igaz történetek szülésről, születésről

887. nap: Mennyei érzések – muskotályzsályás borogatás (Dorka)

Az első szülés császárosra sikeredése után kerestem a lehetőségeket, hogyan lehetne jobb a második szülés. Bébiúszásra jártam Danival, itt találkoztam egy lánnyal, aki mesélt az otthonszülésről. Elmentünk egy beszélgetésre a születésházba. Nagyon tetszett. Elvégeztük az információs hetet, ami egy hetes elmélyülés a szülés-születés csodájába. Nagyon fontos! Mindenkinek el kellene végeznie, függetlenül attól, hol szül. Anyukám nem értette, mit szeretnék, felelőtlennek tartott, mert otthon akartam szülni.

Dorka is a 42. hét utolsó napján indult meg. Dani egy ismerőshöz ment, mi pedig telefonáltunk Áginak, hogy beindultak a fájások. Megbeszéltük, hogy a születésházban találkozunk.

A csoda abban állt számomra, hogy minden fájásnál egy borogatást tettek rám, és így nem éreztem a fájdalmat (muskotályzsályás borogatás). Ma is, ha megérzem ezt az illatot, mennyei érzések töltenek el: SZÜLÉS!!! Három doula volt velem, majd Ági is csatlakozott.

Fájások, fájások, fájások… Végül begyorsultak az események. Jöttek a tolófájások. Dorka azonban nem tudott kijönni. Majd egy kis vérzést követően Ági nagyon komolyan bejelentette: „Most kórházba kell menni!”

És mentünk, ahol nagyon csodálkoztak, miért csak most jöttünk. Ők is próbálkoztak, forduljak jobbra, balra, hátha megszületik a baba. Tehát nem voltunk életveszélyben. Azért aláírattak egy papírt, hogy enyém a felelősség.

Dorka nem jött, tehát ez is császár lett. Viszont így gyönyörű a fejformája. Utóbb kiderült, teljesen belegabalyodott a köldökzsinórba, nem tudott volna kijönni.

L. T.

Dani születése Apaszemmel > > >
Dani születése Anyaszemmel > > >
Dorka születése Apaszemmel > > >
Fanni születése Apaszemmel > > >
Fanni születése Anyaszemmel > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.