igaz történetek szülésről, születésről

704. nap: Az erő, amely meghozza a kisbabát (Harald)

Megjelent: 2012. szept. 8.

Ez alkalommal készültem először az otthonszülésre. Már négy napja beteg voltam. Fájt még a levegővétel is, a nevetésről ne is beszéljünk. (Idegzsába-gyulladás mindkét oldalon a hátamon.) Három-négy napja már méhösszehúzódásokat is éreztem. Ezen az éjszakán már Apa nem hitt nekem, nem volt rá ereje. Éjfél után felcsörögtem a szülési számot. Mondom, hogy állnak a dolgok. Háromra kb. eljött Ági és Móni. (Addigra Apa már nemcsak hogy hitt nekem, hanem elő is készítette a terepet.) Nem sok esélyt adtam, hogy ilyen állapotban akárhol, akárkivel képes leszek túlvészelni egy szülést, maradandó sérülés nélkül. Ők nem is az akárkik voltak. Jött az áldásos forró vizes borogatás a derekamra és a hasam aljára (illóolajos). Ez nem új dolog, mert az erős görcsökkel küszködő menstruáló nők is forró palackokat pakolásznak magukra. (Csak nekem volt új!)

Térdeltem és tágultam. Egyszer csak szűnni kezdtek, lassultak a fájások. Ági javasolta a helyzetváltoztatást: „Nem feküdnél a kanapéra?” Megrohantak az emlékek a hanyatt fekvéses kitolásról. Jaj, csak azt ne! ‒ gondoltam, de nem volt ötletem, hogyan másképp. „Na, jó!” Elkezdtem fölmászni a kanapéra. Mászás közben két jó erős fájás belém hasított, hosszan és élesen. Kérdem: „Meglesz a baba, míg a nagyok fölébrednek?” „Hát, ha elintézed!” ‒ volt a kimért, higgadt válasz.

Elintézem! Megszállt az erő. (Amit nem emlékszem, hogy a kórházban valaha is éreztem volna.) Fölugrottam. „Gyere, Apa!” Állva belékapaszkodtam. „Folyik valami.” ‒ mondtam. „Még nem látjuk.” „Mi lesz most?” „Hát érezni fogod! Ki fog jönni a baba!” Nagyon megnyugtató és hihető volt a válasz. (Furcsa, hogy ezt korábban a kórházi szüléseknél nem így éltem meg.) Tényleg azt éreztem, valami súgja: „Nyomnod kell! Jövök, segíts ki!” Engedtem.

Kint a feje, nem jön a fájás. Hallom Ági hangját. Szelíd, de mintha egy kicsit reszketne a hangja: „Szerintem ez a baba nagyon ki akar jönni.” (Három év múlva elárulta: „Megijedtem, ahogy megláttam, mekkora a feje. Hát a teste mekkora lehet!?”) Jó, szót fogadtam, az életéről volt szó ‒ így éreztem. Fájás nélkül préseltem. Segítettek, bíztattak. Elkapták!

„Feküdj le gyorsan!” (Annyit éreztem, hogy a babával együtt kizúdul egy adag véres folyadék.) Lefeküdtem. Ági a babával alkudozhatott ‒ mindent nem láttam. Bizakodtam. Hirtelen hallottam, hogy magához tér a baba. Láttam, hogy óriási! „Szerintem 4 kg 40 dkg ‒ mondja Ági. (Másnap megmértük, tényleg annyi volt.) Tehát ezért szakadtam meg kis híján. (Igaz is ‒ egy pici nő ne akarjon nagy örököst!) Nagyon elégedett voltam és boldog. Hat órára kint volt.

Gyorsan elpakolták, amit kellett. S a gyerekek sorban bejöttek megnézni a kis-nagy herceget. Csodálatos volt! Kicsik a mamához, nagyok a suliba. Mi meg aludhattunk hármasban, békében.

Köszönjük a sok jó, odaadó bánásmódot. Móni, a borogatást is főleg Neked köszönöm. Erőt adott a feladathoz!

Szeretettel:

W. E.
Elza Mara >>>
Vid Viktor >>>
Mariann >>>
Vídár  >>>
Endre >>>
Oszkár >>>
Rudolf >>>
Gilbert >>>
Margaret >>>
Henrik > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.