igaz történetek szülésről, születésről

1779. nap: A doki majdnem lekéste

1779. nap: A doki majdnem lekéste

Első szülő kismamaként sokat olvastam a szülés.hu oldalon található szép szüléstörténeteket, ami sok erőt és pozitív benyomásokat adott a szülésre való felkészülésemben. Gáborjáni Rékánál elvégeztem a háromnapos alternatív fájdalomkezelési tanfolyamot, amelyből az én esetemben elsősorban a vajúdási praktikákat tudtam alkalmazni a szülésem során. Gondoltam, megosztanám másokkal is, milyen volt a mi születésünk, mert annyira könnyű és gyors volt. Most beillesztem azt a verziót a szülésről, amit a barátoknak küldtem.

A szülés nagyon-nagyon jól sikerült. Úgy terveztem, hogy ne éjjel kezdődjön, amikor nagyon fáradtak vagyunk, hanem valamikor napközben… Ez sikerült is! Karácsony másnapján itthon pihengettünk, amikor elkezdett fájni a derekam, gondoltam, ez még nem feltétlenül a szülés kezdete, lehet, hogy csak a jósló fájások – merthogy nemigen éreztem semmi fájdalmat a szülésig.

Aztán ez a tompa fájdalom kezdett egy picit erősödni, fél 12-kor pedig elment a nyákdugó, de még ekkor is arra gondoltam, hogy nem feltétlenül ma szülünk, úgy olvastam, ezután még egy-két napig is elhúzódhat a szülés megindulása…

Szóval pihentem tovább, egy órakor hozták az ünnepi ebédet anyósomék, akkor is még fájogatott, de már sejtettem, hogy ma szülünk. Elkezdtem járkálni a lakásban, egyre erősödtek a fájások, elkezdtem mérni, már a kezdettől fogva ötpercenként jöttek, kb. egy percen keresztül tartottak.

Folyamatosan járkáltam kb. fél kettőtől, ez segített, mert kevésbé éreztem a fájdalmat. A fájások alatt végig azt mondogattam magamban, hogy egyre közelebb kerülök a babához, segítek a méhemnek és a gyermekemnek, hogy könnyen megszülethessen.

Aztán a család unszolására felhívtam a szülészetet fél három körül, hogy mikor is kéne indulnunk, mert én valójában arra vártam, hogy elfolyjon a magzatvíz… Szóval ott azt mondták, induljak minél hamarabb!

Háromnegyed négyre bent is voltunk, ekkor már azért igencsak erősek voltak a fájások. Már egyre kevésbé segített a mozgás. Szóval a szülészeten megvizsgált az orvos, azt mondta, te jó ég, már 6 cm-re kitágultam, hívjuk az orvosomat, mert jön a baba.

Négy órakor burkot repesztett, mondta, ne aggódjak, ez senkinek sem fáj, annyira vékony már amúgy is… Na, és onnantól kezdve erősödtek a fájások, akkor már tényleg elkezdtem a lepedőt hasítani…

Szóval kérdezték, hogy kérek-e epidurális érzéstelenítést, mondtam, nem is tudom. Hozták a papírt, hogy írjam alá, de ugye az ember végigolvassa, amit aláíratnak vele… már nem értem a végére, úgy hajítottam el a papírt nagyívben. Ekkor mondja a szülésznő, nem epidurálunk, szülünk!

Az orvosom alig ért be – fél ötre –, már jöttek a tolófájások és 4 óra 41-kor meg is született Tibcsi. Nagy volt, szegény doki mondta is, hogy majdnem lekéste…

Azt mondták, a következő babánál be kell majd feküdnöm, mert nem ér ide a doki. (Csak vicceltek.) De mindenesetre többször elmondták, hogy oktatófilmet kellett volna csinálni a szülésről, olyan szépen ment az egész.

Azért fájt ám rendesen, Tibi pedig sokat segített azzal, hogy replikázta azt, amit az orvos és szülésznő mond, valahogy neki jobban szót fogadtam, annyira máshogy fogadtam a tőle jövő mondatokat! Szóval ilyen gyorsan és könnyen megszülettünk, ezért olyan kis szép formás Tibcsi feje, nem kínoztuk egymást sokáig.

Születés után rögtön mellre tették szegényt, de annyira fázott, reszketett, hogy inkább elvitték, a köldökzsinórt a doki bácsi vágta el, én sem lettem volna rá képes, hát még a Tibi… Úgyhogy gyorsan elvitték, felöltöztették, engem addig elláttak, ja, a méhlepény is jött gyorsan, meg is lepődtem.

Gátvédelmet megbeszélés nélkül csináltak, ezt még anno kérdeztem az orvosomtól, mondta, ez természetes. Ennek ellenére egy picit repedtem, amit gyorsan összevarrtak, és már jött is vissza kis baba becsomagolva – már nem reszketve.

Bár gyorsan ment a szülés, betettük a magnóba a Mozart CD-t, ezt hallgattam a legtöbbet a terhességem alatt, érdekes volt, Tibi odaállt mellénk a babával, aki tényleg nagyon megnyugodott a zene hallatára.

Aztán szopi következett, amit azóta is nagyon ügyesen és szorgosan végez. Már a negyedik napon visszanyertük a születési súlyunkat, ami nagyon szép eredmény – a babának.

Ja, az első éjszakánk különleges volt. Mivel fel tudtam kelni, kértem, hogy a baba lehessen velem éjszakára, hiszen ezek az első órák-napok nagyon fontosak neki. Nem tudtam volna elviselni, hogy idegen emberek közt, sírós babák mellett egyedül, magára hagyva feküdjön, míg én nem is voltam fáradt. Egy kicsit azért féltem tőle, hogyan fogok tudni bánni vele, de szerencsére nem volt senki a kétágyas szobában, így megengedték, hogy Anyu bent maradjon velem éjszakára. Így együtt sikeresen átvészeltük az első éjszakát, olyan könnyen megnyugodott, amikor egy kicsit elkezdett sírdogálni, rögtön vigasztalható volt, hogy szerintem ezáltal nagyon hamar kialakult köztünk a kapcsolat.

H. B. É.

A kép illusztráció, készítette: Vizkelety Márton.

 

Véletlenül kiválasztott mesék.