igaz történetek szülésről, születésről

1190. nap: Igen fárasztó és megerőltető helyzet (Boróka születése apaszemmel)

Az mégsem járja, hogy Budapesten ne szülessen senki a családból. Csak azért, mert vidéken élünk. Amikor Bori érkezését vártuk, az otthonszülés hajója éppen a Teréz körúton horgonyzott. Volt ott egy lakás, ahol Ági menedéket adott nekünk. Mennyi segítséget is kaptunk tőle?

Szokásos módon több mint egy hét eltelt, és még semmi. Már minden utcát ismertünk a kerületben, de a sok séta sem segített.

Aztán eljött a nagy nap, és azon kívül, hogy számomra a legmeghatóbb és legszebb szülés volt, egy kedves történetet is hozott. Próbáltam a magam módján hasznosítani magam az eseményekben. Ezen az estén Ágitól azt a feladatot kaptam, hogy tartsam Barbara testét vajúdás közben. A feladat egy idő után nagyon fárasztónak, kényelmetlennek és megerőltetőnek bizonyult. A csöndet megtörve ezt szóvá is tettem. Ági válasza nem maradt el: „Igen, Barbarának egész biztosan igen fárasztó és megerőltető most ez a helyzet.” Persze, nagyon elszégyelltem magam, hogy még ilyenkor is csak magamra gondoltam.

Ez volt az időszak, amikor sorra tagadták meg otthonszületett gyermekek beanyakönyvezését. Amikor Ági ügyvéd ismerősével beléptünk a kerületi anyakönyvi hivatalba, az ügyintéző és a főnöke is remegtek az idegességtől. Aláírattattunk velük egy papírt, hogy megtagadják az anyakönyvezést.

Másnap sajtótájékoztató volt egy könyvesboltban, ahová több tévécsatorna és az írott sajtó is eljött. Boróka még csak egynapos volt, de az Élet és Irodalom lehozott egy cikket Boróka címmel.

Hát így kezdődött Boróka élete. És így keveredtünk bele már megint Ági életébe s ő a miénkbe, hála Istennek.

K. Z.

Gíta születése anyaszemmel > > >
Gíta születése apaszemmel > > >
Moci születése anyaszemmel > > >
Moci születése apaszemmel > > >
Ábel születése anyaszemmel > > >
Ábel születése apaszemmel > > >
Bori születése anyaszemmel > > >
Árnika születése anyaszemmel > > >
Árnika születése apaszemmel > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.