igaz történetek szülésről, születésről

1391. nap: Gyorsvonat (Noel születése)

Megjelent: 2014. júl. 27.

Tizennyolcadikán éjjel, éjfél után, a kiírt napon, 40 hétre született meg a kisfiam, Noel Balázs, az otthonomban, K. Ági bábával, viharos gyorsasággal, kicsit több mint egy óra alatt.

Tizenhetedikén délelőtt a nagy fiammal (két és fél éves) játszóházban voltunk, aztán szerencsére egy nagyot aludtunk délben, éppen uzsonnáztunk délután, amikor csordogálni kezdett a magzatvíz. Mint sok várandós, én is azt hittem, hogy már a bepisilésig is eljutottam, annyi testi viszontagság után, de ez már gyanús volt. Nagyon össze voltam zavarodva, hogy lesz-e ebből valami, hiszen az információs héten elhangzott, napokig csordogálhat a víz. Végül mégis megkértem a szüleimet, vigyék el a nagyfiamat, lehet, lesz valami, de nem biztos. Végül elvitték, és kezdődgettek kis görcsök.

A hálószobában beszélgettünk a férjemmel, kicsit néztük az órát, hogy hány percesek, de rendszertelenek voltak, és csak olyan menstruációs fájdalom erősségűek. Tudtam, hogy ez nem igazi, mert még tudok cseverészni. A bábát felhívtam, és azt mondtam neki, hogy van valami, meg nem is, és kérdeztem, hogy igazából mikor kellene nekem szólnom, hogy jöjjön. Ági azt mondta, hogy amikortól úgy érzem, hogy szeretném, hogy velem legyen. Jó, gondoltam, ne ráncigáljuk egymást, ha tényleg lesz valami, telefonálok. (Bár így utólag inkább nem akartam tudatosítani, hogy itt aztán szülés fog következni pár órán belül).

Aztán este 11-kor egy nagy pukkanás vagy reccsenés történt bennem, még a férjem is hallotta, és jött az özönvíz magzatvíz, és olyan erős görcsök, szinte egybefüggően, hogy elakadt a szavam. Felültem, és lehajtottam a fejem, és elöntött az igazi fájdalom, nem is tűrtem csendben úrinő módjára, hanem mindenféle hang, zihálás, nyüszítés elhagyta a számat. Világosabb pillanataimban eszembe jutottak a szomszédok, hogy vajon mit gondolhatnak, nyúznak itt valakit. A férjem elkezdett könyörögni, hogy álljak fel, mert szerinte jön a gyerek. Erre kicsit magamhoz tértem, hívtuk Ágit, amikor a férjem szólt a telefonba, Ági már mondta is, hogy „jövök!” (Később azt mondta, hogy legközelebb akkor fog indulni, amikor a kismama azt mondja, még nincs semmi, mert az már AZ…)

Kimentünk a fürdőszobába (ez így egyszerű leírva, de nagyon hosszú út volt, bár csak három métert kellett megtenni, de hosszú percekig tartott). Éjfél előtt megjött Ági, a fürdőszobában álltam, egyik oldalról a férjem tartott, a másik oldalon a mosógép támogatott. Ági csak rám nézett, és már pakolta is ki a babának a törölközőket, és igaza volt, mert jött is, mint a gyorsvonat. Nem mondta senki, nem gondolkoztam, csak úgy állva nyomtam, mint az őrült, Noel éjfél után tíz perccel megérkezett, vagyis kiviharzott. Mielőtt kipottyant, Ági ajánlgatta a kádba ülést, hogy ott is megszülethetne, de úgy éreztem, képtelen lennék elmozdulni az álló helyzetből, nem is moccantam, azt hiszem, nem is válaszoltam. Ági azt mondta, ne aggódjak, ő elkapja a babát.

Így utólag, nem könnyítettem meg a segítőim helyzetét, hiszen egy négyzetméteren álltunk négyen, gyakorlatilag a férjem tartotta a súlyomat, pedig szinte nem is láttam őt. Ági bábatársa is megérkezett valamikor, de őt sem érzékeltem.

Kis nyávogással sírt fel a kisbabám, valahogy bekerültem a hálószobába, lefektettek, és végre nagyon nagy béke lett. Kisfiam azonnal elkezdett enni, és vagy két órán keresztül szopizott. A méhlepény is megszületett valamikor szépen rendben. A békét az utófájások zavarták csak meg, úgy görcsölt és jött hullámokban, hogy még a könnyem is hullott. Sajnos, ez a rész még egy hétig eltartott, hát gyakorlatilag felkelni se tudtam.

NoelNoel tényleg szerencsés, hogy otthon született, hiszen így bebugyolálva feküdhetett, ehetett, háromórásan lett először bolygatva, akkor lett megmérve. Négy kilót mértünk.

Ez a mi mesénk, azóta is számomra is hihetetlen, hogy ilyen gyorsan, háborítatlanul megszülethetett. Össze se tudom hasonlítani a nagyobbik fiam születésével, aki a szokásos kórházi rutinok, beavatkozások után született meg. Az orvosomra pedig a mai napig haragszom, aki kitolás közben rám szólt, hogy inkább hang nélkül…

Sok jót és kitartást kívánok!

J. Gy.

Máté > > >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.