igaz történetek szülésről, születésről

1660. nap: 80 éve

1660. nap: 80 éve

Esikém!

Bár azt mondják, hogy ott voltam – de nem emlékszem semmi konkrétumra. Egyedüli tény, hogy 1935. április 22-én húsvét hétfő volt. Snitt!

A Baross utcai szülészeti klinikán alkotott anyám, természetesen ott csakis orvosi asszisztenciával lehetett ilyent tenni.

Azt még mesélte anyám, hogy amikor először a kezébe kaphatott a nyolcéves nővérkém (háromnapos koromban), annyira mondták neki, hogy nagyon finoman fogjon pólyástól, hogy bizony kicsúsztam a pólyából, fejre estem, és a koponyám belapult, mint egy pingponglabda! (Ez mindent megmagyaráz a következő 80 évben elkövetett „tetteim” védelmében.)

Apám nagyon várt egy fiút. Mint minden „alulról jött” férfinek, neki is csak a fiú volt a „gyerök”, az ellenkező nemű az csak a „lyány” volt. Nővérkémet sokszor el is verte, ha nem fogadott szót, egész addig, amikor egyszer aztán kivette anyám a kezéből „nevelés közben” és kijelentette: „Többet pedig nem fogsz kezet emelni a lányomra, nem azért szültem, hogy agyonverd!”

Hozzám soha egy ujjal sem nyúlt, én voltam a név örököse. Pedig nem egyszer jól odamondogattam neki – igazam tudtával –, aztán úgy kértem bocsánatot: „Bocsásd meg, apám, hogy megmondtam neked az igazat.” Ilyenkor legföljebb ajtót mutatott, de rám sem kiabált.

Anyám csak „egyetlen gyönyörű fiam”-nak titulált, és elég elkényeztetett gyerek voltam. Hozzájárult ehhez az is, hogy két anyám volt: a szülőanya, és a nevelő, gondoskodó: a nővérkém. Mindketten kényeztettek, gondoskodtak rólam.

Apó

R. B.

Véletlenül kiválasztott mesék.