igaz történetek szülésről, születésről

692. nap: Második császárom – elvették a hitem… (Anglia, London)

692. nap: Második császárom – elvették a hitem… (Anglia, London)

Helyszín már egy másik kórház, de szintén Anglia. Kislányom 13 hónapos volt, amikor a kisfiam megfogant. Nagyon örültünk, nyugodt, problémamentes várandósság volt, és végig normális, hüvelyi szülésre készültem. A dokik is sűrűn bólogattak, hogy hát persze, lehetséges, nincs gond, megpróbáljuk a hüvelyi szülést. Én hittem nekik!

Tizenkét nap túlhordás után (Angliaban ez a maximális, hivatalosan megengedett idő, amit kivárnak túlhordás esetén) spontánul induló vajúdással öt, majd három-két perces fájásokkal indulás a kórházba. Ott rögtön külön szülőszoba és vizsgálat, 3 centis méhszáj. Vizsgálat közben megrepedt a magzatburok, újra zöld víz, CTG-re felkötnek, ágyhoz kötnek, nem kelhetek fel többet, jön a nővér, hogy beköti a kanült, én tiltakozom, de a válasz az, hogy itt ez a szokás, és ezt be kell kötni. Ez az én érdekem – ezt mondják.

Nagyon erősödnek a fájások. Nagyon nem jó az ágyon. Ülök, de iszonyat fáj minden. Úgy érzem, ülve visszanyomom a gyereket, mert érzem, ahogy akar jönni és feszít. Könyörgök, hogy hadd szálljak le az ágyról, állva szeretnék vajúdni, de nem engednek. Minden egyes fájásnál próbálom felemelni magam ültemből, hogy segítsek a gyereknek jönni lefelé, közben mindvégig sikertelenül próbálják eltalálni a vénámat. Már a harmadik ember szurkál össze-vissza, tekintet nélkül arra, hogy éppen van-e fájás vagy nincs! Orvost hívnak, aki talán be tudja kötni.

Már nagyon rosszul vagyok, fújtatok, mint egy gőzmozdony. Nem kiabálok, csak fújtatok. Senki nem jön segíteni, hogy hogyan tudnám átvészelni a fájásokat ülve, sőt fekve, mikor az orvos, illetve a szülésznő vizsgál. 4 cm és még mindig szurkálnak, végül a lábamba szúrják a kanült, a CTG folyton rajtam, és ülnöm kell, nagyon rosszul vagyok, hányok és fújtatok, fájdalomcsillapítót akarnak adni, de nekem nem kell. Akkor meg ne fújtassak, mert nem lesz erőm szülni – ezt mondja a szülésznő.

Nagy sokára sikerül rábeszélnie az EDA-ra. Bekötik, de nem működik. Várnak, de nem hat, ekkor kiborulok, és le akarok szállni az ágyról, hát azt most már nem lehet végképp. Iszonyat rosszul vagyok, mindeközben rengeteg ember járkál ki-be, én pucéran fetrengek, szenvedek az ágyon, folyton rosszul mondják a nevemet, ezen kiakadok és ordítok egyet. Megsértődnek.

Jön az orvosi had újra, és értékelik a baba szívhangját, majd közlik, hogy császár lesz! Mi? Miért, kérdem, a gyerek jól van, nem? Eddig nem mondták, hogy baj lenne! A baba szívhangja ugrál, és szerintük nem happy a baby! Én kiakadok, győzködnek, hogy a baba miatt kell a császár, majd elmennek.

Majdnem egy óra múlva visznek csak a műtőbe, amikor szerintem már nemsokára megszületett volna a fiam, ha nem ülnöm kell. Teljesen kiakadtam, és kérdeztem, ha császár kell, akkor mire várunk??? Végül másodszor is felvágtak, kivették a fiam, Ádám 3400 g, 52 cm, teljesen egészséges, nyugodt baba!

Antibiotikumos kezelés, mert belázasodok, sebem nehezen gyógyul, szenvedek, két hónapos lassú felépülés, sok sírás, fájdalom és lelki seb, amit senki nem lát!!!

Elvették a hitem, hogy tudok szülni!

K. K.
Első császár >>>
Első otthonszülés >>> 

Véletlenül kiválasztott mesék.