igaz történetek szülésről, születésről

1365. nap: Sótlan (1001. mese)

1365. nap: Sótlan (1001. mese)

Hall az ember könnyű szülésről. Néha elhiszem. Néha vágyom utána. De nem gondolom komolyan.

Miért engem talált meg?

Persze, tudom a választ. Féltem a fájdalomtól. Ezért elkerült. Mármint a fájdalom. Az elviselhetetlenféle. Megijedt tőlem és elkerült. Maga helyett csak a félelmet küldte. A kontrakciók szünetei közben a félelem. Hogy most jön majd az igazi fájdalom. Ilyen értelmetlenségben vajúdtam. Félelem egy eljövendő, el nem jövő fájdalomtól.

Nem éppen felhőtlen.

Megint a csupasz fa parketta, mint a fiúk születésénél. Rajta egy tiszta fehér matrac. Rajta én. Fekszem. Nyüszítek. Harapom a takaró sarkát. Lábujjaim a radiátor redőin zongoráznak. Ennyi. Elviselhető. Tényleg az. A nyüszítésnél sosincs tovább. De száraz. De üres. De sótlan. Magányos vagyok. Sokáig tart. Nem ismerem ezt a fajta szülést.

Olyan vagyok, mint egy partra vetett hal. Fickándozom. Még bőven kapok levegőt. De félek. Minden csontszáraz. Minden aszott. Kegyetlen a helyzet.

Megint a csempés fürdőszoba, mint a fiúk születésénél. Benne egy tiszta fehér kád. Benne én. Nagyon az enyém az idő. Nagyon az enyém a várakozás. Nagyon nem megosztható. Azért jó persze, hogy ott a Mama. Alig fáj jobban, mint eddig. Hogy ebből az összpontosított üres negyedórából mi lesz? Hogy ebből megszületik. Azt nem gondoltam. Meglepetés. Gyuri szinte lemarad róla, pedig végig mellettem van.

Milyen egyszerű. Milyen kíméletes. Milyen csodaszép.

Végre az ismerős érzés. Felszabadultság. Hála. Isten. Öröm. Víz. Sok víz. Elmúlt a szárazság. Elmúlt a sótlanság. Mert itt van velünk. Sír. Boldog. Kicsi Lola.

Hát így. Könnyű szülés volt. Se nem túl hosszú. Se nem túl fájdalmas. Mások irigykednek. Én szégyellem.

Velem marad egy leülepedett gondolat. Ez nem elég áldozat. Ez nem elég áldozat?

D. M.

Jutas >>>
Milos >>>
Juliska > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.