igaz történetek szülésről, születésről

1253. nap: Ne nagyon terjesszem, hogy nem fáj annyira (Lillian szülése)

1253. nap: Ne nagyon terjesszem, hogy nem fáj annyira (Lillian szülése)

Számomra a szülés egy pozitív élmény volt! Csak röviden írnám le azokat, amik megmaradtak bennem…

Az itthoni fájások elég össze-vissza kezdődtek, nem úgy, ahogy azt „megtanultuk” a tanfolyamon. Ami furcsa volt, hogy röviddel az első fájások után már úgy éreztem, alig van szünet a fájások között, és ezeket már nem lehet átbeszélni. A szervezetem közben tudta a dolgát, mert többször is a mellékhelyiséget látogattam… És a zuhanyzások alkalmával már alig bírtam kiegyenesedni… Ez után már mehettünk is a kórházba. Harmincperces úton nem tudtam figyelni, hogy a férjem miket mond nekem, csak magamba fordulva igyekeztem túllenni a fájásokon. Még a légzésemre sem tudtam figyelni.

A kórházban a bábák mindenfélét csináltak velem – vérnyomásmérés, a többire nem is tudtam figyelni, csak arra gondoltam, hagyjanak már békén, hadd fájjak magamban. Mondták is, hogy szegény én, már alig van szünet a fájások között… Ekkor már közeledtünk a tágulási szakasz végéhez. Azt is mondták, egyek valamit, mert nem lesz energiám a későbbiekben. Emlékszem, beleharaptam egy kekszbe, de jött is egy fájás, ami olyan intenzív volt, hogy ki kellett köpnöm a falatot is, mert arra már nem tudtam koncentrálni, hogy rágjak is közben. Így volt ez akkor is, amikor mondták, hogy szívjam a nevetőgázt… a fájások alatt arra már nem voltam képes, hogy a kezembe fogjam, és a számba tegyem a pipát, nemhogy még mélyeket lélegezzek belőle. Nekem jobban esett, hogy csak magamban „túléltem” a fájásokat.

Ez után szóltam a bábának, hogy nem is értem (miután háromszor is voltam vécén), de nekem megint mennem kell, mire ő, várjak csak, mert ez már valószínű a baba, amit érzek. Igen, teljesen kitágultam, és mondták, ha megint érzem, nyomhatok.

Itt álljunk meg egy kicsit… Mindenki úgy írta le, hogy olyan intenzív lesz az érzés, hogy nyomni kell, hogy ha akarnám, sem tudnám visszatartani. Ehhez képest néha éreztem egy kis ingert, mondtam is nekik, hogy nem nagyon érzem. Erre mondtak ők, hogy ne nagyon terjesszem, hogy nem fáj annyira, és nevettek. Én ezt nem találtam annyira viccesnek, sőt, meg is ijedtem… Mivel fogok én együtt dolgozni, ha nem érzem. Így aztán néha nyomtam egy kicsit, mire az érzés fel is erősödött, és azzal már tudtam rendesen is nyomni.

Az ágyon fekvés, térdelés, ülés valahogy nem segített, de szerencsémre hoztak egy szülőszéket… Amint ráültem, tudtam, hogy igen! Ez az, ami nekem kellett, itt már egy-kettőre kinyomom. A férjem mögöttem szurkolt, szülésznők előttem nevetgéltek… nagyon jó volt a hangulat. A kitolási szakaszhoz érve mintha elvágták volna a fájdalmat. Nyomtam, amikor éreztem, és egyszer csak kibújt egy lila, síró gombóc.

Hiába, hogy kórházban szültünk, mégis otthoni volt a hangulat! A férjem jelenléte és a bábák viselkedése/hozzáállása tett róla. Amikor a szülést segítő bába végzett, búcsúzáskor megölelt és megpuszilt, ami nagyon jólesett!

Összességében jó élmény volt, gondoltuk, megosztjuk Veletek! Köszönjük, hogy elolvastátok!

Sz. J.

Lillian születése apaszemmel > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.