igaz történetek szülésről, születésről

1297. nap: Csendben tűrtem

1297. nap: Csendben tűrtem

Az első kislányomat bababarát kórházban szültem, nem volt rossz élmény akkor még, mert nagyon megfelelni vágyó, jólnevelt lány voltam világéletemben, amikor nyögni akartam, és rám szóltak, hogy maradjak csendben, akkor bocsánatkérések közepette magamba fojtottam, amikor azt mondták, ne nyomjak, mert más dolguk van, akkor megpróbáltam kibírni. Amikor a szülésznő szétfeszítette a lábam a kengyelbe a kényelmetlen szülőasztalon, akkor csendesen szenvedtem, mert az orvos azt mondta, hogy így majd sokkal könnyebb dolgom lesz a kitolásánál, de a szülésznő nagyon meglepődött, amikor megkértem, hogy állítsa feljebb a szülőasztal elejét, mert fekve nem tudok tolni, és azon is meglepődött, hogy így mennyivel jobban megy. Amikor tokától bokáig felvágtak gátmetszés gyanánt, akkor csendben tűrtem, majd utána négy hétig szenvedtem a szörnyű heggel.

Kicsit nyugtalanul próbáltam kérdezgetni őket, amikor elvitték az újszülöttet, hogy mikor láthatom, de megnyugtattak, hogy csak gyorsan megvizsgálja a gyerekorvos, és már vissza is kapom.

Megadással tűrtem, hogy „rendbe rakjon” egy nagyon kétes kinézetű takarítónő, és persze neki is adtunk pénzt, ahogy a szülésznőnek és az orvosnak is. Így illik.

Mivel nem nagyon tudtam felállni, ezért nem tudtam kimenni, hogy magam szerezzem meg a kisbabámat, amikor már több órája nem hozták, a párom is túl jólnevelt volt, hogy patáliát csapjon. Amikor megkaptam, pólyába kötözve, aludt, pedig teljesen éber volt, amikor elvitték. Azóta sem bocsátom meg magamnak, hogy hagytam, hogy elvigyék.

A furcsa, hogy mindezt jó szülésként értékeltem, és második kisbabámat is ugyanennél az orvosnál vártam.

Sz. J.

Második gyermekem születése > > >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.