igaz történetek szülésről, születésről

1686. nap: Sokáig hálás voltam (Csongor születése)

1686. nap: Sokáig hálás voltam (Csongor születése)

Nagyon sokat vártunk rá. Már aggódtunk, hogy nem lehet gyermekünk, pedig mindkettőnkkel rendben volt minden. Kicsit nyugisabb munkám lett, és amint jöhetett, jött is.

Nyugodt várandósságom volt, nem dolgoztam, sokat pihentünk, rendesen jártam az orvosomhoz, aki nemrég szült. A szülésznőm javaslatára azért a 26. hét környékén rákérdeztem, hogy ott lesz-e a szülésnél – bár számomra ez evidens volt, gondoltam, különben nem vállalná a magángondozást sem –, és a legnagyobb meglepetésemre nemleges választ kaptam. Majd átad, és bemutat a helyettesének.

Sokat gondolkodtam, hogy mit csináljak, de mindenki megnyugtatott, hogy nagyon kedves, rendes ez az új doktor, minden rendben lesz. Ez volt az első hiba, amit elkövettem, de azt hittem, hogy a szülés rendben lesz, megy majd nekem, a családban is mindenki megszült szépen. Persze azóta kiderítettem, hogy a nagymamám kivételével szinte mindenkinek traumás szülésben volt része.

Az átadás és bemutatás pedig úgy zajlott, hogy a 36. héttől a doktort keressem a klinikán. Eltelt a 40 hét, december tizenharmadikára voltam kiírva. Utána napi CTG, kétnaponkénti vizsgálat, ahol mindig meghallgathattam, hogy milyen rossz ez a méhszáj, teljesen kemény és zárt.

Végül december huszadikán este be kellett feküdnöm, prosztaglandinos indításra, doktor úgyis ügyel, kevesebb a víz, öregszik a lepény, szuper lesz, reggel szülünk. Még hazamehettem összepakolni, de előtte minden beleegyezőt aláírattak velem, többek között a császáros beleegyezőt. Még itt sem sejtettem, hogy mi vár rám, de már nagyon aggódtam, hogy Csongorral minden rendben legyen, aggasztott a lepény, a víz, persze ma már azt is tudom, hogy ilyen eredményekkel mások még simán hordják a babát a 30. héttől mondjuk.

Huszadikán este előkészítettek a szüléshez, megkaptam a prosztaglandint és a CTG-t, persze feküdni kellett. Éjfél körül leesett Csongor szívfrekvenciája, kaptam oxigént, sprayt – kedves szót, megnyugtatást nem. Annyira egyedül még sosem voltam és nagyon féltem. Férjemet hazaküldték, szülésznőm nem volt ott. Később mondták, hogy aludjak. Levették a CTG-t. Hajnalban, fél öt körül újabb CTG-t csináltak, megint beszűkült. Azonnal katéter, branül – persze nem sikerült, egész éjjel nem ehettem, ihattam –, gyors telefon M-nek, hogy császár, és már vittek is a műtőbe. Még mindig féltem, éreztem, hogy rajta a takarás a lábamon, attól tartottam, a vágást is fogom, de nem, csak a ráncigálást.

5.06-kor megszületett Csongor, annyira vártam, hogy felsírjon. Megmutatták. Alig emlékszem rá. Miközben varrtak össze, mindent a mellkasomra dobáltak, úgy éreztem, hogy megfulladok.

Ahogy toltak ki, szembe jött M., szegény azt hitte, még csak most visznek. Mondtam, keresse meg Csongort, persze nem foghatta meg. Nekem kilenckor hozták először, majd háromóránként két napig. Ez a legfájóbb rész az egészben, hogy nem lehetett velem, és hogy nem harcoltam érte, eszembe sem jutott, hogy lehetne.

Huszonnegyedikén már a fa alatt ebédeltünk. Sokáig hálás voltam, hogy megmentettek bennünket. Körülbelül három hónap alatt jöttem rá, hogy mi történt velünk, és miért sírok rengeteget.

Azóta voltam Áginál császárfeldolgozón, megszületett VBAC-Regő, de még nem vagyok kész. Gondolom, hogy ezért nem írtam le ezt eddig, most is nagyon nehéz, pedig már több mint négy éve történt.

M. I.

Regő > > >
 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.