1383. nap: Megérkezés

Laciék első gyermeke ötéves korában autóbaleset áldozata lett. Második kisfiuk most ötéves. A fényképeket látva, nagyon hasonlítanak egymásra. Ez a kisfiú rendkívül intelligens. Fölületes szemlélőként mondhatnám, koravén, de nem az. Vajon a testvére halála tette-e ilyenné? Ekkora gyerekek gyakran zavarják az anyjukat vajúdás alatt. Ő a háttérből figyeli, kell-e valami Áginak. Egyébként meg elfoglalja magát. A legkevésbé sem unatkozik.
Ágit nem ő zavarja. Nyári, ünnepnapi délután van. Ildinek, akit segítőnek hívtak közülünk, házassági évfordulója van, ami náluk szent és sérthetetlen. Nem szólok még neki. Hiszen Ági úgyis telis-tele van szorongással, ami elhúzza a vajúdást. Bár a várandósság előtt sokat tett azért, hogy helyet csináljon az új jövevénynek, hogy el tudja fogadni újként, nem az elveszített gyermek helyébe. Mégis minden egyébbel próbál foglalkozni, csak a vajúdással nem. Még nem. Talán, ha beesteledik – gondolom.
Ildi is megérkezik, testben-lélekben itt van. Megköszöni Áginak, hogy megünnepelhette a saját ünnepét, és hogy most itt lehet. Ildi meg én minden tőlünk telhetőt megpróbálunk annak érdekében, hogy Ági is megérkezzen oda, ahova kell. A kisfiú már alszik. Ági a kádban ül, Laci mellette. Magukra hagyjuk őket.
Kihallatszik Ági zokogása. Egyedül akar maradni. Lacinak is ki kell jönnie. Egy idő múlva Ildi bemehet hozzá. Ágiból dől a szó, Ildi hallgatja, a kontrakciók alatt pedig simogatja Ágit.
Hajnalban születik meg a baba. Kislány! Hála Istennek, ez is segít Áginak.
Rendben hagytuk ott őket. De Ági pár nap múlva ágynak esett. Egyre gyöngébb lett, nem is tudott fölkelni. Nem evett, nem ivott. Semmi kézzel fogható baja nem volt. Csak mintha máshol akart volna lenni. Ahol elsőszülött fia van. Talán nem engedhette meg magának még a boldogságot. Több mint egy hétig tartott ez az aggasztó állapot. Aztán a baba kiharcolta magának az anyját. Rámosolygott, egyértelműen, többször. Meggyógyította.
G. Á.
(Részlet az Inda című könyvből.)