igaz történetek szülésről, születésről

1823. nap: Alien I.

1823. nap: Alien I.

Van egy film. Nagyon izgi, a jobb sci-fi-horror filmek közül való, nem olyan B kategóriás hollywoodi izé. Egy nőről szól, akinek valami beköltözik a testébe, ott növekszik, mígnem a Jók elhatározzák, hogy felveszik a harcot ez ellen a valami ellen.

Kifinomult módszerekkel behálózzák a nőt, ráparancsolnak, hogy vetkőzzön le, aztán tűvel szurkálják, bűvös folyadékot juttatnak a szervezetébe, ami segít kiűzni belőle azt a valamit. Amikor már elég nagy fájdalmai vannak, és a nézők azt gondolnák, hogy mindjárt eljön az igazság pillanata, akkor egyszer csak megfogják a nőt, átviszik egy speciális helyiségbe, ahol mindenféle műszerek kattognak, éles neonfény világít, mindenki fehér vagy zöld egyenruhában van – ez lehet a Műveleti Központ, ahonnan a világmentő akciót irányítják, mert az közben már világossá vált, hogy itt az emberiség sorsa forog kockán, nem kevesebb. Szóval ide hozzák a nőt, felteszik egy speciális asztalra, a kezébe tűt szúrnak megint, a lábát pedig felrakják egy tartóra és ott lekötözik. Jó erősen, hogy mozdulni se tudjon.

Érezhetően nő a feszültség, a nézők egy része lejjebb csúszik a székben, hogy az alkalmas pillanatban el tudja takarni a szemét. És ez a pillanat hamarosan el is jön, mert a nő már láthatóan a végét járja, csurom víz, úszik az izzadságban, nehezen veszi a levegőt, amikor meg mégis jut némi oxigénhez, akkor azt olyan éles sivító hangon fújja ki, hogy az ember beleborzong; kiabál, sikít is néha, és amikor már tényleg azt hiszi mindenki, hogy most elpusztul, azzal a valamivel együtt a hasában, akkor az egyik fehér ruhás Műveleti Tiszt – olyan kihallgatóféle lehet, ránézésre – fog egy ollót, és odalép a nő szétterpesztett lábai közé (a rendezői változatban azt a részt is benne hagyták, amikor vallatják a nőt az elején, és hogy megtörjék, megalázzák és nevetségessé tegyék a Jók szemében, leborotválják a nemi szervéről a szőrt), szóval ez a Kihallgató odalép a nő lecsupaszított nemi szerve elé, fogja az ollóját – a zene felhangosodik –, és az ollót szépen lassan közelíti a rózsaszín bőrhöz – ekkor már többen eltakarták a szemüket, a moziteremben a szú percegése is jól kivehető –, szóval az olló egyszer csak odaér a nő nemi szervéhez, belemélyed a bőrbe, a húsba, belevág, úgy, hogy a vér a fehér egyenruhára fröccsen, és akkor vágnak egy lyukat a nőn, ahol azt a valamit végre ki tudják halászni belőle.

Minden csupa vér, ráadásul az a valami, onnan a nő hasából szörnyen undorító nyúlós-véres-nyákos trutyi kíséretében távozik (a film fétispornó változatában talán még egy kis kaki is látszik), és most válik nyilvánvalóvá, hogy össze voltak nőve, ez a valami meg a nő, egy gumiszerű zsinór köti össze őket, ami lüktet, mintha folyadék áramlana benne, és amikor ezt észlelik a Műveleti Központban, akkor azonnal cselekszenek, fognak egy ollót, és rögvest elmetélik ezt a zsinórt, a zene olyan patetikussá válik, hogy mindenki tudja, ez a tetőpont – teljesítették a küldetést, az emberiség megmentve.

De hogy ez a megnyugtató érzés elmélyüljön, látjuk még, amint a nyilvánvalóan kifejletlen valamivel, amit a nőből kiszedtek, szakértő kezek végképp elbánnak – az egyik nyílásán hosszú csövet nyomkodnak bele, cseppentenek rá valamit, ott, ahol a látószervét vélik, víz alá tartják, hogy a trutyit lesuvickolják róla, méricskélik – nyilván a katalogizáláshoz lesz –, végül becsomagolják és elviszik valahova. (A DVD-változatban még az is benne van, hogy az egyik zöld ruhás tűt és cérnát ragad, és alaposan összevarrja a nő nemi szervén vágott lyukat – nagyon alaposan fotografált jelenetek, de legalább fél órával megnyújtják a film hosszát…)

S. Z.

(A kép illusztráció, készítette: Koós Tamás.)

 

Véletlenül kiválasztott mesék.