igaz történetek szülésről, születésről

13. mese: Csakazértis

13. mese: Csakazértis

Hét évig kellett várnunk a kistestvér érkezésére. Nagyon vártam őt, két vetélés után, és nagyon sok időt és energiát fektettem abba, hogy megtaláljam a háborítatlan természetes szüléshez vezető utat.

Kezdődött a dolog azzal, hogy még a kisfiam születése után azt mondta orvosom, császár után is lehet simán szülni. Csakhogy én senkiről nem tudtam a városban, akinek ez sikerült volna. Mindenki úgy készült, akár úgyis ment be a kórházba, hogy szülni szeretne. Aztán valami valamiért mindig máshogy alakult…

Elmentem hát hathetes kontrollra egy helyi nyugdíjas doktorhoz, aki híres volt természetességpárti szemléletéről, megkérdeztem, mi az igazság. Ő mondta, hogy a gyakorlatban nem kockáztatják meg a VBAC-ot. Maradt hát Budapest.

Nem volt egyszerű, egyrészt a távolság miatt, többedik szülésre tőlünk kevesen vágnak neki az 50 km-nek. Másrészt sokáig keresgéltem orvost, mert volt egy nagyon kedves és hozzáértő nőgyógyászom, de ő az egyetemi klinikán dolgozott, aminek ilyen szempontból nem volt jó a híre. Reakciója pedig, amikor szóba hoztam a spontán szülést, nem volt meggyőző.

Végül találtam egy kedves, fiatal doktornőt és egy szülésznőt, akik kifejezetten háborítatlan szülésekre vannak szakosodva. A felkészüléshez buzgón olvastam a VBAC-meséket ezen a honlapon és a Facebookon, elmentem Á. felkészítőjére is. De egy pillanatnyi kétségem se volt afelől, hogy sikerülhet a természetes szülés, ugyanis abszolút biztos voltam benne, hogy nem bennem, hanem az első szülésemet siettető orvosban, módszerében volt a hiba.

A 39. hét végén, vasárnap este még úszni voltunk, most először nem esett igazán jól. Éjjel kettőkor kis görcsre ébredtem. Éreztem, hogy folyik a víz, halvány rózsaszín volt. Próbáltam visszaaludni.

Nem ment, mert fél órán belül három-négy perces, határozott fájások indultak. Zuhanyoztam, ettem, négy felé felkeltettem férjemet, hogy még a hétfő reggeli dugó előtt kéne talán elindulni. Ötkor hívtam a szülésznőmet, abban maradtunk, hogy hétre bemegyünk.

Bátyót alva hagytuk, szüleimnek átszóltunk, hogy indulunk. Korán volt, ezért megálltunk a pilisszentkereszti szurdoknál sétálni. Még jólesett, fájások egyenletesen, három-négy percesek, kibírhatóak.

Fölérve a tanuló szülésznő fogadott, vizsgált, egyujjnyi. Megállapítottam, hogy ezt elsiettük. De a szülőszoba szuper volt, egy sarokkád és egy franciaágy, félhomály, halk zene, ó, remekül elleszünk! Férjem el is aludt.

Nemsokára betoppan az ügyeletes doktornő, határozottan vizsgálni akar, tiltakozom, erősködik, ráhagyom, de a kacsát nem engedem, legalább finom kezű volt.

Délelőtt beér a szülésznőm és a doktornő is. Utóbbinak, mint kisült, VBAC-nál végig muszáj ott lennie, ez kissé kellemetlen nekem, minek ide három és egy apuka.

Vajúdás halad szépen, talán dél felé erősödik be, egyúttal öt-hét percesekre ritkul. Vagyok fekve, térdelve, később labdán is. Kissé zavar, hogy fájásszünetben feküdni kell, de fájás alatt nem bírok fekve, föl-le fekszem-kelek, tiszta tornaóra. Párszor egyfajta menekülési kedv tör rám, de hát csak a mosdóig menekülhetek. Reggeli visszajön, több részletben. Sokat iszom. CTG óránként, no, az kifejezetten zavar.

Ahogy erősödnek a fájások, megyek a vízbe. Az olyan jólesik, hogy le is áll a fájás 20 percre. Ez lesz az egyetlen szünet közben. A szülésznőm szól, hogy túl jó lesz ez így, inkább ki kéne jönni. Belátom, de nagyon nehezen tudom megtenni. Nemsoká visszamegyek, akkor már nem áll le.

Kezdek fáradni, remegni, felajánlják a cukros vizes infúziót, elfogadom, jót tesz. Kb. négyujjnyinál a legrosszabb, akkor hangosan csodálkozom, hogy a csudában akarhatott szülésznőm az első után még négyet szülni???

A vízben jön az első tolófájás, akkor még eléggé fent van a baba, eltart egy darabig a rendes kitolásig. Időérzékem szabira ment. Közben frusztrál, hogy hiába mondják, lazítsak a fájásba, lassan lélegezzek, képtelenség, feszülök és zihálok. Fájásszünetben elernyedek, mint egy rongybaba, alig bírom magam elvonszolni a CTG-ig. És úgy tűnik, irtó hosszú a tolófájásos szakasz, utólag mondják, nem volt az.

Mire eltűnnek a fájások és marad a tolóinger, már csak oldalt fekve jó. Ott az egész csapat, parázsolajas masszázst kapok, lábamat támasztják, gátat védik, férjem karját próbálom letépni. Humorizálni marad kedvem végig.

Kitolásra vendégeket kapunk, ott az ügyeletes doki, szülésznő, gyerekorvos, nyolcan vagyunk a szobában, hiába próbálom őket kiküldeni. Szemlátomást nógatnák a csapatot. Hallom, hogy hajas babánk lesz, megérinthetem a fejét, ami nagyon különös, izgalmas érzés.

19.19-kor egyszerre csusszan ki a kislányom, hasamra teszik, szürreális érzés. Jééé, hát ilyen egy szülés???

Fél szemmel kukucskál rám a babám, szopizás mintha nem izgatná nagyon, a hasamon fekve vizsgálják meg, köldökzsinórt, lepényt nézegetünk. Ügyeletes doki harmadszor jön be, sürgetően, hol van már lepény. Zsinórt én vágom el, apuka nem akarja, lepényt világra segítik, bár én tiltakozom, hagyjanak békén.

Vizsgálathoz ki kell menni, székbe, simán megy a saját lábamon, Apa kapja meg a babát. Nem vágtak, picit repedt a bőrfelszín, doktornőm szerint ez a jobb.

Utána gyermekágyon baba vígan szopizik, a vastag réteg magzatmázat a bőre teljesen beszívta. (Nem is mostuk meg, csak másnap.) Elönt a béke, öröm, elégedettség, büszkeség.

Másnaptól azóta is egyfolytában újra szülni szeretnék! De most már, ha lehet, még háborítatlanabbul, nagyközönség nélkül, végig vízben, ide érkezzen, békében, csöndesen, az én kezembe. Remélem, egyszer még ezt is megélhetem…

A hosszú utat a VBAC szülésig nem bántam meg. Ha nincs az előzetes császármetszés, azt se tudnám ma, hogyan zajlik egy természetes szülés. Nem tudnám, milyen sok a felesleges beavatkozás a kórházi szüléseknél. Jogász létemre se tudnám, hogy az egészségügyi szabályokba ütközik a szülés előzetes tájékoztatás nélküli megindítása. Hogy a természetes szülést előzetes császármetszés után is támogatni kell. Nem érteném Ági küzdelmének értelmét és azt se, mennyire méltánytalan, megalázó, ami vele történik. És mennyire elavult, anya- és gyermekellenes, ahogy a hazai kórházak jelentős részében az orvosok jelentős része levezeti a szüléseket, és alkalmazza a sok felesleges császármetszést. És hogy ez mennyire nagy baj és milyen nagy mértékben akadályozza azt, hogy a magyar anyák örömmel vállaljanak újabb gyerekeket.

Nagyon-nagyon remélem, hogy az én történetem is egy apró lépés lesz afelé, hogy mindez megváltozzon…

S. A.

Kisfiam születése > > >

 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.