igaz történetek szülésről, születésről

1390. nap: Még jó, hogy csomagban fizettem elő a terhesgondozásra (Máté)

1390. nap: Még jó, hogy csomagban fizettem elő a terhesgondozásra (Máté)

Máté negyedikén született Budapesten, kórházban. Hogy miért ott? Mert még nem tudtam az otthonszületés lehetőségéről és még nem olyan szerencsés, mint az öccse, aki viszont legálisan otthon születhetett meg.

Elég nehéz terhesség volt, húszhetesen a túlságosan problémakereső orvosom a Down-szindróma veszélyével riogatott, amiről kiderült, csak az ultrahanggép túl fényes és alapos. Harminchetesen viszont már vese-rendellenesség volt kimutatható, így innentől kezdve hetente ultrahangozták kisfiam veséjét, ha rosszra fordult volna a helyzet, koraszülésre lett volna szükség. Emiatt a helyzet miatt én a nagy hasammal hetente kétszer jártam pszichológushoz, amit többnyire végigzokogtam. Szinte folyamatosan beteg voltam én is, többször volt gyomorfertőzésem, lázas betegségek, influenza, valahogy semmi sem volt jó. Az első fura megnyilvánulása ekkor volt az orvosomnak, mert csillogó szemmel megállapította, hogy még jó, hogy csomagban fizettem elő a terhesgondozásra, így a plusz ultrahangokért nem kell fizetni. Mondtam, remek, de bárcsak ne érné meg.

Végül elvánszorgott az idő a 39. hétig, amikor is egy vasárnapi napon egy nagy délutáni alvásból egy pukkanásra ébredtem. Elfolyt a magzatvíz, irány a kórház. Összehúzódás csak alig-alig, megvizsgált az ügyeletes orvos, ami életem egyik legrosszabb élménye volt. Ő ugyanis kézzel tágította a méhszájat, de hát ez volt az első méhszájvizsgálatom (az orvosom előtte sosem tette), és nem tudtam, hogy nem ilyennek kell lennie, úgyhogy némán nyüszítve tűrtem.

A szülőszoba kellemes volt, a szülésznő is belevaló, egy forró vizes zuhanyzás beindította a dolgokat, de úgy, hogy teljesen pánikba estem, és a kérdésre, hogy akarok-e fájdalomcsillapítót, természetesen igent mondtam. Az érzéstelenítéssel egyidejűleg megkaptam az oxicotinadagomat, amit csak utólag tudtam meg. Sokat hánytam is, amire szintén kaptam valami gyógyszert.

Minden viszontagság ellenére megfelelően kitágultam, viszont ekkor volt valami, ami miatt megállt a folyamat. Egy óráig nem történt szinte semmi, csak az eszméletlen összehúzódások, a gyerek meg sehol. A szülésznő mindenféle pozitúrába forgatott, és valahogy leküzdött bennem valamilyen gátlást, ami miatt én ellene dolgoztam, szorítottam az elengedés helyett. Végül megszületett a kisfiam hajnali 2 óra 30-kor, körülbelül nyolc óra vajúdás után.

Szép, nagy baba lett, 4 kg volt, szinte husis. Azonnal lepisilte a szülésznő ruháját, ami számomra óriási boldogság volt, hiszen ez azt jelentette, hogy a veséje mégiscsak dolgozik.

Fekvő helyzetben szültem, és csinos gátmetszést kaptam. Babát megkaptam egy pár pillanatig, kép is készült, de nem is emlékeszem rá, valószínűleg a gyógyszerek hatása miatt. Aztán öltöztetés, búcsú, és a babát elvitték inkubátorba, engem meg varrogattak. Hát, így telt az első óra. Utána visszakaptam, a szopizás jól ment, és együtt elaludtunk.

A szülés után meg voltam róla győződve, hogy mindennek így kellett történnie, osztogattam is a vastag borítékokat. Még az orvosomnak is adtam, aki a kitolás alatt ásítozott, utasítgatott, és rám szólt, hogy „Hang nélkül!” Mikor a baba feje már kint volt, az orvos a rekeszizmomnál matatott, és hüledezett, hogy mekkora ez a gyerek, hogy félig kilóg, de még ott fent van a lába. Ez a mondata is és többi is teljesen oda nem illő volt, és ő maga is. Úgy tudom, be is fejezte a szülések vezetését, már csak magzati diagnosztikával foglalkozik.

A kisfiam vese-rendellenessége pedig egy év alatt végül műtét nélkül, gyógyszeres kezelés mellett szerencsére meggyógyult!

Mindezen élmények ellenére is sokáig óriási eufóriában úsztam, hiszen legyőztem mindent, és valahogy ki tudtam kapcsolni az aggodalmaimat, és tudtam szülni természetes módon. Ez hatalmas erőt adott ahhoz az egy évhez, ami alatt a kisfiam veséjéért aggódtunk rengeteget.

J. Gy.

Noel > > >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.