605 nap: Ég és Föld között (Dorka születése)
Este van. Valami elkezdődött, talán. Vagy csak jóslók megint, mint egy héttel ezelőtt? Mindegy, jó. A fiunk már aludni készül, pedig aludtunk délelőtt és délután is, együtt.
Jönnek a hullámok, de csak tízpercenként. Jó kettesben a férjemmel, beszélgetünk. Hideg van, fázom. Megmasszírozza a lábamat. Még nem szólunk senkinek. Majd ha sűrűsödnek a kontrakciók.
Aztán felsír a fiam. Megszoptatom, visszaalszik.
Jó, itt vagyok, mehet tovább. Fázom. Még mindig tízpercenként jönnek a hullámok. Majd éjjel biztos sűrűsödnek, még csak tíz óra van. Jó ez most így. De nagyon hideg van már.
Aztán egy forró fürdő és még egy szoptatás.
Rendben, így nem lehet szülni. És amúgy is abbamaradt minden. Csak jóslók voltak, mint a múlt héten.
Aludjunk. Aludjunk és vajúdjunk. Szép csendben. Senki nem ébred, senki nem szopizik. Így békés.
Aztán hirtelen felébredek. Ez fáj. Ez nagyon fáj!
De azért még várjunk kettőt, hogy biztos legyen.
„Ne várj tovább, telefonálj!”
Mindjárt, rögtön, csak ezt még át kell engedni magamon.
Rendben, gyertek! Mindenki, akit várunk, Te is ott, bent.
És ott van. Egy kéz a fájó derekamon, egy simogatás. Egy forró borogatás, egy támogató kar.
Aztán egy pillanatra mintha minden megszűnne. Se hullám, se fájdalom, se befogadás, se elengedés, csak a part, valami béke.
Csak egy pillanat talán, de az megnyugvás.
Hogy onnan induljunk tovább egy végső elrugaszkodásra, bele valami elemi erőbe. Tánc a minden és a semmi közt.
És a végén ott van Ő a Te kezedben. Ég és Föld között. Egy pillanat. Egy megérkezés.
O. K.
Véletlenül kiválasztott mesék.
- 1201. nap: A negyedik – elindulhattam az önelfogadás és a gyógyulás útján
- 1455. nap: Az erőtlen lemondás átalakult elfogadássá (Emma Ágnes születése)
- 1126. nap: Tudatosan tervezett Tivadar (Göncöl háttér- és apameséje)
- 785. nap: Hagyományos szülés (Dani születése)
- 1789. nap: A következő gyermekünket is itthon szeretném szülni
