igaz történetek szülésről, születésről

1800. nap: Napfelkelte hozta

1800. nap: Napfelkelte hozta

Kedd van. Ma kétéves a mi Csodabogyeszünk. Imádjuk, élvezzük, csodáljuk E-vel nap mint nap. És eszembe jut az a nagy meleg két éve. Ahogy hajnalban a felkelő nappal érkezett meg közénk. Lassan, de biztosan. Hosszú várakozás és hosszú vajúdás után.

Péntek van. Anyáéknál vagyok napközben. Reggel még átmetróztam ide. Kellemes volt sétálni a nagy meleg előtt. Délután, amikor jön a hőség, sokszor keményedik a hasam. És valahogyan másmilyen a formája, mint eddig. De nem aggódom. Anya helyettem is aggódik természetesen. Anya szerint vasárnapi gyerek lesz…

Éjjel van. Képtelen vagyok aludni. Csak forgolódom és agyalok. Ha meg épp nem, akkor hozzá beszélek. És akkor elkezdődik valami. Olyan összevissza, váltakozó, hektikus. De mégis már valami. Elindult a gyerekünk kifelé. Végre láthatom majd. Izgatott vagyok. Felhívom a bábámat. Jön, megnéz, vár, tanácsol, teát készít nekem, megmasszíroz, hazamegy. Hívjam, ha beindul jobban.

Szombat reggel van, hívom Anyát. Átjön, izgul, támogat, bátorít, szeret. Még elmegyünk a piacra, közben párszor megtámasztom a házak falait. Egyre rendszeresebb. De jól vagyok. Erős vagyok és békés. Várakozó álláspontba helyezkedtem. Még nem engedem magam bele a folyamatba. Jönnek a hullámok, de nem lovagolok még rajtuk. Anya megfőz nekünk pár napra, és hazamegy. Ebéd után összebújunk és még tudok aludni kicsit.

Délután kelek. Hőség van. Nem bírom. Elegem van. Friss levegőt szeretnék végre. Sétálok, pihenek, olvasok, nyűglődök.

Aztán megérkeznek a bábáim. Végre! Onnantól elengedem magam. Kívül lassú a folyamat, de én benne száguldok a fiam fele. Egyszer csak azon kapom magam, hogy labdán ringatózom, E. a lábamat, M., a bábám, a derekamat masszírozza. Jólesik. Aztán megnéz, megint. Még mindig fent van a gyerek. Nem jön lejjebb. Irány a kád. Lágy fények, Deva Premal, E. bíztatása és a víz ringatása nagyon jólesik.

Közben vasárnap lett. Anyának lesz igaza és vasárnapi gyerek lesz, mint én. Aztán kiderül, hogy mégsem jön lejjebb a gyerkőc. Magyaráznak valamit arról, mi a helyzet. De még várjuk egy kicsit, hátha mégis lejjebb tud jönni. Elszáll az egy óra, a gyerek ugyanott.

És jön a rémisztő döntés. Irány a kórház. E. összeomlik, bepánikol. Én támogatom. Elmegyek zuhanyozni, M. tartja E-ben a lelket, elmondja neki, mi fog történni. E. ismét megtalálja a középpontját. Indulunk.

A kocsiban iszonyatosan érzem magam. Sehogy sem jó. A fájásoknál üvöltök.

Beérünk. Felvesznek. M. jön velem mindenhova. Nem akarok beavatkozást. Szépen szeretnék szülni. Nem akarok kórházban lenni. De mégis ez a helyzet, a szülésben ketten vagyunk benne – a fiam és én. És érte ebből a helyzetből kell kihoznom a legjobbat. Hát hajrá. Elfogadom és beleengedem magamat ismét.

Az első ügyeletes orvos kedvetlen, unott és undok. Az arcára sem emlékszem. Aztán jön a másik orvos, aki emberi, kedves, normális. Amire M. rábólint, abba én is belemegyek, hiába nem szerepelt a tervben. Egyedül képtelen lennék dönteni. M. mindenben támogat, segít, vigyáz rám, mint egy anyatigris.

E. végig mellettem van, segít, szuper csapatot alkotunk mi ketten. Ez itt is kiderült. Mindenben azon van, hogy nekünk a lehető legjobb legyen. Nem hagy magamra. Támogat, tart, segít, ölel, csókol, védelmez. Erősebb, meghittebb, bensőségesebb lett a kapcsolatunk a szülés után. Mélyebb. A jó értelemben.

A fiúcskánk száguld innentől kifelé, szuszakolja magát centiről centire, érzem, ahogy jön. Fáj, sírok, hogy nem megy, aztán beleállok és jönnek a tolófájások. Már dereng az ég alja. Napfelkelte van. Megfoghatom a haját… a forgóját… a tornádósan kunkorodó hajacskáját még úgy, hogy ő a szülőcsatornában van. Innentől kacagok, mert tudom, mindjárt a kezemben tarthatom.

baba-mamaÉs hopp, kicsusszan és rám teszik. A felkelő nappal együtt születik meg a fiam. Pihenünk mindannyian. Kérdezik a nevét, még nem tudjuk. Néznek nagyon, de elfogadják. M. megölel minket, hazamegy.

A kisfiunk pedig nevet választ: elsoroljuk neki a három választott nevet, kettőre ordít, mint a fába szorult féreg. A harmadikra felnéz és pillog. Tetszik neki. Ő jobban tudja, milyen feladattal jött erre a világra, s tudja, melyik név való hozzá leginkább. Azóta is ilyen. Kompetens a saját kis világában.

Hálás vagyok mindenkinek, aki segített. De leginkább a fiamnak vagyok hálás, hogy minket választott, és szebbé teszi az életünket a puszta létezésével.

T-K. F.

 

Véletlenül kiválasztott mesék.