igaz történetek szülésről, születésről

1210. nap: A legkisebbik nagy, Boróka születése

1210. nap: A legkisebbik nagy, Boróka születése

Csütörtök reggel kezdtem furcsa állapotba kerülni. Olyan emelkedett állapot volt, mintha eltűntek volna a távolságok, minden egyszerre olyan közeli és fényes lett. Az emberek arcát figyeltem, mindegyikőjük ismerősnek tűnt, és az érzéseik, mintha elértek volna hozzám. Délután csukott szemmel feküdtem az ágyon, és egy újabb furcsa érzés borított el, mintha testem határai elmosódtak volna. Egészen furcsán érzékeltem a világot, igaz, hogy volt már párszor ilyen emelkedett hangulatom, de még sohasem tartott ennyi ideig. Egyáltalán nem tudtam a körülöttem lévő dolgokra figyelni.

„Van egy erő, ami szüléskor eljön a nőhöz. Nem kérik, egyszerűen csak elárasztja őket. Összegyűlik, mint a felhő a szemhatáron, átsuhan az égen, és magával hoz egy gyermeket.” (Penny Armstrong és Sheryl Feldman: A születés művészete)

Este hat körül kezdett keményedni a pocakom, de azt hittem, ezek is csak jósló fájások, és majd ha elalszom, elmúlnak. Nem múltak el. Éjjel három körül ébredtem egy összehúzódásra. Nahát, elkezdődött? Szívemmel éreztem, hogy eljött az az erő, de az eszemmel nem akartam elfogadni. Annyira a fejembe vettem, hogy ő is ötödikén fog megszületni, újholdkor, ahogy a testvérei. Addig elterveztem, hétfőn ágyruhát húzok, kedden takarítok, szerdán főzök és lazítok, kérek egy hátmasszázst, csütörtökön pedig szülök egy kisbabát.

Addig agyaltam, míg elaludtam, és reggel hatkor egy erősebb összehúzódásra keltem. A nyákdugó is jelezte, itt bizony megkezdődött a kinyílás. Olyan tökéletes volt az időzítés már akkor is, Péter maradt itthon, időben tudtam szólni mindenkinek, hogy itt ma gyerek születik, készülhetnek a hívásra. Már csak nekem kellett elengednem az ötödikét. Arra gondoltam, a terv szerint haladok, így biztosan nem fog zavarni semmi. Szépen sorban… ágyruhahúzás, takarítás, főzés, lazulás…

Elképesztő, hogy ez a kisgyerek hagyott mélyen aludni két órán keresztül. Délután kettőre csütörtök lett végre, most már teljes nyugalomban voltam. Begubóztam a kanapé mögé, míg a gyerekek néztek egy mesét. Erősödtek a sodrások, de nem volt az igazi, ezért szóltam Anyuéknak, jöhetnek a gyerekekért.

Ezután felgyorsultak az események. Egy nagy röhögés közben éreztem egy rúgást, és már folyt is a magzatvíz. Az összehúzódások csak jöttek, jöttek, én pedig elképesztően élveztem belesimulni a hullámzásba. A ház elcsendesedett, úgy éreztem, áldás járja át a ház falait. Gyermek készül a világra jönni.

Behúzódtam a fürdőszobába, Péter pedig tűzforró zsályás borogatást adott, amitől még jobban tudtam befelé figyelni. Egy idő után kívántam a vizet. Elképesztő megkönnyebbülés volt elmerülni a meleg vízben. Erősödtek a sodrások, de sokkal könnyebb volt így viselni. Egyszerre csak elborított a fájdalom, alig kaptam levegőt, amitől megijedtem. „Atyám, hogyan fogom én ezt kibírni?”

Aztán eszembe jutott, hogy ez azt jelenti, hamarosan megszületik… Ennek megörültem, és gyorsan valami „kapaszkodón” kezdtem gondolkodni. Ének… Éneklés közben az ember egyenletesen veszi a levegőt, és még a garat és a száj is laza marad. A következő összehúzódásnál már zengett is Palya Bea Holdasodik már az éj című dala.

Nemsokára kezdtem érezni, hogy Boróka feje kitölti a medencémet. Ez volt az a pillanat, amikor azt éreztem, szükségem van a bábák támogató jelenlétére. Mennyei Atya nagy rendező, tíz percen belül itt is voltak. Emlékszem, végtelen megnyugvással töltött el az a mondat: „Látod, ez a kisbaba pontosan tudja, hogyan kell kijönni úgy, hogy ne ess ketté.” Ez segített ahhoz, hogy újra befelé figyeljek, hogy annyi erőt adjak, amennyit a baba kér, figyeljem, mire van szüksége a testemnek.

Ki akartam szállni a vízből. A hálószobába mentem, az ágyra támaszkodtam és letérdeltem, közben a Péter kezébe kapaszkodtam. A következő összehúzódással Boróka elindult kifelé, én pedig kiabáltam. Még soha életemben nem kiabáltam ennyire és ilyen felszabadultan. Elképesztő érzés volt érezni, ahogy a kis test áthalad a testemen. Egyszer csak ott volt.

Lefeküdtem az ágyra, hasamra tették, betakarták. Néztük egymást csendesen, és egymásba szerettünk. Olyan fájdalmas és gyógyító volt egyben! Zokogni tudtam volna a fájdalomtól, hogy a két testvérének nem tudtam ezt a nyugalmat, biztonságot megadni, ugyanakkor végtelenül boldog voltam, amiért neki sikerült. Végre megbocsátottam magamnak, az orvosoknak, nővéreknek, és letettem a harag és lelkiismeret-furdalás terhét.

Az összhang, ami ebben a két napban jelen volt, meggyőződéssé kovácsolta bennem az élet folyamatának szentségét. A finom rezdülések, amelyek testek és lelkek között vándorolnak, óvják és vigyázzák az életet. Isteni folyamat ez.

Én testemben baba teste.
Én lelkemben baba lelke.
Anya, apa, baba és Mennyei Atya.
Áldás és békesség.
Összhang és fényesség.

K. L.

Róza > > >
Benedek > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.