igaz történetek szülésről, születésről

1664. nap: Kétszeresen is túl korán született (Öcsém születése)

Megjelent: 2015. ápr. 26.

A 80-as éveket írtuk, Csernobil története járta be a világot és rémítette meg az embereket. Anyukám a mai napig ennek tulajdonítja a történteket… Szerintem azonban a szeretetlenség és az oda nem figyelés okolható érte.

Tízéves voltam, egyke, és nagyon magányos. Messze laktam az osztálytársaimtól, a környéken durva fiúk laktak, akik másik iskolába jártak. Nem igazán volt barátom. Nagyon szerettem volna egy testvért, hogy ne legyek többé egyedül. Az osztályban mindenkinek volt testvére, már csak nekem nem. Sokáig könyörögtem a szüleimnek egy testvérért, de elég szegények voltunk, néha tisztességes ételre, ruhára sem tellett, és emlékszem olyan télre, amikor ünnepi étel volt nálunk a paprikás krumpli.

Végül teljesült a vágyam, anyukám teherbe esett, márciusra várta a babát. Valamiért azonban veszélyeztetett terhes lett. Nem értettem még, hogy ez mit jelent. Csak azt tudtam, amit apai nagymamám sulykolt belém minden nagyszülői látogatáson: a terhesség nem betegség. Nem szerette anyukámat, aki „elrabolta” tőle az egyetlen fiát. Anyunak nem volt könnyű, mindig úgy jöttem haza a nagyszülőktől, hogy ellene lettem hangolva. A terhesség nem betegség, anyám csak elhagyja magát… Közben meg anyukám veszélyeztetett terhesen is négykézláb mosta fel a padlót, mert nem volt, aki segítsen neki a házimunkában. Szégyellem, de én sem. Apám sem, sajnos, ő a mértéktelen alkoholfogyasztásnak köszönhetően többnyire aludt.

Abban az évben januárban rekordmennyiségű hó esett. Annyi, hogy teljesen befújta a lépcsőnket, két méter magas hótorlaszt építve, úgy kellett bele lapáttal utat vágni. Az úton is térdig állt a hó, a hókotró nem járt arra, a legutolsó kis mellékutcába. Ahogy most visszaszámolok, anyu 32 hetes terhes lehetett. Rohamos szülés volt, a vajúdás egyáltalán nem fájt neki, alvás közben tágulhatott ki észrevétlenül. Hajnalban arra ébredt, hogy kakilnia kell. Kiment a vécére, de már ott volt öcsém feje… megfogta, próbálta visszatolni, de nem lehetett. Gyorsan visszament a hálószobába, és ott született meg az öcsém perceken belül.

Aztán kérte, hogy hívjam az orvost. Telefonunk akkor még nem volt, a második szomszédba szaladtam át papucsban, még a csizmával sem akartam vesződni. A fél papucsomat el is hagytam a hóban…

Hamarosan kijött a háziorvos. Az öcsém kicsi volt, kerek fejű és vörös. Nem készült róla egyetlen fénykép sem, de soha nem fogom elfelejteni az arcát, ahogy ott feküdt a fotelban, takaróba bugyolálva. Nem tudtam, mit csináljak, mit kellene csinálnom, elővegyem az előkészített babaholmikat, a pelenkákat, vagy sem? Mit pakoljak össze anyunak? Az orvos mentőt hívott, anyut és az öcsémet bevitték a városi kórházba, kb. fél órányira onnan. Anyu később azt mesélte, hogy öcsém nagyon erősen, hangosan sírt a mentőben…

Én a keresztanyámhoz kerültem erre az időre. Ott figyeltem fel rá, hogy amikor Apu jött látogatóba, lementek a pincébe, nagyon halkan beszéltek, és sírást hallottam. Megpróbálták eltitkolni, de nem sikerült sokáig: az öcsém 12 óráig élt. Hiába sírt olyan hangosan a mentőben, hiába tették inkubátorba, hiába kapott gyógyszereket és oxigént, még a születése estéjén meghalt tüdővérzésben.

Amikor 25 év múlva én szültem korababát 32 hétre, őt már gond nélkül meg tudták menteni, három hét múlva hazajöhettünk a kórházból, másfél évig szoptattam őt, és semmi baja sincs, teljesen egészséges. Szegény öcsém kétszeresen is túl korán született: nemcsak a tüdeje nem volt elég érett a kinti létre, a vidéki kis kórház sem volt felkészülve a nyolcvanas években egy koraszülött ellátására.

Egyke maradtam, sosem született több testvérem. De az öcsém teljesítette a küldetését: ráirányította a figyelmemet a transzcendens valóságra, az anyagi világon túli létre. Az öcsémet keresve találtam rá Istenre, és tértem meg, lettem hívő keresztény.

Istennek hála, apám végül leszokott az alkoholról, és ma józan életet él, szerető nagypapa, gondos ezermester, a kislányom imádja. Mindent bepótol, amit a gyermekénél mulasztott. A szegénységből is kikászálódtunk, diplomás ember lett belőlem.

Anyukám is kibabázhatja magát: egyetlen lányától immár három unokája van, majdnem minden sarokba jut egy. És amit nem tud: még tervezünk többet… Nem tudom, sikerül-e, megadja-e nekünk az Isten. Ha igen, megírom.

B. K.

 

 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.