igaz történetek szülésről, születésről

1876. nap: Egy nagyapa visszaemlékezései

1876. nap: Egy nagyapa visszaemlékezései

Amikor az én gyermekeim születtek, még nem volt apás szülés. Az otthonszülés pedig csak „végszükség” esetén jöhetett szóba. Ezzel kapcsolatban akkor még véleményem sem volt erről, mert elhittem, hogy a szüléslevezetés az kórházi tevékenység, nem pedig természetes folyamat! (Baromság.)

Első gyermekem – Emese – születésekor nem lehettem benn a kórházban sem, mivel határidős tervezési munka benn tartott az irodában.

Már jó háromórás volt az elsőszülöttem, amikor a csecsemőszobához értem és az ablakhoz odahozták. Aludt a kis szentem, de olyan édesen aludt, ahogy csak egy gondtalan csecsemő tud aludni, egy nagy „világrajöveteli” munka után!

Rázta is a nővérke embertelenül, hogy kicsit felsírjon az apukának, mire én olyat üvöltöttem, mint egy oroszlán: „Ne rázza a gyermekemet, nem csengő az, hanem élőlény! Hagyja aludni!” Az üvegen keresztül is meghallotta a nővér, mert rémülten rám nézett és abbahagyta az „ébresztést”.

Így történt az első találkozásom az első gyermekemmel.

Azóta a gyönyörű nagylányomtól kaptam egy igencsak szép unokát, aki még okos is! (Nem mintha az anyja nem lenne az, de ugyebár egy unoka, az más…)

A kórházi szüléshez ekkor még csak annyit, hogy a délutáni látogatáskor a frissen szült mama otthon főzött teát kért, mert a kórházi teától hányingert kapott. Hazaszaladtam, lefőztem, de mire visszamentem, a portás nem engedett be, mivel a látogatási időnek vége volt! Több mit egy órát strázsáltam a kerítés mellett, mire egy nővér feltűnt, elvette tőlem és bevitte a teát a szülészetre!

A másodiknál már ott voltam, amikor a szülőszobából kitolták a mamát és boldogságban úszva, a könnyein keresztül nézett rám: „Fiú” – rebegte. Én meg újabb lányt vártam, mert már annyira megszerettem azt a kis édes, jóságos, alig síró Emesét. Most meg itt egy fiú! Kellett ez nekem?

Azért később kiderült, hogy a fiúnak is kell és lehet örülni, mert az is jól sikerült, nemcsak a „lyány”. Szegény Géza fiamra a kórházban nem is emlékszem, csak a mamájának arra az örömtől könnyes szemére!

Azóta ő is apa, mégpedig négyszeres!

A harmadik gyermekem születésének története kész tragédia volt: Hajnalban kezdett vajúdni a mamája. Faros volt a gyerek és hagyták órákon keresztül, egyedül szenvedni, „hadd táguljon” (ott kellett volna lenni az apának akkor), míg délután három körül rángógörcsöt kapott, mire rászánta magát az orvos és császárral kiemelte a gyermeket.

A mama hasfala gyenge volt, pár hét múlva kiszakadt a vágás, újra varrták, majd rá pár hónappal ezután korrekciós műtétet kellett végrehajtani rajta.

A mama soha sem nyerte vissza természetes, szép alakját! A gyönyörű hasa megereszkedett és olyan nagy lett, hogy sokszor a villamoson át akarták neki adni az ülőhelyet… Ez egy fiatal nőnek tragédia!

Szerencsére az akkor született Boglárka lányom gyönyörű lett, és már egy unokával ajándékozott meg. Szülés után szebb az alakja, mint annak előtte volt!

A hatunokás nagyapa

R. B.

Saját születésem > > >
Negyedik unokám születése > > >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.