helyzetre utal – a baba jól van, mindjárt megszületik.

Rebeka lábai elé helyezkedem, borogatom a gátját. Egymásra nézünk – mosolyommal üzenem, hogy minden rendben és csodás, amit csinál – mélyről feltörő zokogás a válasz, megkönnyebbítő, szép, méltó elengedés és boldog köszöntése a jelenvalónak.

„Elindult kifelé” – szól Rebeka, majd nyom, üvölt, pihen. A baba összehúzódásról összehúzódásra halad kifelé, míg megjelenik a kis feje. „Megsimogathatod” –, és nyúl az anyai kéz, fogja, simítja kicsinyét. Még néhány hullám és kint a kicsi feje, teste. A doula hamar, finoman leszívja a mekóniumos vizet, és a baba kerülhet anyujára.

Alig eszmélek, jön a lepény is. Míg kiérkezik, Rebeka az ölében fogva örül a fiának. Becézi, puszilja, simítja, s úgy néz rá, ahogy csak a világ legnagyobb csodájára lehet nézni.

Ő, a legkisebb királyfi – igen szófogadó máris – mindaddig nem nyitja ki a szemét, amíg a szájmaszkommal a közelükben vagyok – s amint csak Rebekát lehet látni, már nyitja is, nézi, ki engedte őt ebbe a világba. Édes drága baba… sírdogál, de a cicin hamar vigaszra talál.

A család többi tagja visszaért a játszótérről – alig másfél órányi idejük volt, s most az udvaron várják, hogy Rebeka behívja őket. Jönnek szépen sorban. Nézik, simogatják, puszilgatják a kistestvért, bújnak Anyához. Rebeka finom szeretettel veszi körül mindannyiukat. A ház megtelik élettel, hangokkal, finom mozdulatokkal, ahogy köszöntik az érkezőt. Természetes és szép… valami megint változik…

T.

Dami születése anyaszemmel > > >
Rebeka és Damján születése doulaszemmel > > >

 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.