710. nap: Őrült várakozás (Levi)
Már nagyon akartam, hogy itt legyenek. Amikor anya megérkezett, Gyula ismét telefonált, hol tartanak már. Akkor hagyták el Aszódot. Istenem, akkor még majd’ egy óra az út. Megpusztulok addig… Várakozás, kapaszkodom a komódba, minden elhaladó autóra kinézek, hátha ők azok. Fő úton lakunk, van mit nézni…
Tovább
709. nap: A magam békéjében (Dóri)
Átadtam magam egy ősi erőnek, és engedtem, hogy a testem csinálja, amit tennie kell, és működött! Tudatos szinten nem csináltam semmit, nem gondoltam semmire, még arra sem, hogy szülök, mégis történt minden magától, úgy ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Nem kellett gátmetszést végezni, egyáltalán nem repedtem szét, jóformán alig véreztem. Igazi háborítatlan szülés volt.
Tovább
708. nap: Minden rezdülésemet figyelték (Patrik)
Köszönöm, hogy visszakaptam az önbizalmamat, örökre hálás leszek azért, amit értünk tettél. Köszönöm azt is, amikor írtam Neked, hogy Norbi dadog, és azt válaszoltad, tegyem be a hintába sokat, azóta nem dadog. Bárcsak Norbit is Veled szültem volna! Nagyon szeretünk, és reméljük, minden jóra fordul.
Tovább
707. nap: Csak a sebem gyógyult (Norbi)
Borzasztóan fájt utána a hasam, nagyon sokat szenvedtem, és alig tudtam ellátni a kisfiamat. Négy nap múlva hazamentünk. A sebem szépen gyógyult, csak a lelkem nem. Nagyon örültem a kisfiamnak, de önbizalmam nem sok volt, hiszen nem tudtam megszülni a gyermekemet, a nőiességem sérült.
Tovább
706. nap: Küzdelem, amely életörömhöz juttat (Margaret)
Gyere ki valahogy, mert ott halsz meg. Hogyan rakjalak ki? Érzem, hogy hiába próbálhatná is valaki húzni, fordítani. Őt én kell valahogy engedjem.
Tovább
705. nap: Tevékeny, spontán már az élet hajnalán (Gilbert)
Feltérdeltem a matracon, és szemben a kanapéra támaszkodtam. Kicsit vártam, amíg egy nagy erő nem kezdett vonni Téged lefelé. Most kényszerített a testem, hogy nyomjalak kifelé. (Ezt csak azóta érzem, amióta itthon érkezhettek a babáim.) Vettem egy nagy levegőt, és becsuktam a szemem-szám. Teljes erőmből préselni kezdtelek magamból, együtt küzdöttünk.
Tovább
704. nap: Az erő, amely meghozza a kisbabát (Harald)
Megszállt az erő. (Amit nem emlékszem, hogy a kórházban valaha is éreztem volna.) Fölugrottam. „Gyere, Apa!” Állva belékapaszkodtam. „Folyik valami.” ‒ mondtam. „Még nem látjuk.” „Mi lesz most?” „Hát érezni fogod! Ki fog jönni a baba!” Nagyon megnyugtató és hihető volt a válasz. (Furcsa, hogy ezt korábban a kórházi szüléseknél nem így éltem meg.)
Tovább
703. nap: A kis izgága szökdécselő (Rudolf)
Úgy tűnt, hogy ők csak a vizsgálatos módszerben hisznek. Nem tudom, mit kellett volna tennem, hogy higgyenek nekem. Hát felmászom a „kakasülőre”. Benyúl a doki. Kizúdul a magzatvíz. Beterítette mindkettőjüket. Káromkodik, kiabál, hogy itt a baba feje.
Tovább