igaz történetek szülésről, születésről

703. nap: A kis izgága szökdécselő (Rudolf)

Megjelent: 2012. szept. 7.

Hajnal kettőkor belém hasított. Á, nem keltem fel Apát. Kár a hűhóért, hadd alakuljon. (Még 13 napom van hátra.) Tényleg jó, hogy nem kapkodtunk. Csak jelzett! De komótosan jöttek az összehúzódások. Elalszom.

Elmegy mindenki iskolába, oviba, dolgozni. Délután szedem le a ruhákat, társalgok a szomszédasszonnyal. Abbahagyom. Közlöm vele, hogy itt lesz valami! „De jó, hogy nekem most nem kell szülnöm.” ‒ volt a válasz. Délután van, ragyog a júniusi nap.

Megjön Apa. Már elrendeztem, ami szükséges. Mondom, hogy majd mennünk kell. Rendben, hívja Mamáékat. Nem lesz jó, nem tudjuk kivárni, míg Papa megjön a munkából.

Elmegy Mamáért. Én fürösztök, megállok, fájok. Meghozza Mamát. Megzuhanyzom, lefekszem. Hallom, hogy vacsoráznak. Tudom, hogy biztonságban vannak. Már rendesen fájok, felkelek.

Viktor meg most megy zuhanyozni. Egek, biztos így van jól, hogy nyugodt, higgadt az uram. (Én az ellentétje vagyok. De úgy néz ki, hogy a baba is olyan, mint Anya.) Bemegyek a nappaliba a gyerekek közé. Támaszkodom az ablakpárkányra. Tűröm szelíden. Hasít, de örülök, hogy halad.

Végre indulunk. Nehezen ülök, de jó, hogy hamarosan megkönnyebbülök. Elveszik a figyelmem a történések. Átadom magam az eseményeknek, csak zajlik ‒ annak módján. Érzem, kevés az idő, besétálok szülőszobára. Este 7.30.

Veszekednek a nővérek-szülésznők velem. Miért nem nyomom meg a csengőt? „A steril folyosónak annyi.” (Az öltözőn keresztül kellett volna menni. Gondolom, jó kis beszélgetést szakíthattam félbe.) Először különben is az SFR-en (sürgősségin) kell jelentkezni. Apa készségesen elindul a kacskaringóban, hogy elintézze nekem. (Hivatalos kell legyen a szülés.) Én mondom, hogy oda már nem vagyok képes követni (vagy kettőben jövünk fel).

Erőfeszítések árán felhúztam a hálóinget. Igyekeztem a nővérek felé. Nem igazán tudtam, mi jön, csak azt tudtam, hogy már másik hat alkalommal a folyosó végében könnyebbültem meg a tehertől. Ostromoltak a kérdésekkel. Mikor indult be a szülés stb. Mondom, hogy 20 órája. „Akkor még lehet, hogy ez még nem is a szülés?” ‒ kérdik. „Hát, ha ez nem a szülés, akkor nem tudom, mi!” Persze, csendesen vajúdtam. Volt mire figyelni.

Ott jött pont az ügyeletes orvos. Mondom, hogy ő majd megmondja, hol tart a szülés. Úgy tűnt, hogy ők csak a vizsgálatos módszerben hisznek. Nem tudom, mit kellett volna tennem, hogy higgyenek nekem. Hát felmászom a „kakasülőre”. Benyúl a doki. Kizúdul a magzatvíz. Beterítette mindkettőjüket.

Káromkodik, kiabál, hogy itt a baba feje. Gyerünk föl az ágyra. Hirtelen mindenki ideges, kapkod. Kérdezgetnek, papírt íratnak alá. (Nem tudom, mit.) Apa is bejön. Perceken belül kint a kis izgága szökdécselő. (Rövidebb ideig tartott ez a 20 perc, mint ahogy el lehet mesélni.) Pörögtek a dolgok. Kint a baba, megnyugszanak.

Elkezdenek nevetve kérdezgetni, ezt hogy csináltuk? Talán belejöttünk, úgy! Hát nem tudom. Talán Apa érti, hogyan spóroljon (mentsen meg) a félelemtől. Arra ugyanis nem jutott idő. Kérdezi őket, mi lett volna, ha nem érünk be?

„Semmi.” ‒ volt a válasz. Leállítja a kocsit, és megszüleszti a feleségét. Na, erre már semmi kedve nem volt az uramnak januárban. (Ez volt a következő időpont.) Ekkor tájt szült otthon a sógornőm először. Elkezdtünk gondolkodni a lehetőségen!

Nagyon örültünk Rudolfnak!

W. E.
Elza Mara >>>
Vid Viktor >>>
Mariann >>>
Vídár  >>>
Endre >>>
Oszkár >>>
Harald >>>
Gilbert >>>
Margaret >>>
Henrik > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.