igaz történetek szülésről, születésről

880. nap: Még 21 nap – Angyalka

880. nap: Még 21 nap – Angyalka

Még 21 nap. Nézegetem magam a tükörben. Idétlen egy dolog, engem is meglep, de nagyon szépnek látom ezt az én negyvenéves bármikorszülős testem…

Mióta ránk talált ez a meglepetés, Angyalka rajongva gyönyörködik bennem. Tízévesen úgy repked egy kisbaba örömére, hogy egészen muszáj volt elfelejtenem, mennyire nem akartam még egy gyereket.

Ahogyan őt sem vártam. Zűrös időszak volt, akárcsak a mostani, bizonytalan voltam, magányos és ijedt. Csak a fejem tudja ilyenkor, hogy jó vagyok a dolgok cipelésében és megoldásában, de bent a riadt kisgyerek biztonságot keres. Gyakran hiányzik egy helyzet, egy férfi, akinek nekidőlhetnék legalább…

Persze pont ez, ez a karóhiány tanít meg a saját erőm érzékelésére, tapasztalni, hogy épp annyi vagyok, amennyi a mai naphoz kell…

Valamikor a nagyterhűség kétharmadánál, amikor már hónapokat végigtiltakoztam az anyaság halmozódása ellen, egy éjjel arra riadtam, hogy ez a kicsi és én együtt, együtt képesek leszünk, bár mehetek tovább a dolgok ellen, de akár most rögtön választhatom önként, hogy elfogadom, és mostantól ezzel az elfogadással erősíthetem magam. És egy szebb napra ébredtünk…

Nagyon meglepő, amikor egy váratlan pukkanással ömleni kezd valami folyadék a testemből, és Angyalkával így, egy délutáni szunyókálás közben folyt el a magzatvíz, hangosan zubogva a tízcentis szivacson át a padlóra. Gyors telefonálások, Apa elviszi a fiúkat a Nagyihoz, mindent előkészítek, kontrakciók elindulnak, jelzek Áginak.

Türelmetlenül várom, hogy megérkezzen, mert addigra már az ismerős nyüszítésnél tartok, de megközelítőleg az autópálya lehajtónál tarthat, amikor minden abbamarad, és én elég döbbenten ülök a mozdulatlanság közepén. Megnéz, megnyugtat, aztán hazaindul. Volt már, aki nyolc nappal burokrepedés után szült…

Jól alszom, frissen ébredek. Este nyolc körül torpanok meg legközelebb, szinte letaglóz a fájdalom, erősen, ügyesen, hagyom csak, hogy elragadjon, jön is tízpercenként, aztán mintha két óra múlva varázslat történne: vége.

Mély álom, másnap nyugodt reggel. Hazacipelem a piacról két szatyorban a zöldségeket, Apával megmásszuk a város minden lépcsőjét, inkább nem veszem fel a telefonokat, mert nem akarok több riadt kérdést, és csak várok. Jön is a már szokásos időben, két óra fárasztó intenzitású erő, végigrohan rajtam nyüszítve, hörögve, és mintha sosem lett volna, elszáll.

Már olyan mélyen vagyok magamban, mintha nem is itt élnék, bent én és az én kis cinkostársam beszélgetünk: „Akarsz már?” „Gyere, csak ügyesen!” „Készen állunk?” – Nem is rossz ez a várakozás. Este a szokásos program, már képes vagyok nyitott torokkal és ellazult izmokkal kiengedni a hangokat, annyit gyakoroltam.

És lőn este, és lőn reggel, negyedik nap. Jól vagyok. Álmodozom, egy kicsit szürreális révületben vagyok. Nem a valóság ez, most más dolgom van, megállt az idő, és benne lebegünk csak én és Angyalka, ma megint ballagok a januári hidegben, valami ünnepélyes várakozással. Napközben a fiúkkal vagyunk, de aztán este vacsora, mesélés, és addig én elvonulok gyötrődni kicsit a másik szobába.

Aztán zuhanyozom, jó ez a forró, még forróbb, nem igaz, hogy nem tudom forróbbra állítani, támaszkodnom kell a kád szélén, pfú, ez most más, Apa!, fiúk a Nagyihoz, de gyorsan megbánom, hogy elküldtem Apát, mert Ági egy órányira van, és egyedül vagyok. Kimászom, a szobába megyek, már rég elhatároztam, hogy most az ágyban szülök, de negyed óra sem telik bele, és a földön találom magam, négykézláb, fura, hogy mindig ide telepszem…

Aztán csak jönnek ezek a hullámok, én valahogy látom magam, hogy mi történik, tudom, hogy most hol járok ebben a nagy munkában, közben pedig a testem vagyok, az érzeteim, megfigyelő és résztvevő is vagyok egyben, Ági itt van, és mindaz, akivé váltam attól, hogy általa megtapasztalhatom magam, nem félek, hogy nem ér ide, valami áldott nyugalommal tudom, hogy időben megérkezik. És akkor egyszer csak csönd. Zihálok. Megint vége? Hányinger. Még csak úgy másfél órája tarthat, és akkor most tényleg jönnek a tolófájások?

Szomjan halok. Kulcszörgés, Apa betoppan, én meg felnyögök, hogy „Vizet!”, és máris teljes erővel tolom kifelé a kicsit, a szünetben kapkodva szívom a szívószálon át a hűvös folyadékot, újabb kiabálós nyomás, Ági érkezik, a hátam mögül egy hatalmas fotelt emel ki és Apa kezébe adja, Jézus, hogy bírja el, hiszen olyan kicsi!, és aztán két-három fordulóra meg is születik ez az én nőtársam..

…Még hetekig csodálkozom, milyen nő vált belőlem…

…Még hetekig földöntúli hálával gondolok Ágira, hogy utolért…

…Még most is úgy gondolok minden egyes nap Ágira, mint aki valami beláthatatlan bozótban utat vágott, hogy azon valahogy én is átjuthassak…

Még 21 nap, mikorra ezt a kicsit várjuk, aki most a testemben lakik.

Angyalka már tízévesen olyan, mintha titokban anyám-nővérem lenne.

Á. K.

Első szülésem > > >
Második szülésem > > >
Negyedik szülésem > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.