967. nap: Én ezt soha többé (Dusán születése)

Áprilisban volt húsz éve, hogy először szültem. Pontosabban szülesztettek, de akkor ezt még nem tudtam. Annyit azért éreztem, hogy az nagyon nem volt rendben, hogy szinte azonnal a megszületése után elvitték a kisfiamat. Felültem és nyúltam érte, de elvitték. Még most is fáj. Ez este háromnegyed hétkor történt.
Csak a tízórás szoptatásra hozták ki nekem, a kórház rendje szerint. A kihagyott, ellopott, nem pótolható időt azóta sokszor megsirattam. Vajon sírt-e, vajon valaki ringatta-e, egyáltalán mi történt vele? Már soha nem fogom megtudni.
Az egyetlen rooming in-es szobába kértem magam, négyágyas volt. Tehát csak négyen voltunk a szerencsések, akik a háromóránkénti szoptatásnál több időt tölthettek a babájukkal. Igaz, szoptatni ott is szigorúan háromóránként lehetett, gondos mellbimbó-fertőtlenítés után.
Egy hét volt akkor még a kórházi tartózkodás. Nekem akkor ez is belefért. Elfogadtam. Mint ahogy azt is, hogy ez a szülés. Mármint, ami velem történt ott a szülőszobán és előtte. Mindaz, amit a WHO erősen nem ajánl: borotválás, beöntés, folyamatos monitorozás, kötelező hanyatt fekvés, infúzió, gátmetszés (fél évig gyógyultam belőle) és „hasba könyöklés”, azaz a baba hasfalon keresztüli nyomása. Mindez egy közös szülőszobán. Ha azt a néhány lepedőt nem számítom, ami „válaszfal” gyanánt szolgált (volna).
Elfogadtam, hogy akkor ez hát a szülés. Kíváncsian kérdezgettem mindenkit, náluk hogyan volt. Általában nagyon szűkszavúak voltak a válaszok, szinte semmit nem tudtam meg. Ufónak éreztem azokat az anyukákat, akiket kettő, esetleg több gyerekkel láttam.
Egyet viszont erősen megfogadtam a magam számára. ÉN EZT SOHA TÖBBÉ!
Akkor még nem tudtam, de kilenc hónap múlva ez az elhatározásom dugába dőlt.
B. Cs.
Angyalkák > > >
Dafna > > >
Simon > > >
Emma Dorka > > >
Boján Benjamin születése – anyaszemmel > > >
Boján Benjamin születése – testvérszemmel > > >