igaz történetek szülésről, születésről

1209. nap: A középső nagy, Benedek születése

1209. nap: A középső nagy, Benedek születése

Úgy éreztem, teljesen felkészültem Benedek születésére. Olvastam sokat a természetes szülésről, tisztában voltam a folyamatokkal, tudtam, hogyan és mit kell lazítani. Hajtott, még egyszer nem követem el ugyan azt a hibát, mint először. Bár azt hiszem, az elmaradt aranyórát sikerült pótolnom a sok masszázzsal és hordozással, még mindig elszorult a gyomrom, mi van, ha most is elviszik tőlem. Nem, ilyen nem fordulhat elő, anyatigris vagyok…

Az volt a terv, csak a végére megyünk be a kórházba. Titkon azzal a gondolattal játszottam, milyen jó lenne, ha az egyik bukkanóban bukkanna ki ez a kicsi gyerek.

Hajnali három órakor kezdett szivárogni a magzatvíz. Hat órakor a farpofák közötti csík 7 cm, az összehúzódások rendszeresek, sodróak voltak. Felkészült vagyok testileg-lelkileg, még mindig anyatigris, és ura a helyzetnek. Hét körül értünk a parkolóba, madárcsicsergés, boldogság, erő.

Ahogy beértünk, a kontrakciók elmúltak. „Legyen szíves, öltözzön át!” – hangzik, és a kezembe nyomnak egy hálóinget és egy betétet. „Feküdjön fel a vizsgálóasztalra! Jaj, doktor úr, ezt nézze meg, felvette a bugyit. Hát hogy képzeli ezt? Ilyenkor az ember már olyan kövér, hogy bugyi nélkül is megáll a lába között a betét.” Teljesen felhúztam magam. „Ne haragudjon – mondtam –, de nem fogom szorongatni a lábam, csak azért, mert maga úgy akarja, majd leveszem, ha szükséges.”

Megvizsgálnak, kétujjnyi. Lehetetlen… Sebaj, kezdjük előröl a tágulást…

Félreülök a vajúdóba, szerencsére, csak egy kismama alszik az ágyon. Nyugalom van, csend van, nem járkál senki. Lazítok, lélegzem, koncentrálok, és lassan mindent kizárok. Nem zavar semmi és senki. Végtelen mosoly ül ki az arcomra, gondolatban megbeszélem a babámmal, megszülethet nyugodtan, én várom. Csak befelé figyelek rá, és a testemre. Lassan újból indul a hullámzás.

Aztán csak jöttek és jöttek, egyre sűrűbben. Kimentem szólni, hogy a férjemet engedjék be. Jólesett jönni-menni a folyosón. Végre bekerültünk a vajúdóba, sokat poénkodtunk a kontrakciók között. Igazán jól éreztem magam.

Jött a főorvos egy delegációval nyolc óra körül, megvizsgált. Már én is kíváncsi voltam, hogy haladok. Elég fájdalmas volt a vizsgálat. Nem szólt hozzám senki, a szülésznőnek közölték: „Kétujjnyi…” Meghökkentem. Az hogy lehet? Hiszen hárompercenként igen erősek az összehúzódások. Átvillant az agyamon, most megrúgom ezt az embert, aki így nyúl egy vajúdó nőhöz. De mire felocsúdtam, már hírmondója sem volt. Próbáltam tartani magam, és elhessegetni a rémisztő gondolatokat.

Ekkor jött a szülésznő, és mondta, hogy most adni fog egy izomlazítót. Elfogadtam, mert úgy éreztem, ennél többet nem tudok tenni. Sikerült megnyugtatnom magam, és kizárnom minden zavaró körülményt. Elengedtem azt a durva vizsgálatot is, hagytam, sodorjanak a kontrakciók.

Bementünk a zuhanyzóba. Nagyon jólesett a meleg víz. Péter folyatta a hátamra, míg én ringattam a csípőm. Éreztem, ahogy jött lefelé a feje. Hangosan nyögtem, amire felfigyelt a szülésznő, és betessékelt a szülőszobába. Annyira jó érzés volt négykézlábas helyzetben lenni a szülőágyon! Kétszer-háromszor mondtam is, hogy nem akarok lefeküdni, de tovább nem volt energiám erre a vitára, ezért lefeküdtem.

„Jaj doktor úr jöjjön gyorsan, itt a feje!!!”

Utolsó pillanatban szóltam, hogy kérek gátvédelmet. Szerencsére, rugalmasak voltak és készségesek. Az ötödik nyomásra kint is volt, előbb a feje, a következőre pedig a kicsi teste. Hasamra tették, átöleltem, elvágták a köldökzsinórt. „Ne!” – mondtam, de megint elvitték. „Fázik” – mondták…

Péterrel megbeszéltük, hogy ha elviszik, ő megy és visszahozza. Így kb. negyed óra múlva visszakaptam, és onnantól nem engedtem ki a kezemből. Szerelem, simogatás, cici…

Elcsendesedett minden, félhomályban hárman voltunk, nézegettük egymást.

Egyre jobban tudatosodott bennem, a szülés valóban egy természetes folyamat. Én képes vagyok minden beavatkozás nélkül megszülni egy gyereket. És hiszem, hogy minden nő képes rá.

Akkor már tudtam, ha fogan még egy gyermekem, otthon fog megszületni, háborítatlanul.

K. L.

Róza > > >
Boróka > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.