1819. nap: A karomba őt sem foghattam
A második babámmal el akartam kerülni az elsőnél megtapasztalt tortúrákat, de a terhesség végén már jelezte az orvosom: ez a baba még nagyobb, újra császármetszés lesz. Nem volt még más lehetőségem.
Alternatívaként egyedül az epidurális érzéstelenítés merült fel, így ezt kértem is, hogy legalább láthassam a gyerekemet szülés után. Nagyon kedves volt az aneszteziológus, és most az orvosom is végig velem volt. A kezemet fogta, amíg a gerincemet böködték. Nehezen találták a pontos helyet.
Az érzéstelenítés viszont nem igazán akart hatni, éreztem a lábujjamat is. Végül úgy döntöttek, elkezdik a műtétet, mivel a baba miatt több érzéstelenítőt már nem adhattak. Szóljak, ha már nem bírom.
Bírtam, míg ki nem vették a babát. 4 kg-os, gyönyörű kislány. Nagyon hálás vagyok a műtősnőnek, amiért odahozta az arcomhoz, hogy megpuszilhassam. A karomba őt sem foghattam, mert az egyikben infúzió, hátha mégis altatni kell, a másik felett pedig a műtőstálca, az eszközökkel.
Az összestoppolás már keményebb dió volt. Egy ideig bírtam, aztán elájultam a fájdalomtól. Amikor magamhoz tértem, én kértem a hátralévő öt percre az altatást.
Úgy érzem, a felépülésem így is gyorsabb volt ez után a szülés után, bár most a háromnapos fektetés is elmaradt, és már másnap felkelhettünk szoptatni. A szoptatás sajnos most sem volt felhőtlen, de most már tudom, hogy ez császár után gyakran előfordul.
V. G.
(A kép illusztráció, készítette: Koós Tamás.)