igaz történetek szülésről, születésről

562. nap: A szoptatás segített (Nandus születése)

562. nap: A szoptatás segített (Nandus születése)

A 38. héten történt. Az előző héten találkoztunk a bábákkal. Nem is találtak semmi okot, ami miatt ne vállalták volna el, hogy ellátogassanak hozzánk, amikor születik a baba.

Éjjel párszor felébredtem furcsa, enyhe görcsölésre. Reggel hétkor, amikor végleg felébredtem, már gyanús volt, hogy történni fog valami, elkezdtem a perceket számolni az összehúzódások között. Teljesen rendszeresek voltak.

Kilenc órakor felhívtam Ágit, aki megkérdezte, hány másodpercig tart egy fájás. Megmértem: 40 másodperces volt. Visszahívott, és mondta, hogy akkor most elindulna, csak az volt a kérdés, kit hozzon magával. Azt kértem, hogy az egyik segítő legyen az az egykori bábainas, aki az első babám születésénél is segédkezett, aki azóta már bába (Móni). A másik segítő nekem mindegy volt, bárkit szívesen láttam. Ők tehát elindultak, én pedig üzentem a férjemnek, hogy jöjjön haza.

Kitakarítottam a lakást, megszerveztem, hogy legyen ennivaló mindenki számára, átsiettem a szomszédba edényekért. Valamikor úgy 11 körül kaptam egy telefont a bábáktól, hogy dugóba kerültek, és hogy ne siessek annyira. Ekkor meg is álltak az összehúzódások, talán, ha egy-kettő, ha volt, amíg meg nem érkeztek, úgy 12.30 körül.

Ketten jöttek. Volt egy rövid vizsgálat, megebédeltek, és elmentek sétálni egy kicsit. Amikor visszajöttek, még mindig nem indultak be rendesen újból a kontrakciók.

Ekkor el kellett altatnom a nagyobbik fiamat, aki mindig szopizva alszik, és a szopizástól beindultak ismét a kontrakciók. A fiam elaludt, én pedig sétáltam föl-alá. Aztán háromnegyed négykor fölébredt, akkor is szopott, és akkor még erősebbek lettek.

Újból hazajött a férjem, hogy elvigye a fiamat. Próbáltuk még megbeszélni, mi legyen a vacsora, kell-e melegebb ruha neki stb., de nem nagyon tudtam már koncentrálni másra. Azt mondta az Ági, nem nagyon valószínű, hogy szükség lesz vacsorára. Végül a férjemék elmentek.

Átöltöztem, és állva a nappaliban egy székre támaszkodva próbáltam túlélni az összehúzódásokat. Egyszer úgy éreztem, hogy nem lesz elég ereje a karomnak tartani magamat, erre készítettek számomra a szobában egy kis fészket az ágy mellett: pléd, rá lepedő, nejlon vagy dekubituszlepedő, arra térdeltem, és az ágyon támaszkodtam. A kontrakciók alatt masszírozták a derekamat és borogatták a hasamat. Mindig kérdezgettek, hogy legyen-e melegebb. Amikor kettesben maradtunk, mindig izgultam, vajon Ági visszaér-e a következő kontrakcióra a melegebb ruhával, de visszaért, biztosan szaladt közben.

Meglepődtem, milyen erősen fájt. Nem emlékeztem arra, hogy az előző szülésnél is ilyen nagyon fájt volna. Elkezdtem harapni a kezemet, amire kaptam egy összegyűrt pelenkát, hogy azt harapjam inkább. Aztán elkezdődtek a tolófájások, abból is volt több. Nem gondoltam, hogy kéne nyomnom, amikor vége van egy kontrakciónak. Talán Ági mondta, hogy nyomhatok.

Akkor egy erős hosszú nyomás után először a feje, a következőnél pedig a teste is kibújt. A köldökzsinór kétszer volt a nyakára tekeredve. Egyikőjük megfogta a babát, a másikuk pedig fölsegített engem az ágyra.

Egészen eddig a huzatot, levegőt kívántam, most pedig elkezdtem fázni. Teljesen le voltam izzadva, a torkom fájt a sok üvöltéstől, és remegett minden porcikám.

Felhívták a férjemet, aki a szomszédságban volt a nagyobbik gyerekkel. Átjött elvágta a köldökzsinórt, ekkor volt 17.05.

A legtermészetesebb dolog volt számomra, hogy otthon szülök, teljes mértékben megbízva a jelenlévőkben és a Legfelsőbb Úrban.

M. K.

Véletlenül kiválasztott mesék.